József Dávid házából származott, következésképp Jézus Dávid törvényes leszármazottjának számított. A „Dávid háza" kifejezés minden bizonnyal a 2Sám-ben említett „Dáviddal kötött szövetség”- re utalhat, ahol is arról olvasunk, hogy Isten megígérte: „Az Úr akarja a te házadat építeni” (2Sám 7,11). Az utóbbi szövegrészlettel való szoros kapcsolatot aztán Lukács is kiemeli (1,32-33): „Nagy lesz ő: a Magasságbelinek Fia. Az Úristen nekiadja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége” (vö. 2Sám 7,7-16, kivált: 7,9 és 7,12). A Vulgata (a Biblia latin nyelvű fordítása) nyomán az „üdvözlégy” magyar tolmácsolója az eredeti szövegben szereplő „kecharitomené”-t „malaszttal teljes”-sel, „kegyelemteljes”-sel adta vissza, s mindennapi imádságunkban így is terjedt el. Nagyon érdekes, hogy Rotterdami Erasmus „gratiosá”-nak ültette át imént említett szavunkat latinra, amelynek jelentése: „kegyben lévő”, „szeretett”, „kegyelt”, „kedvelt”. A Vulgata „gratia plená”-ja kissé a loretói litánia „lelki edényét…” eleveníti fel, amely maradéktalanul csordultig van kegyelemmel, akárcsak a poharunk itallal. De bármilyen poétikusak is a litániában szereplő, Máriát dicsőítő költői képek (vö. „titkos értelmű rózsa”, „Dávid király tornya”, stb.), „kimerevített metaforák”, mégis kevésbé személyesek és dinamikusak, mint az „Örvendj, aki kegyelt, kedvelt, szeretett, elfogadott vagy”. Ugyanakkor pedig minden ok megvan a legbensőbb ujjongásra, hiszen Mária lesz a Magasságbeli Fiának anyja. Újra említjük, Mária menyasszony, akinek nincs házastársi kapcsolata. Ezért tiltakozik Jézus születésének bejelentése ellen: „Hogyan lehetséges ez, mikor én nem ismerek férfit?” Nagy kár volna, ha elkalandoznánk ennek a „hogyan”-nak értelmezésében. A közvetlen szövegkörnyezetben nem arról esik szó, mintha Mária afelől tudakozódna: mégis miképpen lehetséges mindez. Ő valóban ellenkezik: mindaz, amit hallott, élethelyzetében egyszerűen lehetetlen és elképzelhetetlen. Válaszában az angyal elutasítja Mária ellenvetését, és megerősíti az üzenetet. A „rád száll” és „beárnyékol” igék váltókifejezések. A „rád száll” szerfelett sokszor utal Istennek az emberek ügyeibe való beavatkozására (lásd Lk 21,26; ApCsel 1,8; 8,24). Ezzel ellentétben a „beárnyékol” ige, nagyon érdekes módon, egyedül csak a színeváltozás jelenetében fordul elő (Mk 9,7; és a párhuzamos helyek). A kifejezés a találkozás sátrának emlékét idézi eszünkbe (Kiv 40,34,35), és az Úr dicsőségét, amely betöltötte az egész helyiséget. Az elemzett ígéret alapján természetesen egyáltalán nem állíthatjuk, hogy Mária teljes tudatában volt annak a szerepkörnek, amelyet a megváltásban kellett betöltenie. De nem is ebbe az irányba kíván Lukács bennünket kalauzolni, hanem inkább abba, hogy Mária szabadon és öntudatosan vállalta az istenanyaságot. Mária „legyen”- t mondott, ám ez korántsem jelenti, hogy kiváltságos kinyilatkoztatást kapott jövőjét illetően. Az ő „legyen”- je a hit legtisztább „igen”-je. Mária ilyen módon prototípusa mindazoknak – mai keresztényeknek, nekünk is -, akik Jézus tanítványaiként „Dávid fiának” és a „Magasságbeli Fiának”-nak valljuk Jézust.
