– Indíttatásom többrétegű; benne van a büszkeség szentjeinkre és a megismertetésük vágya is – vallja a művész. – Úgy tapasztalom, mintha tiszteletük kevésbé volna intenzív; Szent Ferenc, Szent Antal, Szent Rita vagy Sienai Szent Katalin védő voltát valahogy természetesebben fogadják a hívők, mint a magyar szentekét. Persze az említettek hatalmas alakjai az egyháznak, de karnyújtásnyira vannak tőlünk azok, akiknek életpéldája, kisugárzása, fénye semmivel sem halványabb a világegyház különösen népszerű szentjeiénél. Közülük többen egyetlen – királyi – családból származtak. Olyan környezetből, ahol az anyagi világ kísértése bizonyára még erősebben hatott; az Árpád-ház mégis szentek sorát adta. Elgondolkodtatott: ha egy országban a király a szent, milyen a nép…?
Legendáik értelmezése nagy és szép kihívás egy művész számára. Festés közben végig arra gondoltam: ha méltó módon ábrázolom őket, akkor talán művészettörténeti szempontból is jelentős, hiánypótló alkotások születhetnek. Sok ábrázolást láttam, amelyek kifejezik ugyan az adott művész vívódását, de a szakralitás „torz gúnnyá” silányul.
Én olyan „szentképeket” szeretnék festeni, amelyek nemcsak a témájuk, hanem előadásmódjuk miatt is a szentség érzetét hordozzák. Nincs jobb érzés annál, mint amikor egy festményem előtt álló ember arcán látom a figyelmet, a cinkos mosolyt, amely jelzi, hogy „betaláltam”, rokon lelkek vagyunk. Valahol belül, a külvilág elől egyelőre elrejtve őrizzük azt a parazsat, amelyből egyszer hatalmas láng lesz.
(Megtekinthető december 6-áig, hétfőtől péntekig, 10 és 18 óra között.)