Énekünk második része a zsoltáros gondolatát tartalmazza: És áldd meg a te örökségedet! A Bibliában így áll: „Segíts népeden, és áldd meg örökséged, gondozd tieidet és tartsd meg mindörökre” (Zsolt 27,9). Hétköznapi rohanásunkban talán nem is gondolunk arra, mennyire fontos az életünkben Isten áldása. Meg talán arra sem, hogy mi alkotjuk az Úr örökségét. Az Ószövetségben a maroknyi választott nép volt a messiási ígéret hordozója, most pedig mi vagyunk a seár, a szent maradék, akik hordozhatjuk Urunk áldását.
A tropár harmadik része így szól: Adj győzelmet ellenségei fölött hazánknak! Az eredeti görög szöveg még az igaz hitű uralkodónak (a királynak) kérte a győzelmet a barbárok fölött. Fontos és érdekes tény, hogy egyházmegyénk első püspöke, Miklósy István rendelettel változtatta meg az ének szövegét a maira, miután Boldog IV. Károly királyunkat trónfosztottnak nyilvánították.
Végül a záró rész szövege így foglalja össze a lényeget: Kereszteddel őrizd meg a te népedet! Krisztus Urunk keresztjével őriz minket. Mert kérjük tőle, és ő megteszi. Mennyire fontos, hogy tudatosítsuk a kereszt erejét! Hogy tudatosan és szépen vessünk keresztet! Hogy ne csupán díszítőelemként vagy divatból tegyük ki a lakásban, az autóban, bárhol!
Amikor őseink összeállították a szentségimádási ájtatosságot – ami az eredeti bizánci hagyományban ugyan nincs benne –, biztosan gondoltak erre (is). És milyen gyönyörű dallamon szól benne váltakozva a pap és a nép éneke: „Üdvözítsd, Isten a te népedet, és áldd meg a te örökségedet.” S a szent liturgia szentségi áldásában is elhangzik ugyanez a mondat.
