Szolgáló lelkülettel

„Ne elégedjetek meg a személyes életszentségre  törekvéssel” – Eger

Az egri bazilikában június 22-én, szombaton délelőtt Ternyák Csaba egri érsek Barta Márton, Marosi Balázs, Nagy Ferenc, Thiago Jackson Pinheiro Costa ako­li­tusokat diakónussá, Pintér Bálint, Resch András, Resch Tamás, Riz Attila, Soltész Ádám diakónusokat pedig áldozópappá szentelte.
Szentbeszédében a főpásztor elsőként örömének adott hangot amiatt, hogy ilyen szép számban gyűltek össze a hívek a pap- és diakónusszentelés ünnepére. Külön megemlítette a Szentlélek imacsoport tagjait, akik káplánjuk vezetésével a sárospataki bazilikától gyalog zarándokoltak az egri főszékesegyházig, és csaknem 150 kilométert tettek meg hat nap alatt. Az érsek köszöntötte a jubiláló pap testvéreket is.
Ternyák Csaba köszönetet mondott az abaújszántói, a jászberényi és a szendrői plébániáknak, amiért papot adtak az egyházmegyének. Köszönetét fejezte ki a Neokatekumenális Út lelkiségi mozgalom minden tagjának és a Resch családnak a két szentelendő testvérért.
Háláját és örömét fejezte ki a diakónusokért is, akik közül hárman az érseki szemináriumban készülnek a papságra, egyikük pedig a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szemináriumban. Az érsek arra intette a szentelendőket, hogy ne elégedjenek meg a személyes életszentségre törekvéssel, mert az önmagában nem lehetséges. A papok szolgálata nem magányos helytállás vagy küzdelem; egyedül nem, csak a hívekkel együtt tudnak megszentelődni: általuk és közöttük élve. Legyenek ezért mindannyian olyanok, mint a Jó Pásztor, s legyenek Krisztus feltámadásának tanúi és állandó hirdetői.

Forrás: Balogh Ferenc

 

Sok áldozat és imádság áll a hivatások mögött – Debrecen

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök június 22-én a debreceni Szent Anna-székesegyházban áldozópappá szen­telte Sziklai Dávid diakónust és szerpappá Máté Péter és Szidor János akoli­tu­so­kat.
„Sok áldozat és imádság áll a hivatások mögött, s ezeket még több áldozat és – reméljük – még több imádság követi majd. Segítse Isten a szentelendőket és a fölszentelteket, hogy hűségesen, Isten iránti engedelmességgel végezzék szolgálatukat Isten országának építésében, a lelkek javára.” Ezek a gondolatok vezették be Debrecenben a pap- és diakónusszentelést, amelyen Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök, az egyházmegye papsága és hívei, a szentelendők családtagjai, rokonai és barátai is részt vettek.
A szentmise homíliájában Palánki Ferenc püspök hangsúlyozta: Jézus azért jött közénk, hogy megtanítson bennünket szeretni. Erre a szeretetre kell válaszolnunk azáltal, hogy igent mondunk a hivatásunkra. Ő erőt adott, hogy mindent elviseljetek, ami ezután következik, bármi legyen is. Segít abban is, hogy megtanuljunk imádkozni, s ezáltal megerősítsük a kapcsolatunkat Istennel, és erőtlenségünkbe beengedjük az isteni erőt – fogalmazott Palánki Ferenc megyéspüspök.

Forrás: Kovács Ágnes

 

Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, ami Krisztus Jézusban megvolt – Vác

A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban Beer Miklós megyéspüspök június 22-én ünnepi szentmise keretében Bógár Zsolt átmeneti diakónust áldozópappá, Hugyecz Balázst és Ondi Alexet átmeneti diakónussá, Szabad Attilát állandó diakónussá szentelte.
A liturgián részt vett Varga Lajos váci segédpüspök, az egyházmegye papsága, a papnövendékek, az akolitusok és a diakónusok, a szentséget felvevők családtagjai, illetve szülőföldjük hívő közösségei. A szertartáson a váci székesegyház Szent Cecília kórusa énekelt, Almásy László Attila orgonált, zenei szolgálatával közreműködött Schuppauer József és Kom­lóssy Gábor trombitaművész és Fazekas László ütőhangszeres művész. Vezényelt Varga László, a váci székesegyház karnagya.
Homíliájában Beer Miklós püspök egyen­ként szólt a szentelendőkhöz, lelki útravalót is adva nekik. Pál apostol szavait idézve kérte őket: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, ami Krisztus Jézusban megvolt, s amit a hegyi beszédben meg is fogalmazott. Eszerint gondolkozzatok, beszéljetek és éljetek. Legyen szívügyetek Isten igéjének hirdetése. Ő ránk bízta a szolgálatot, menjetek hát, és tanítsatok minden embert!” Majd a gondoskodó és irgalmas szeretet fontosságát hangsúlyozva arra figyelmeztette őket, hogy mindig hajoljanak le az elesettekhez, a rászorulókhoz.
Szentbeszéde végén Beer Miklós szólt arról, hogy az eucharisztikus szolgálat a legfontosabb papi feladat, amely megjeleníti az Egyház egységét. Akik Krisztus testében és vérében részesülnek, testvérekké válnak, együvé tartoznak. „Jézus táplálja a lelkünket, hogy az emberek felismerjék bennünk Krisztust. Bennünk és általunk bontakozik ki az Úristen terve. Legyetek ezért eucharisztikus emberek, akik a föld sójaként vannak jelen a világban!” – buzdított a szónok.

Szöveg és fotó: Bölönyi Gabriella

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .