Szent István király Szent Imre herceghez írt Intelmeiben fontosnak tartotta, hogy fiát az Egyház szeretetére és a papok tiszteletére buzdítsa. A harmadik intelemben ezt olvashatjuk: „Isten ugyanis a papokat rendelte szent népe őreiül, és őket tette meg a lelkek gondozóivá, minden egyházi méltóság adományozóivá és az isteni szentség kiszolgáltatóivá.”
Történelmi forrásokból tudjuk, hogy nemzeti létünk első századában sokan lehettek, akik nemcsak az Egyházat, hanem a papok életét is fenntartásokkal és ellenséges szemmel nézték. Úgy gondolhatták, az Egyház mint hatalmi szervezet a papokat használja fel arra, hogy hatalmát kiterjessze. A szent király azonban az evangélium alapján úgy tekintett a papokra, mint Isten által kiválasztott férfiakra, akiket népe szolgálatára szentelt. Feladatuk az, hogy Isten kegyelmét kiosszák, továbbadják az embereknek. István király ezért sokféle módon segítette a papok munkáját. Hithirdetőket kért, a királyi udvarban papok éltek, és gyermeke nevelését is papokra bízta. Nagy hatással volt életére a prágai érsek, Szent Adalbert és az itáliai származású bencés szerzetes, Szent Gellért is. Sokat tanult tőlük, elfogadta a tanácsaikat. Úgy látta, ők valóban Isten népének őrei.
Szent István az evangéliumból tudta, hogy Jézus nem uralkodni, hanem szolgálni küldte őket. Az utolsó vacsorán Jézus azért mosta meg a tanítványok lábát, erről a szolgáló szeretetről tanúságot tegyen (Jn 13,1–20). Amikor pedig észrevette, azon törik a fejüket, hogy Isten eljövendő országában ki lesz a nagyobb, azt mondta nekik: aki első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája (Mk 9,35). A pápák Nagy Szent Gergely óta ezért felvették a servus servorum Dei címet, ami azt jelenti: Isten szolgáinak szolgája.
Az Egyház korunkban is hangsúlyozza, hogy a papok feladata a szolgálat. A felszentelt papok közösségét szolgálati papságnak nevezi. Szolgálatuk elsősorban az emberek üdvösségének a szolgálatát jelenti: azt, hogy a szentmisében, az Oltáriszentségben Krisztus a papi szolgálat révén lép közénk. Jelenti továbbá a Szentírás magyarázatát, Isten üzenetének feltárását, a keresztény értékrend megismertetését. A szolgálathoz hozzátartozik a szegényekkel, a betegekkel való szolidaritás vállalása is. Szent II. János Pál pápa ezért nevezte a vasárnapot a szolidaritás napjának. Az Úr napján az Istennel való találkozás örömét meg kell osztani azokkal, akik valamiben hiányt szenvednek. Ferenc pápa pedig kiemelten fontosnak tarja, hogy a papok megkülönböztetett figyelemmel forduljanak a periférián, vagyis a társadalom peremén élő emberek felé. Erre azért van szükség, mert ezek az emberek nem tudják kellő módon képviselni az érdekeiket, és így jobban rászorulnak Isten szolgáinak a segítségére.
A papokat a mai világban is tisztelendőnek és atyának szólítjuk. A tisztelendő megszólítás elsősorban nem a személyüknek szól, hanem annak, hogy elfogadták Isten meghívó szeretetét, kegyelmét, s ezt mások felé közvetítik. Az atya megszólítás is azt jelzi, hogy Isten atyai szeretetével fordulnak az emberekhez. Ez az atyai szeretet elsősorban nem a nagyobb ünnepeken, hanem a hétköznapi életben nyilvánul meg, ahogyan egy édesapa életében is a családja körében. Az atyai szeretet arra indítja a papokat, hogy imádkozzanak lelki családjuk tagjaiért, hordozzák terheiket, és osztozzanak velük az örömeikben is.
