Egyszerű názáreti ácsként bizonyára „csak” békességet és kényelmes, meleg otthont remélt, amikor eljegyezte a szép és fiatal Máriát. Ma is minden házasság ezzel a reménnyel kezdődik. Ám igen korán meg kellett tapasztalnia, mit jelent áldozatot hozni azért, akit szeret. Hiszen még menyegzője előtt angyal hozta hírül számára: Mária gyermeket vár. Ha akkor nem hisz az égi jelben és nem szereti igazán választottját, jegyesét a törvények szerint még megkövezésre is átadhatta volna. Nem tette. Helyette óvta, védte a lányt, akinek szíve alatt fejlődni kezdett a fiú, akire József talán vegyes érzelmekkel gondolt. De döntése szilárd volt. Pedig a neheze csak azután következett. A betlehemi éjszakában bebocsátást kérve hasztalan kopogtatni, a gyermeket jászol mellett elaltatni – nem tartozhatott a házasság legkönnyebb pillanatai közé. A megpróbáltatásoknak még ezzel sem szakadt végük, hiszen a gyilkos hatalom az újszülött életére tört. Vajon, miközben Egyiptom felé menekítette kis családját, felmerült-e Józsefben a gondolat: nem erről álmodtam, ez nem nekem való. Vajon irigyelte-e nyugodtabb életű férfitársait az egyszerűbb helyzetű Márták, Juditok, Eszterek oldalán? Vajon mormolta-e maga elé időnként fáradtan a következőt: ennyi küzdelem, s ez a fiú még csak nem is az enyém… Nem tudjuk. Ám az biztos: ha küzdött is kétellyel vagy kétségbeeséssel, azok nem teperték le őt. Egész életén át hitt annak a hajdani angyalnak. Volt füle, szíve, akarata meghallani az isteni szót.
Manapság, amikor oly sok férjet, apát látunk megfutamodni, hátrahagyva asszonyt, gyermeket, közös házat, igazán nagy szükségünk van a názáreti József közbenjárására. Hanem a józsefi élet nagy feladatai bennünket, nőket is figyelmeztetnek: ne tegyünk fölösleges terhet férjeink vállára. Ne érezzék azt: inkább menekülnének az egyiptomi sivatagba – csakhogy nem velünk, nem értünk. Hanem előlünk.
