A digitális forradalom megöli gyermekeit

– Balázs Béla-díja indokolja a kérdést: ha a film az embert teszi láthatóvá, mi az animáció feladata? Maradva a hivatkozásnál: „Hol a színpad? Kint-e vagy bent?”

– Az enyém az alkotói film műfaja. Olyan témákat dolgozok fel, amelyek engem foglalkoztatnak. A filmjeim arról szólnak, miként csapódnak le, adaptálódnak mozgó folyamattá bennem a világ történései.



Minden művészet eljut eszközkezelésének, technikájának egy fázisába, amikor a valóság tökéletes illúzióját képes nyújtani. Dalí és BuZuel szürrealista kísérleteihez képest a gépek mindenhatósága mégis inkább tetszik visszafejlődésnek, mintsem haladásnak.

– Számomra ijesztő, amit a 3D technológiája magával hozott. Ha a valóságot akarjuk leképezni, arra ott a film! Ami dolgunk pontosan az lenne, hogy a valóságot valamilyen absztrakción keresztül mutassuk be. Ettől kap sajátos ízt az animáció. A mai technológia mindenekfölötti célja a valóság minél megtévesztőbb megjelenítése. Nézzük például az Avatart: valóságos mozgásokat, filmes jelenlétet kreálunk virtuális trükkök sokasága révén. Manapság elkészülhet egy film Sophia Lorennel az ő személyes részvétele nélkül – éppúgy, ahogyan a megfelelő program kifogástalan Bachfúgákat tud létrehozni. Érdekes, de értelme aligha van.

– A probléma ismeretelméleti megközelítésben az empirizmuséval azonos: vajon tapasztalat-e az irracionális, a nem-tárgyi? És megragadható-e az animáció eszközeivel?


– Nincsenek határok! Éppen mivel nem kell kötődni a valósághoz! Stilizálhatok, kifordíthatok, eltúlozhatok – ez a műfaj lényege. Másfelől a 3D beépített eszközeitől is el kell tudni szakadni. A mai generáció hajlamos megspórolni a rajz, a megformálás, az anyaggal való küzdelem fáradságát. Semmi nem számít, csak a minél tökéletesebb képminőség, a káprázat, a szemfényvesztés. Magamon tapasztalom, mekkora kísértés, hogy egy mozdulat egyetlen gombnyomásra készen áll. Nem vagyok biztos benne, hogy a gondolatok egyáltalán visszatérnek még valaha a műfajba, ha a technika ennyire egyeduralkodóvá válik, ennyire gyors tempót diktál a lényegnek. Nincs az a gyötrelmes, mégis örömteli vajúdás, ami megszüli a művet – márpedig bizonyos vagyok benne, hogy nem a mű, jóval inkább a létrehozás folyamata az alkotás! Mit is jelentett eredetileg az animáció fogalma? Lélekkel tölteni meg egy élettelen tárgyat. Úgy mozgatni meg, hogy elhitetem: élő, érző, gondolkodó lényt látunk, és nem csupán egy mozgó rajzot, amely helyet változtat a síkban.

– Mennyire szükségszerű eleme az animációnak a mozgás?
Van Gogh is lélekkel tölti meg a napraforgókat, egy Goya-rajz pedig úgy sűrít magába mozgásokat, hogy azzal fölöslegessé teszi a megelőző és a következő képkockákat. Filmes vagy képzőművészeti műfaj az Öné?

– Mindenképpen filmes. Az állókép esetében a néző tudatában jön létre a mozgás folyamata. Az animáció csak az időfolyamattal együtt jön létre. Fordított a folyamat.

– Hisz az úgynevezett képi írástudásban? Csakugyan kifejezhetőek az emberlét lényeges tartalmai a verbalitás mellőzésével?


– A problémát abban látom, hogy míg az írásbeliség révén magasabb intellektuális szinten jelennek meg az információk, a képi üzenetek jóval alacsonyabb szinten, primér módon hatnak. Ebből ered a vizualitás művelőinek felelőssége. Sajnos ez is eltűnőfélben. Mintha a minőség feladása zajlana körülöttünk, ahelyett, hogy a minőség volna az elsődleges cél.

– Ellenszegülésnek, kontrasztnak, palackpostának szánja a munkáit a felszínesség tengerében?


– Amióta a televíziós megrendelések megszűntek, mi több: amióta a reklámok teljesen átvették a rövid vizuális üzenethordozó szerepét, az ember nemigen érzi, hogy fontos volna a munkája valakinek is. Pedig a klasszikus animációs dramaturgia a rövid, csattanós válfaj, nem a gyermekfilm és nem is az egész estés animáció, ami véleményem szerint teljességgel ellentmond az animáció lényegének, és inkább terjedelmes illusztrációfolyamként hat. Régente egy animáción két hétig gondolkodhatott a néző. A mai filmfogyasztó a gyors ingerekre, az állandó érdekességre szomjazik. A digitális forradalom felfalja gyermekeit – és felfalja az alkotót is. Előbb-utóbb, a hárommilliomodik, kliséből létrehozott animáció után maguk a fiatalok fognak ráérezni, mennyire más valóban, küzdelmes stúdiumok és viaskodás során megalkotni valamit.