Szent László és Szent Ferenc: atyafiak?

Egyben azonban mégis tökéletesen egyek voltak: mindketten Krisztust és országát szolgálták, egész életükkel. A későbbi időkben azonban gyakran „találkoztak”, főképpen magyar népünk zarándokútján. Míg Szent László király a pogányság által megtépázott Szent István-i művet építette újjá, kivezette népünket a pogányság árnyékából, megerősítette a keresztény élet mélységeivel, elénk tündökölte a bátor, lovagias keresztény ideált, s megvédte hazánkat a külső és belső ellenséggel szemben, addig Szent Ferenc fiai a későbbi idők viharainak sebeit gyógyították, kegyelmi elmélyítését, szegényekben és gazdagokban a krisztusi ország kivirágzását szolgálták. Mindezt abból az örökségből és forrásból merítve, melyet Szent László hagyott. Szent királyunk nagyságát azok a mítoszok, legendák tárják elénk hitelesen, amelyeket népünk őriz sok évszázad óta. Az egyik a harcban üldözött király megmeneküléséről szól, melyet az üldözői előtt nyíló szakadéknak, vagy hegyhasadéknak köszönhetett. Ilyen a Tordai-hasadék vagy a Mátraverebély-Szentkút Szent László-forrásának legendája. Az isteni erőben részesülő király a földi ember által nem érhető el s nem üldözhető. A források keletkezése, hogy katonái inni tudjanak – Szent László király imájára, bárdjának csapása által vagy éppen lova patája nyomán –, szintén az isteni erőre utal. Éhező seregét pedig a szelíden magukat felajánló vadállatok mentik meg, melyeket ugyancsak a szent király imája hoz a táborba. De vajon milyen kapcsolatban van ez a ferencesekkel? A Szent László nevéhez, emlékéhez fűződő források körül kialakult kegyhelyek nem egy esetben a ferencesek által gondozott kegyelmi helyekké váltak, ahol a lelki épülés, gyógyulás, megújulás éppen a legnehezebb időkben szolgálja, menti magyar népünket. A gyászos török megszállás idején Szentkút akkor is menedékhely, amikor a törökök ezt szigorúan tiltják. Éppen a gyöngyösi ferencesek járják ki a pasánál, hogy hívő csoportok zarándokolhassanak a gyógyulás reményében a szentkúthoz, s tehessék rendbe az elhanyagolt forrást. Ma sem állíthatjuk, hogy könnyű időket s gond nélkül élünk. Ma is szükség van menedékhelyekre, ahol szentjeink közelében, szellemükből merítve új erővel töltekezünk. Várnak bennünket ősi búcsújáró helyeink, de teremnek újak is, amelyek egy-egy vidék népét a környékről összegyűjtik. Ez a gondolat ihlette és vezette Kerékgyártó Lászlót, aki Kehidakustányban, a gyógyvizéről is neves zalai faluban, saját birtokán, családi összefogással épített védőszentje tiszteletére kápolnát. Vallomása szerint egyrészt Szent László szellemében és közbenjárásával menthető meg magyar népünk, akire ma nagy szükségünk van, s akihez fontos elzarándokolnunk. Másrészt Assisi Szent Ferenc alázata és istenszeretete vezérelte, akinek rendje ez évben éppen nyolcszáz éves jubileumát ünnepli. A kápolna környezete és háttere Assisi és Verna hegyének csodálatos, vadregényes tájait idézi. Az építtető szándéka, hogy ezt a kis kápolnát, amely Zalaegerszegtől alig fél óra járásra van, valamikor a ferenceseknek ajánlja fel. Ezért is kérte fel onnan a ferences plébánost, hogy június 27-én, Szent Lászkó ünnepén áldja meg e kápolnát. A meghitt ünnepségre nemcsak a faluból és a környékről, hanem még Erdélyből is érkeztek fiatalok, akik lelkes énekükkel és imájukkal tették történelmi távlatúvá ezt a napot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..