– 1993-ban Rómába, központi rendi beosztásba került, 1997-től pedig a vatikáni államtitkárság munkatársa lett. Gyakran Ön olvasta fel a pápa beszédeinek egy részét, melyet a magyarokhoz vagy a németekhez intézett.
– 1993-ban érkeztem Rómába, hogy az itteni kollégiumunkban dolgozzak. Édesanyám is elkísért. Éppen japán püspökök voltak ad limina látogatáson a Vatikánban. Velük együtt vehettünk részt II. János Pál egyik reggeli magánmiséjén. A svájci gárda egyik vezetőjének kíséretében a bronzkaputól indult a csoport a pápai lakosztályok felé. Nagy élmény volt ez számomra. Méltóságteljesen felmentünk a San Damaso-udvarra, onnan a harmadik loggiára, s egyszer csak ott álltunk a magánkápolna előtt. Belépve először a częstochowai Fekete Madonna másolatát pillantottam meg, majd egy térdeplőn a fehér ruhás, imádkozó pápát. Adorációval kezdte a szentmisét. Mindez örökre belém vésődött: utunk a pápához az épületben, a termek, a svájci gárdisták, a Madonna és a térdeplő pápa. Így koncelebrálhattam egy misét a szentatyával. A szertartás után az egyik szomszédos teremben mi, vendégek félkörbe álltunk, és a pápa mindenkihez odament, köszöntött minket, elbeszélgetett velünk.
2000-ben hasonló élményben volt részem, amikor három lengyel pap barátommal részt vehettünk a szentatya reggeli miséjén. Ekkor nem a világegyház, hanem a lengyel naptár szerint egy krakkói szent – a nevére már nem emlékszem – miséjét mondtuk lengyelül. A pápa a liturgiát követően egy díszes székben ült, és mi elé járultunk.
– Munkatársként mikor találkozhatott a pápával?
– 1997 elején mutattak be neki mint az egyik új, kiemelt munkatársát. Általában akkor láttam őt közvetlen közelről, amikor magyar delegáció érkezett, illetve magyar vonatkozású pápai szertartás vagy esemény volt. Ez történt egy nappal Apor Vilmos püspök boldoggá avatása előtt is. 1997. november 8-án a pápa közvetlen munkatársa hívott, hogy azonnal menjek a szentatyához, mert a másnap elmondandó rövid szöveg kiejtését kell gyakorolnunk. A lengyel fonetika szerint leírt magyar szöveget olvasta fel a pápa. Bizonyos hangokat persze nem úgy ejtett ki, ahogyan mi, akiknek anyanyelvünk a magyar. Lengyelül folyt közöttünk a társalgás, én egyszer csak azt mondtam neki: jó, nagyon jó. Végeztünk a gyakorlással, s az erre szánt idő másik részében beszélgettünk. Kérdezte, honnan tudok lengyelül, érdeklődött szülőhazájának rám tett hatásáról. Nagy élmény volt a vele töltött fél óra.
Másnap aztán felolvasta a magyar bekezdést. A több ezer magyar zarándok közül néhányat közelről láttam. Könnyeztek. Boldogok voltak, hogy a pápa a saját nyelvükön szól hozzájuk. Meghatotta őket, hogy öregségében, betegségében is töri magát értük, és szeretetét fejezi ki azzal, hogy magyarul szól hozzájuk. Így jutott el szívtől szívig az üzenete.
– Ön szerint mennyire álltak közel a magyarok a szent pápához?
– II. János Pál pápa ahhoz a lengyel nemzedékhez tartozott, amelynek tagjai nem felejtették el, hogy Lengyelország német lerohanása után, 1939 októberétől Magyarországon lengyel nyelvű gimnázium működött, ahol nagyon sok lengyel diák élt és szerezhetett a lengyel törvényeknek megfelelő érettségit. Ahogyan ma is sok lengyel, úgy II. János Pál pápa irántunk érzett szeretetében is mindig érezhető volt a hála.
