Szeretetbe csomagolva – Beszélgetés Gryllus Vilmossal
Fotó: Kissimon István

 

Az egyik Nótás Mikulás előadáson történt, hogy ugráló és zsibongó gyerekek között megkönnyeztem a Karácsonyi angyalok apa-lánya duettjét. Ebben az értelemben létezik gyerek-, illetve felnőttzene?
– Azt kell mondanom, hogy létezik, annak ellenére, hogy többen állítják az ellenkezőjét is. Weöres Sándor a saját bevallása szerint soha nem írt gyerekverset. Ő verseket faragott, és a szerkesztők készítettek belőlük gyerekköteteket, elsősorban a szövegek ritmikája, lüktetése miatt. Ennek alapján gondolhatnám azt is, hogy csak jó, illetve rossz vers létezik, más nem. Én azt állítom, hogy az előadó-művészetben a zenei nevelés szempontjából érdemes megcélozni egy-egy konkrét korosztályt, figyelembe véve az adott életkori sajátosságokat. Igyekszem olyan dalokat írni, amelyek a gyerekek számára jól érthetők és reprodukálhatók. Attól még persze a felnőttek is szerethetik ezeket a dalokat, és sok visszajelzést kaptam már arról, hogy ez így is van. Igyekszem úgy összeállítani a CD-ket, hogy a felnőttek számára is élményt jelentsenek. Ha ez mégsem így van, akkor jó eséllyel nem jó színvonalú a szerzemény – és nem az az oka, hogy gyerekeknek íródott a dal.

A koncertekre, azaz a színpadra is ugyanez vonatkozik?
– Az élményszerzés és az együttlét mellett a közös éneklés a célja a műsoroknak. Ezért ennek megfelelően állítom össze a repertoárt, ha pedig nem megy még az együtt zenélés, akkor próbálok játékosan kedvet csinálni hozzá úgy, hogy különféle „szerepekbe bújtatom a gyerekeket”: pókok, falevelek, juhászok képében élményszerűbb a daltanulás. Nem az énekórák módszereivel dolgozom, hanem párbeszédekkel, játékokkal – és a színpadon elsősorban a gyerekekhez szólok. Ez persze függ attól is, hogy milyen a közönség: van amikor csak gyerekek ülnek a nézőtéren, és van hogy családok. Eszerint alakul a közös éneklés is. De lehet ezt másképpen is csinálni: a Kaláka együttes Ragyog a mindenség című gyerekvers-antológiájának bemutatásakor „hagyományos értelemben” koncertezünk, ilyenkor nem kérdezzük meg a hallgatóságtól, hogy hogyan szeretne bekapcsolódni a zenélésbe, hanem mi játsszuk a dalokat egymás után.

„Szeretek énekelni. Felnőtteknek azért, hogy meghallgassák. / Gyerekeknek azért, hogy ők is énekeljenek” – írja a honlapján.
– Azt gondolom, hogy az embereknek szeretetre van szükségük, szinte kivétel nélkül mindenkinek. Egy-egy visszajelzésből arra következtetek, hogy sikerül „szeretetbe csomagolni” a műsoraimat. Ez azt jelenti, hogy mai kifejezéssel élve „átmegy az üzenetem” a zenén keresztül. Emlékszem, egyszer előfordult, hogy az egyik gyerekkoncert után odajött hozzám egy apa, és azt mondta: „Szeretnélek megölelni, nem baj?” Akkor nekem könnybe lábadt a szemem…

Alkotói munkáját, színpadi jelenlétét nemcsak hivatalos és személyes elismerések sora jellemzi, hanem a természetesség és nem mellékesen a játékosság.
– Az embernek természetesen többféle arca van, és más jön elő egy komoly beszélgetésben és más a különböző koncerteken. A játékosságot, azt hiszem, hogy mára – a körülményektől függetlenül – megtanultam előhívni magamból. Amikor 1969-ben elkezdtem muzsikálni a Kalákával, akkor abban a repertoárban rengeteg játékosság volt, amelyet a vers és a zene adott, mindez úgy, hogy a Kalákával töltött tíz évben kizárólag felnőtteknek zenéltünk. Később találkoztam Levente Péterrel és Döbrentey Ildikóval, akik hozzáállása nagy hatással volt arra, hogy a Kalákával is elkezdtünk kifejezetten gyerekverseket is megzenésíteni – az alapvetően nem gyerekeknek íródott Bőrönd Ödön vagy A cinege cipője mellé. 1979-ben a Kalákával elváltak útjaink; Levente Péterrel és Döbrentey Ildikóval pedig tizenöt évig dolgoztam együtt. Péterből árad a gyerekekkel való természetes bánásmód, és nagyon sokat tanultam tőle én is. Kettőnk együttműködésének szerintem egyik legjobb gyümölcse az Égbőlpottyant mesék sorozata. Az elgondolás Döbrentey Ildikótól származik, aki olyan esti meséket írt, amelyek a gyerekek számára befogadhatók és békítők. Ez azt jelenti, hogy a történet végén összesimulnak a szálak, azaz nem kell úgy lefeküdnie a gyerekeknek, hogy a sárkánynak például nyitva marad a szája… Mikor véget ért a sorozat, Dani bátyám hívására újra csatlakoztam a Kalákához. A gyerekműsorokat – melyek a munkám gerincét jelentik – megtartottam magamnak, de azóta a Kalákával is együtt zenélek.

Állatokról, tárgyakról, érzésekről, természeti tüneményekről és hétköznapi csodákról énekel. Honnan meríti az ihletet?
– Jómagam inkább befelé forduló ember vagyok. A koncertekhez persze szükséges a kitárulkozás, melyet úgy „pihenek ki”, hogy időről időre elvonulok a Balaton-felvidékre. A legutóbbi tíz-tizenöt év szerzeményeit szinte kivétel nélkül ott írtam, a biciklis lemez (Dalok 3.) például a Balaton-felvidék édesgyermeke: amikor a kislányom már jól tudott ülni és kapaszkodni, magam elé vettem egy ülésbe, és együtt utaztunk két keréken a tájon. Azért is szerettem ezt, mert ugyanazt látta, hallotta, érzékelte, amit én – a fejünk összeért, és tudtunk beszélgetni is. Ezt az élményt minden szülőnek ajánlom – kár kihagyni.

A természet jelenségei – a decemberi reggel vagy a májusi szellő – is a Balaton-felvidékről eredeztethetők?
– Ezek mindig a sajátjaim voltak. Kicsi gyerekkoromban például sokáig etettem egy pókot. Az ablak zugában, a virágosláda mögött lakott. Elég sokáig élt ott, és ha tudtam legyet fogni, elvittem neki, és néztem, hogy mi történik. (Egészen addig, míg a nagymamám a virágosláda mögött is letakarította az ablakpárkányt…) És persze szerettem és szeretem az állatokat, a természetben lenni, gombát szedni, madarakat nézegetni. Fiatalon is nyitott szemmel jártam, feljegyzéseket készítettem, és igyekeztem tudni, hogy amit látok, annak mi a neve. Amikor elkezdtem ilyesmiket dalba foglalni, ezek a fiatalkori emlékek voltak az első ihlető élményeim.

„Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt, / jó termést és jó vásárt” – énekli a Beköszöntő című újévi dalban. Mit tervez az új esztendőre?
– Az ember sose tudhatja, hogy mi jut eszébe holnap… A Kalákával újszerű dologba fogtunk 2015 őszén: megzenésítettünk egy kortárs költők által írt szonettkoszorút. József Attila Hazám című szonettsorozatának hetedik darabját sorokra osztották, és két-két sort adtak költőknek, amelyekkel kezdték és befejezték a verseket. Ebben többek közt Tóth Krisztina, Lackfi János, Oláh János, Mezey Katalin vett részt. Az elkészült művet nekünk adták, hogy készítsünk belőle lemezt. Ezt vettük fel novemberben.

Önálló gyerekműsorokat, Kalákát, Égbőlpottyant meséket már említettünk, de nem beszélgettünk még a Dániel bátyjával való együtt zenélésről. Különbséget jelent, ha az ember a testvérével muzsikál?
– Már gyerekként együtt énekeltünk a Deák téri evangélikus templom Lutheránia Énekkarában, de létezik olyan felvétel is, amin én három-, Dani ötévesen énekli az A juhásznak jól van dolga című népdalt. Együtt jártunk zenei általánosba is, majd a Kalákában tetőzött a közös alkotás. Amikor kikerültem az együttesből, Danival elkészítettük az Esti csendben című altatólemezünket, aztán Kányádi Sándor bácsi jiddis fordításaiból a Volt egyszer volt egy kis zsidó című válogatást. Aztán Dani Sumonyi Zoltán bibliai témájú verseit zenésítette meg, A hegyi beszédet, és együtt adtuk elő, mint „tanítványok”. Ebben szintén Dani hívására vettem részt, és sokat gondolkodtam, hogy témája és súlya okán „való-e nekem” ez a munka. (Amolyan „kereső ember” vagyok.) Végül elvállaltam, mert arra jutottam, hogy hasznos számomra ebben részt venni és elmélyülni. Összességében hálás vagyok azért, hogy ezekben a közös munkákban részt vehetek, és a jól sikerült előadások utáni együttes meghajlások mindig nagy örömet jelentenek.

Turnék, koncertek, ünnepi műsorok között jut idő és figyelem a karácsony megünneplésére?
– A karácsony nálunk ma is ugyanolyan, mint régen. Ábris fiam és én is nagyon szeretjük a hagyományokat, legyen szó Tisza-túráról vagy karácsonyról: nehezen engedjük el a megszokott rítusokat, eseményeket. A karácsony a legnagyobb családi „szertartás”, amelyet gyerekkorom óta ugyanúgy ünneplünk. Írtam erről egy dalt is, a Karácsonyi angyalokat, melyet egy kislánnyal éneklünk a lemezen, mostanában pedig a nagylányommal, Almával. Ebben benne van minden olyan érzés, amely nálam a karácsonyhoz kapcsolódik: ez az az ünnep, amikor minden családtag első helyre teszi az együttlétet, akármennyi kötelezettsége is van. Most is együtt karácsonyozunk: édesanyám, sógorom, Dani bátyám, a gyerekei, unokái és az én családom. Mindig szerettem a bezárt szoba, a benne ránk váró titkok, a várakozás és a csengettyűszó adta boldogságot, melyet gyerekkoromban kaptam, és felnőttként igyekszem magam is továbbadni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..