Szlovák hungarikumok

A többségében Hont, Zólyom és Nyitra megyében, az első világháború éveiben felgyűjtött anyag feldolgozására és publikálására a trianoni diktátumot követően nem nyílt lehetőség, pedig Bartók Nagy-Magyarország leggazdagabb zenei folklórkincsének tartotta a tótok népdalait.

Tótokról, nem pedig szlovákokról beszélt. Így tesz Käfer István professzor, a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola hungaro-szlovakológiai kutatócsoportjának vezetője is, aki hungarikumnak tartja a most megjelentetett gyűjtemény anyagát.

– Nemzetpolitikai és kulturális adósságunk, hogy felismerjük és elismerjük annak jelentőségét, hogy a Szent István-i korona alatt a tót és a magyar nép a legteljesebb egyetértésben élt évszázadokon keresztül. Szlovák–magyar ellentétről beszélni annál is inkább félrevezető, minthogy a magyar Országgyűlésben maguk a szlovákok is tótoknak nevezték önmagukat. Minden ellenérzést a politika szított és szít máig. Maguk a népdalok mutatják: mennyire termékeny szomszédságban élt egymás mellett a két nemzet. A Bartók-gyűjtésben fönnmaradt egyik Mária-ének például „szép magyar hazánkért” könyörög, de az is jellemző, hogy magyarok és szlovákok ma is ugyanarra a dallamra énekeljük az úgynevezett pápai himnuszt. Testvérszentjeink is vannak: Szent Gellért és Szent Bystrík (magyarul Besztrik) nyitrai püspök együtt szenvedték el mártírhalálukat a pogányok kezétől. Emiatt is jelentős dolog, hogy a tót népdalok épp Szent Gellért egyházmegyéjében, az ő nevét viselő kiadó gondozásában láttak napvilágot. A Szeged–csanádi egyházmegyében ma is többezres tót nemzetiség él. Közös keresztény gyökereink is egymás mélyebb megismerésére köteleznek – erre ösztönöz a szegedi és a rózsahegyi teológiai karok többéves együttműködése is, nem is szólva a szlovák és a magyar püspöki konferencia 2006-os közös memorandumáról.

1923-ban Bartók átadta gyűjtései kéziratát a Matica slovenskának, a szlovák akadémiának. Itthon maradt piszkozatain azonban tovább dolgozott, sőt Amerikába is magával vitte azokat. Ezt a piszkozatot adták most közre az eredeti támlapok fénymásolatával, a szlovák szövegekkel, illetve magyar és angol nyersfordításukkal, valamint Bartók eredeti jegyzeteivel. Noha a gyűjteményt a szlovák zenetudomány is feldolgozta és publikálta, a piszkozat ebben a formájában mindeddig ismeretlen volt a Bartók-kutatók előtt.

– Bartók különös hangsúlyt fektetett a népdalszövegek lehető legpontosabb rögzítésére. Igaz ugyan, hogy nyelvtudását rendre tökéletesíteni igyekezett, tekintetbe véve azonban, hogy édesanyját, Voit Paulina Teréziát Turócszentmártonban keresztelték, bizonyosak lehetünk benne, hogy viszonylag jó szövegértéssel rendelkezett. Tisztázatlan azonban, hogy a gyűjtemény szlovák kiadása mennyit változtatott a bartóki feljegyzéseken – lehetnek helyek, ahol Bartók követett el pontatlanságot, de olyanról is tudunk, hogy az általa rögzített szövegváltozatot utóbb, más gyűjtők munkája alapján revideálták. Mivel a Bartók által átadott eredeti hozzáférhetetlen, illetve mivel ő maga tovább dolgozott a piszkozatok pontosításán, a két változat összevetése számos meglepetést tartogathat.

Käfer professzor abban bízik, a kilenc évtizednyi késéssel megjelent gyűjtemény nemcsak a magyar–szlovák közeledés előmozdítója lehet, de arra is alkalmat ad, hogy északi szomszédaink is újból fölfedezzék nemzeti hagyományaik tiszta, bartóki forrásait. E célból a kiadás további kötetei mellé CD-melléklet is társul majd: a kéziratos változatokat a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola leánykara mutatja be Orsovics Yvette betanításában és vezényletével.