A szegénységben élő, elhanyagolt leányifjúság nevelésére, ingyenes oktatására létrehozott szerzetesközösséget Fourier Péter és Alix anya szervezte 1597-ben, Franciaországban. Buzgóságukat sokaknak továbbadták, a rend szépen erősödött, de a forradalmak viharai idején Németországban és Csehországban fejlődhetett csak tovább a közösség. Csehországból 1860-ban, Kunszt József kalocsai érsek meghívására, Franz Mária Terézia vezetésével települtek Kalocsára a rend tagjai.
Magyarországi letelepülésükkel hazánkban is folytatódott az iskolanővérek tanúságtevő, imádságos élete. Szolgálatukkal megkezdődött a vidéki leányifjúság keresztény nevelése, hogy a rendalapítók szándékának megfelelően, jó családanyákká váljanak, s ezáltal talpkövei legyenek egy egészséges, jó szellemű társadalom felépítésének. Az óvodás és elemi iskolás gyermekek nevelése és oktatása mellett a nővérek tanító- és óvónőképző intézeteket vezettek, ahonnan hivatásszerető pedagógusok kerültek a kisebb-nagyobb településekre. A forradalom és szabadságharc utáni vallási közömbösség ellenére Terézia anya bízott a kalocsai önálló anyaház sikerében. Felhívására magyar lányok is jelentkeztek a rendbe, s Prágából az öt magyar novíciával együtt tizenkét nővér érkezett az 1860. szeptember 9-ei zárdaavatóra. Az első évben háromszáznyolcvan diák kezdte meg elemi iskolai tanulmányait az „iskolanénék” irányításával. Ezen a bensőséges, családias hangzású néven szólították a nővéreket egészen a Trianon utáni 1924-es névváltoztatásig. Ezen a néven nyerte el a társulat a végleges pápai megerősítést 1907 februárjában. A trianoni békeszerződés érzékenyen érintette a közösséget. Az addigra alakult harminc házból tizennyolc Bácskában, három pedig cseh területen helyezkedett el, ezektől meg kellett válniuk. Ugyanakkor 1926-ban Kínában missziót létesítettek, amelynek munkáját a később kialakult ottani politikai helyzet nagyon megnehezítette. Az ötvenes évek elején a misszió tagjai Ausztráliába menekültek. Magvetésük azonban eredményesnek bizonyult, mert ma száz kínai születésű kalocsai iskolanővér – a nehézségek ellenére is – folytat az alapítók szándéka szerinti apostoli munkát. A második világháború után a magyarországi politikai helyzet is megváltozott. 1948-ban, a felekezeti iskolák államosítása után ezerötvennyolc iskolanővér és mintegy tizenötezer tanuló előtt csukódtak be a zárdaiskolák kapui. Három tanítónőképzőt, egy óvónőképzőt, három líceumot, egy lányokat oktató mezőgazdasági középiskolát, tizenegy polgári, harmincegy elemi iskolát, huszonhárom óvodát, két főiskolai leánykollégiumot, egy iparitanuló otthont és egy árvaházat vettek ki a nővérek irányítása alól. Mindezt betetőzte, hogy 1950 júniusában percek alatt, mindenüket hátrahagyva kellett elhagyniuk otthonaikat. A szétszóratás ideje alatt sorozatos kihallgatások, házkutatások, zaklatások miatt új tagok felvétele és képzése csak a legnagyobb titokban történhetett. A kilencvenegyedik évében járó Veronika nővér meséli, hogy egy ideig a kaposvári Jézus Szíve-templomban kántorként szolgált. Amint észrevették a hatóságok, hogy a plébánossal és a káplánnal együtt gyermekközösséget próbálnak szervezni, azonnal megszüntették szolgálatukat. Hivatástudatukat azonban, amely nem szavakból, hanem tevékenységből áll, nem tudták megtörni. Ő Sükösdön folytatta apostoli munkáját. A kántori szolgálat mellett családokat látogatott, a tűzhely mellé vitte a békét és a megértést. Ebben az időszakban nővértársai is a falumissziókban, vagy ahogy nevezték, „Boldogasszony kiskertjeiben” tevékenykedtek. Szeretettel emlékezik a kezdeti időkre, amikor tizenegy évesen a dávodi szívgárdában megismerkedett a nővérekkel, akik ebben a gyermekek számára létrehozott közösségben tanították a lányokat a különböző erények gyakorlására. A gyermeklánynak annyira megtetszett a „nénék” élete, hogy „egyszerűen eldöntöttem, apáca leszek, ami ellen főleg a nagyanyám tiltakozott nagyon. S amit eldöntöttem, azt akartam is. Ez a döntés végigkísért éveim során…” – meséli életvidám mosollyal a szemében. Amikor 1989-től szabaddá vált az egyházi és vallási élet, a nővérek ismét összegyűltek a szétszóratásból, s időskoruk ellenére fiatalos lendülettel láttak munkához. A Rómában tartott káptalanon határozták el, hogy elhagyják nevükből a „szegény” jelzőt. A szerzet neve ettől kezdve Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek lett. Jelenleg kollégiumokat, óvodákat, általános iskolákat, szakközépiskolákat, gimnáziumokat, szociális otthonokat vezetnek és tartanak fenn, valamint hittant tanítanak. A társulatnak Rómában, Kalocsán, Budapesten, Kiskunfélegyházán, Soltvadkerten, illetve Kínában van háza. A megpróbáltatások utáni újrakezdéshez, folytatáshoz honnét vették az életerőt – kérdezem Csatlós M. Ilona általános főnöknőtől. „A közösséget, fennállása óta családias légkör jellemezte” – mondja. Az erőt a Szűzanyával fennálló szoros kapcsolatukból merítik. Címerük is az angyali üdvözletet ábrázolja: „Íme, az Úr szolgája, legyen nekem a te Igéd szerint.” A szemlélődő, imádságos életmód mellett a szolgáló lelkületű apostoli munka jellemzi életüket. Ahol másokat közelebb lehet vinni Istenhez, ott mindig örömmel és lelkesedéssel vették és veszik ki részüket a munkából. Életükkel példát adtak, az emberek javát szolgálták minden földrészen. Alapítójuk rendelete szerint mindenkinek használtak, senkinek sem ártottak. Az a reményük, hogy a jubileumi év programjain keresztül az emberek jobban megismerik tevékenységüket, karizmájukat, lelkiségük szélesebb horizonton tárul fel az érdeklődők előtt. Céljuk továbbra is az, hogy döntésképes, a felelősséget vállalni tudó, az igazságra nyitott fiatalok kerüljenek ki iskoláikból. Olyan lányok és fiúk, akik értékeik tudatában minél jobban ki tudják bontakoztatni képességeiket, a bennük rejlő titkot. Belső alázatra, anyai jóságra, béketűrésre, szolgáló lelkületre tanít a Szűzanya is – vallják. Ezekre a tulajdonságokra különösen ma, a széteső családok korában van szüksége az embernek. Remélik, hogy diákjaik felnőttkorukban a családok összetartását próbálják majd erősíteni, megélni. Hívő, önzetlen, keresztény ember tudja csak a világot előrébb vinni – hangsúlyozta homíliájában Bábel Balázs kalocsa- kecskeméti érsek. Ezért van nagyon fontos szerepe a katolikus iskolában tanító pedagógusoknak. Ehhez az áldozatos munkához nem elég a jó szándékú akarat és érzelem. Tettek is kellenek, mert nevelni nem lehet másként, csak jó példával, az értékek felmutatásával…
