Minden szülőnek hasonló feladata van: elvezetni gyermekét létének igazi titkához, Teremtőjéhez. A Biblia leírja, hogy Sámson édesanyjának, mielőtt fia megszületne, egy angyal jelenik meg, aki tudtára adja, hogy Sámson hatalmas erőt fog kapni Istentől, hogy majd megszabadítsa népét a filiszteusoktól. A haját nem szabad levágni, bort és részegítő italt nem ihat. Sámson édesanyja azonban az üzenet lényegét felejti ki: nagy erejét arra kapta, hogy ő legyen népének szabadítója. Sámson erejét ostobaságokra fecsérli, csak túlságosan későn, akkor döbben rá, hogy másképpen kellett volna tennie…. Hány mai gyerek és fiatal élete hasonlít Sámsonéhoz! Annyi kincs el van rejtve minden gyermekben, aki e világra születik! Annyi lehetőség, annyi szép tehetség van minden gyermekben! Csak igen gyakran soha nem tudják meg, hogy ezt a sok kincset, az életét igazából mire is kapták. Annyi mindenre tanítják manapság a gyerekeket: angolra és a számítógépek használatára… De arról, hogy mit is jelent embernek lenni, hogy miért legyenek nagylelkűek, miért lehet lelkesedni, hogyan lehet egy házasságot szépnek megőrizni egy életen át, hogyan nézzenek majd szembe betegségekkel, kudarccal, halállal, hogy mit is jelent embernek lenni – erről a legtöbb mai fiatal soha semmit sem hall. A „világnézetileg semleges nevelés” pontosan ezt a legalapvetőbb táplálékot vonja el a gyermektől, ami egy embert önmaga, önzése, a korlátai fölé emelhetne, ami életének szép lendületet adhatna. Igen gyakran csak túlságosan későn, amikor már millió sebet kapott az élettől, amikor már sokféle szenvedély rabja – mint Sámson, aki a malomkövet hajtja körbe-körbe –, akkor döbben rá, hogy másképpen kellett volna.
A család kis egyház, ahol az élet nagy titkait, a szeretet, a nagylelkűség, a lét értelmének titkát is átadja a szülő gyermekének. Nem annyira szavakkal… Amilyen a szülő, az sugárzik át a gyermekbe. Egy erdélyi pap gyerekkorának egyik legnagyobb élménye az volt, amikor karácsony előtt az édesapjával fát loptak oda egy szegény néni háza mellé. Meisner bíboros gyakran elmondta, hogy soha nem felejtette el édesapjának egy mozdulatát, ahogyan a földekről hazaérve az ajtó melletti kis szenteltvíztartóba mártotta az ujját, és nagyon komolyan keresztet vetett. Az idős bíboros azt írta: „Édesapámnak ez a mozdulata az életben nagyon sok baklövéstől megóvott.” A koreai egyház születésének története szinte hihetetlen. Krisztusról szóló könyvek érkeztek titokban Kínából. Sokan olvasták ezeket, és keresztények akartak lenni. Akkoriban Koreában rettenetes diktatúra volt. Egy embernek sikerült kijutnia Kínába, és 1784-ben Pekingben megkeresztelkedett, majd sikeresen haza is jutott. Ő keresztelte meg a többieket. Az első több mint ötven évben a koreai egyháznak nem voltak papjai – 1836-ban érkeztek az első francia misszionáriusok. A koreai egyház első száz évében több mint tízezer vértanút adott! Volt olyan család, ahol a nagyszülők, a szülők és a gyermekek között is voltak vértanúk. Egy szinte kizárólag laikusokra felépülő egyház! Vajon a mai keresztény családok tudják-e hasonló lelkesedéssel, hitelességgel átadni a hit, a szeretet kincsét gyermekeiknek? Tudnak-e kis egyházzá válni?
