Fotó: Kissimon István
A szegény mosónő és a szappanfőző gyári munkás fia a Gát utca 3-as számú bérházában látta meg a napvilágot 1905. április 11-én, egy huszonöt négyzetméteres lakásban. Az épület 1964. április 11-e óta ad otthont a költő emlékét ápoló kiállításnak. A költészet napját is ebben az évben ünnepelték először, József Attila születésnapján. A beszédet akkor Kassák Lajos mondta, aki a Gát utcai házat „a magyar költészet betlehemi jászolának” nevezte.
Az idei költészet napjára átadott új kiállítótér, a csakugyan rehabilitált ház és környék meglepi azt, aki már rég járt erre. Az utca a májusi napfényben szinte ragyog. József Attila szülőháza kívül-belül megújult. Az udvaron a munkások az utolsó simításokat végzik, a falfesték tiszta szaga lengi be az épületet. A földszinten jobbra egy biztató hang már invitál is: „Jöjjön, erre van a kiállítás!” Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője készséggel vezet végig a tárlaton, az elmúlt évtizedekről és a házról is ejt néhány szót. – A bérház 1891-ben épült – kezd bele a történetbe a szakember. – Nemcsak az emlékhelyet, de az egész épületet renoválták. A lakókat kiköltöztették, nemsokára visszatérhetnek. Közülük sokan halmozottan hátrányos helyzetűek. A tárlat a házon belül már többször is vándorolt, anyaga szintén változott az évtizedek alatt. A hajdani első kiállítás leginkább a századelőn itt tapasztalható nyomort, viszontagságos körülményeket láttatta. Életre hívói elsősorban azt tartották fontosnak, hogy megmutassák, milyen körülmények közé született József Attila. Ennek a szemléletnek is megvolt a maga létjogosultsága. Ráadásul a helynek családias jelleget kölcsönzött, hogy a tárlat kulcsát az egyik itt lakó idős néni őrizte, aki afféle lelkes amatőr idegenvezetőként vitte körbe az érdeklődőket. A nyomor bemutatása kétségkívül erősen hatott az emberek érzelmeire.
A kiállítást többször is felújították: a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek végén, majd 1996-ban, illetve 2002-ben. Ez utóbbi, ahogyan a mostani is H. Bagó Ilona és Kemény Gyula munkáját dicséri. A tizenhárom évvel ezelőtti átalakítás után sokan fájlalták, hogy a hely elveszítette régi, a nyomort is megidéző hangulatát. Ezért a mostani, új tervben szerepelt, hogy a régi állapotból is láthatóvá tegyenek valamit, de helyhiány miatt az alkotók lemondtak szándékukról – avat be a kulisszatitkokba kísérőm.
A tiszta, átlátható bemutatótéren körbenézve azonban mindketten megállapítjuk: nem hiányzik a naturális múltidézés, a „szennyes lepedők lobogása”. Hiszen a költői életmű számos darabja erről a világról szól, vagy belőle merít, építkezik. Imitált omladozó falak és innen-onnan összeszedett régi tárgyak helyett a költemények mindent elbeszélnek. Magukért beszélnek.
Versekből a tárlaton csakugyan nincs hiány. A kiállítótér falán is olvasható néhány, és fülhallgató segítségével sok költeményt meg is hallgathatunk. Az előadók többek között Latinovits Zoltán, Mensáros László, Nagy-Kálózy Eszter, Kozák András, Kálmán György. A Sebő együttes és Hobo megzenésített József Attila-versei közül is választhatunk.
A kiállítótér fontos darabjai a falakon függő kéziratok. A kései nagy versek közül A Dunánál és a Nagyon fáj letisztázott változatának szemügyre vétele nemcsak szenvedélyes irodalmároknak jelenthet nagy élményt. A kiállítást ismert és kevésbé ismert fényképek is gazdagítják. Láthatunk fotókat a költő anyai rokonságáról, a Pőcze családról, de a feleségét és három gyermekét elhagyó József Áron fényképei is megtekinthetők. A tárlatot a költő portréján kívül még két nagy kép uralja. A József Attila életében nagy szerepet játszó első és utolsó nő: a „Mama” és Kozmutza Flóra tekint le ránk.
A kiállítás legérdekesebb része az interaktív asztal, amelynek segítségével a költő életútját, illetve szerelmeit ismerhetjük meg. A technika ugyanakkor játékra is hívja a versszeretőket, hiszen felkínált szavakból kell kitalálni, hogy azok mely három adott versből valók. Itt akár fél napot is eltölthet az ember, játszva például a „távolság”, „cukor” és „üveggolyó” szavakkal. (Van ennél sokkal nehezebb feladvány is!) A „Fényképezkedés a költővel” nevű játék szintén a digitális technika vívmánya, s leginkább a diákok számára jelenthet élményt – bár sohasem lehet tudni, ki az, akinek régi és dédelgetett álma egy közös fotó József Attilával.
Nagy erővel hatnak a költő – halála napján keltezett – utolsó levelei, amelyeket olvasva nehéz eldönteni, hogy a sokat csalódott ember csakugyan készült-e a szörnyű végre. A kiállítás e pontján érdemes megemlíteni a tárlat egyik nagy erényét.
A kiállítótérben nem kell kerülgetni semmilyen sínpárt, és sehonnan nem „támad ránk” egyetlen tehervonat sem. Az évtizedeken át sulykolt „halálos” közhelyeket az alkotók elegánsan elhagyták.
József Attila után nem sok személyes, használati tárgy maradt. A kiállításon megtekinthető „kész leltár” ennyi csupán: egy zsebóra, egy levéltárca, egy ceruza, egy pénztárca és egy cigarettatartó. A Szépség koldusa nem hagyott ránk ingóságot, ingatlant. Viszont örökül hagyta az általa szebbé írt „mindenséget”. A megújult emlékhely ennek a mindenségnek lett most gyönyörű darabkája.
(A tárlat szeptember 1-jéig mindenki számára ingyenesen látogatható.)
