Isten királysága az a pillanat és az a hely, amikor és ahol az ő akarata megtörténik. Ahol ez a világ olyanná válik, amilyennek ezt Isten mindig is akarta. Ezért imádkozunk a miatyánkban: „Jöjjön el a te királyságod!”, vagyis „Legyen meg a te akaratod” végre nem csak a mennyben, ahol az angyalok és az üdvözültek tökéletesen e szerint az akarat szerint élnek, hanem itt a földön is! Isten királysága olyan, hogy ott nem lesz többé éhezés, és nem lesz többé sírás. Az ókorban ilyesfajta uralkodást vártak minden királytól. Az egyik fáraó (IV. Ramszesz; a Krisztus előtti XII. század) trónralépésekor ezt kiáltották a papok: „Boldog nap! Az ég és a föld örvendeznek, mert te vagy Egyiptom hatalmas ura!… Akik éheztek, most vígan jóllaknak. Akik mezítelenek voltak, finom lenvászonba öltözködnek. Akik szomorúak voltak, most íme örülnek. A Nílus magas vizei kiáradtak barlangjaikból, hogy felfrissítsék népem szívét.” Mintha a nyolc boldogságot hallanánk! Boldog nap! Akik éheztek, most vígan jóllaknak! A jelen világrendünk nagyon messze áll a nyolc boldogságban meghirdetett Isten országától. A világon megtermelt javak, az élelmiszer, a nyersanyagok 84 százalékát a világ népességének leggazdagabb 20 százaléka fogyasztja el. A legszegényebb 20 százaléknak pedig a világ javaiból 1,4 százalék jut! Az Isten országa akkor tud megvalósulni itt, a földön, ha vannak a nyolc boldogság szellemében élő emberek. Ha vannak olyanok, akik nem gyűjtenek, hanem adnak, akik békét teremtenek, akik kitartanak az igazság mellett. Isten országa nem automatikusan érkezik el közénk. Ajtót kell nyitnunk neki, be kell engednünk a családunkba, a társadalmi, politikai, kulturális életünkbe. Ahogyan II. János Pál pápa bátorított minket: „Ne féljetek! Nyissátok meg a kapukat Krisztus előtt!” A mai ember hajlamos a jogokat hangoztatni, a boldogságot magának követelni, de megfeledkezik a kötelességekről, a boldogsághoz vezető útról. Például: sokan követelik az együttélés adta örömet, kevesen vállalják az egész életre szóló teljes önátadás útját. A szentek olyan emberek, akik a nyolc boldogság útján jártak, és ezért bennük és körülöttük megvalósult Isten országa, az ország örömhíre, boldogsága. Ilyen ember volt Boldog Meszlényi Zoltán vértanú, akinek élete utolsó (ismert) gesztusai ezek voltak: elment Ludányba, a húszfős kolostorban összezsúfolt és nélkülöző száznegyvennyolc nővérnek segítséget vinni; odaadta a télikabátját Troll József plébánosnak; Kistarcsán, a börtönben, amikor már igen rossz egészségi állapotban volt, odaadta a pulóverét egy szalézi atyának. Mennyire égetően szükség volna a szeretet és az igazság apró gesztusaira a hétköznapi életben és országunk vezetőinek életében is! Olyan tettekre, amelyek nem harácsolni, elvenni akarnak a közös asztalról, hanem letenni oda. Csak ezek által lehet a közvetlen környezetünk és Magyarország is újra egy kicsit boldogabb ország.
