Az itáliai benyomások gazdagságából született klasszikus alkotások mellett olyan művekkel találkozhatunk, amelyek a szecesszió, a szürrealizmus vagy a szimbolizmus hatását tükrözik. Fényképek idézik fel azt a három Rómában töltött évet, amely meghatározónak bizonyult a festő életében. A Collegium Hungaricumba ösztöndíjat nyert alkotók vidám hétköznapjaiba, életre szóló kapcsolataik kialakulásába nyerhetünk bepillantást. A megnyitó ünnepség végén az intézet nagytermében kerekasztal-beszélgetésre került sor Itáliai emlékek címmel. Molnár C. Pál szavaival méltatták a római magyar művészek örökségének jelentőségét, akik „az érthetetlen, kiagyalt formulák helyett újra az érthető formát, az egységes természetlátást tették a művészet alapjává. Azt az új esztétikai érzést, amely a rút helyett újra a művészi szépet keresi, a maga korának és nemzedékének újszerű szépségét, esztétikai érzését és életeszményét.” Talán ezért érezhetjük annyira sajátunknak a kiállított festményeket: tényleg ilyennek láttuk Pompejit, a milánói dómot, így emlékszünk a mindig virágzó-zöldellő Itáliára, ilyennek képzeljük el a farkassal beszélgető Szent Ferencet, és ilyen valódi édesanyaként ismerünk rá a Szent Fiát tápláló Máriára.
