„Köszönöm Tamás bácsinak a sok segítséget!” – ezt pedig egy másik. Először vizitre megyünk. „Na, hogy érzed magad? Megnézhetem a gipszedet?” – kérdezi az orvos egy két és fél éves kislánytól, aki a játszóházban sérült meg, eltört a lába. „Onnan tudtam, hogy baj van, hogy másképp sírt, mint ahogy szokott – meséli az édesanyja. – Nagyon megijedtem.” Az anyuka itt van a kicsivel, a mellette lévő ágyon kapott helyet. Több másik gyerekkel is bent fekszik az édesanyja, olykor még a nagyobbakkal is, ha igénylik. Az ápolásuk mindig a szülőkkel együtt történik.
Gyermekbarát – csakugyan így lehetne jellemezni az osztályt. Erről tanúskodnak a falak is. A Minden Baleseti Sérült Gyermekért Alapítvány támogatásával, az osztályon dolgozók saját keze munkájával készültek a rajzok és a játékok. Orvosok és nővérek a hétvégéjüket áldozták arra, hogy kidekorálják az osztályt és az ambulanciát. „Ha valaki megsérül, természetes, hogy megijed – mondja Kassai Tamás. – De ha bemegy a kórházba, ahol nem steril folyosók és maszk mögé bújt emberek fogadják, talán kevésbé lesz megrémülve. Azt szeretnénk, hogy együttműködésen alapuló kapcsolat alakuljon ki a gyerekek, a szülők és az ellátók között.”
Gyereksérült-ellátás – másképp
Nemrég egy fiatal anyuka érkezett az ambulanciára, karjában egy pici gyermekkel, akinek becsípődött és leszakadt az ujjacskája. Amikor az anyuka meglátta az orvost, megörült, és annyit mondott: „Csókolom, doktor bácsi, tessék segíteni!” Az orvos megnézte a kicsi ujját, érzéstelenítette, visszavarrogatta, bekötötte, és kiderült: a fiatal édesanya nem más, mint az a lány, akit tizenhárom évesen elütött egy autó, eltört a combcsontja, és Kassai doktor operálta. „Ez a lány rám tudta bízni a gyermekét, és számára még mindig az a doktor bácsi voltam, aki segített nekik – meséli. – Nekünk ezt kell tennünk, segíteni: nem csodát tenni, csak odafigyelni a gyerekekre.” Végigjárjuk a szobákat; a fiúk szinte mind foci közben sérültek meg, a lányok között pedig van, aki leesett a lóról, és akad, aki egy akrobatikus ugrásból érkezett rosszul. „Én műtétre várok – meséli az egyik lány, aki biciklis balesetet szenvedett. – Kiveszik a fémet a könyökömből, és másnap már mehetek is haza.”
Általában két-három napot töltenek a gyerekek az osztályon. „Az volna a jó, ha a kórházi tartózkodás pozitív élmény lenne számukra – mondja az orvos. – Persze a sérülés rossz, mert fájdalmas, ám ha a fájdalom nem a kórházhoz kötődik, hanem a sérüléshez, a gyógyulás viszont ide kapcsolódik, na, akkor tettük jól a dolgunkat.” Kassai Tamás mindig is gyermek traumatológusnak készült. Amikor tizennégy éves volt, megsérült a térde, és egy orvos megoperálta. Annyira tetszett neki az egész, hogy otthon a szüleinek azt mondta: „Olyan akarok lenni, mint az a doktor bácsi, és azt akarom csinálni, amit ő.” Kimondottan azért ment az orvosi egyetemre, hogy bal – eseti sebész lehessen. Mentorától sok mindent megtanult, például azt is, hogy a gyerek csontja bizony még nő. Nem sokkal azután, hogy pályáját megkezdte, vált jellemzővé, hogy gyermekeket is operálnak. „Évtizedekkel korábban általában begipszelték a sérült testrészt, és csak nagyon kevés műtétet hajtottak végre – mondja. – Mára lényegében megszűntek azok a műtétek, amelyek során széles, hosszú vágást ejtettek a bőrön, leválasztották az izmokat, és nagy lemezeket, csavarokat helyeztek a csontokra.” Most már úgynevezett minimálinvazív technikát alkalmaznak, amely meggyorsítja a gyógyulást. „Alig egy centiméteres metszést ejtünk a bőrön, ezen keresztül hatolunk be az ízületbe vagy a csontba – magyarázza az orvos. – Míg régen egy kar- vagy combcsonttöréssel hetekig kellett kórházban maradni, és hónapokig gipszben feküdni, addig most csupán egy-egy napot kell bent tölteni, amikor elhelyezzük, és amikor kivesszük a fémet, amellyel rögzítjük a csontot. A legtöbb esetben nincs gipsz, csak egy apró műtéti heg, és a kisebb sebeket, amelyeket korábban összevarrtak, most egy speciális sebragasztóval ragasztjuk össze.”
Először az életet kell megmenteni
A tízéves Zsófinak ma lesz a műtétje. Nem tört el semmije, de fájt a lába, és kiderült: combnyak cisztája van. Elkísérjük őt a műtétre. „Félek egy kicsit” – mondja. Elaltatják, közben Kassai doktor és az asszisztense bemosakszik, aztán kezdődik az operáció. Valóban: csak egy pici vágás a combon, amelyen keresztül bejutnak a csontba, és úgynevezett röntgen képerősítővel nézik, hol van a ciszta, aztán kiveszik, majd az üreget feltöltik szintetikus csontpótlóval. (Bevallom „férfiasan”, a beavatkozás végét már nem vártam meg: nagyjából tizenöt percig bírtam a műtőben, aztán inkább kijöttem. Hiába, az orvosi pályára különleges elhívás kell.) A műtét után a kislány nyűgösen ébred, és azt mondja, fáj egy kicsit a lába. „Ilyenkor az ember szívesen átvenné a fájdalmát” – így az anyukája. Ám Zsófi ügyesen gyógyul, másnap már lábra állhat, és a következő nap akár haza is mehet. „Igaz, hogy nem is olyan nagy ez a seb?” – kérdi az orvos a másnapi kötözésen. „Nem” – mosolyodik el a kislány.
Kassai doktor vallja, fontos, hogy átérezze a gyerek helyzetét: „Én nagyon tudom sajnálni azt a kicsit, akinek fáj az injekció, vagy szoros a kötése. Tudnom kell, hogy mi történik vele, nemcsak a lábával vagy a kezével, hanem a fejében: hogy mitől fél.” Egyébként neki is vannak gyermekei, akik szintén megküzdöttek a csonttöréssel. Hogyan éli meg, ha esetleg meghal egy gyerek a kezei között? – kérdezem. „Többször is előfordult már ilyen. Nagyon megérint a történetük – mondja. – Ilyenkor átgondolom az esetet, hogy mit lehetett volna másképp tenni, keresem a pontot, ahol eldőlt, hogy nem tudok rajta segíteni. Ezek a gyerekek általában már a baleset helyszínén életüket vesztik, és újraélesztés közben hozzák be őket. Rendszerint olyan súlyos oxigénhiányos állapotban vannak, hogy lehetetlen megmenteni őket. Számomra boldogság, hogy azokat a gyerekeket, akik komoly balesetet szenvedtek, de a kórházba szállítás során viszonylag elfogadható agyi oxigénellátást tudtak nekik biztosítani, mind sikerült megmenteni.” A gyermekbalesetek körülbelül húsz százaléka úgynevezett nagy energiájú baleset, például autóbaleset, gázolás, magasból esés. Ilyenkor több rendszer is sérül, ezért az ellátásban kompromisszumos gondolatmenetet kell követni. „Nem lehet mindent egyszerre meggyógyítani, először az életet kell megmenteni” – mondja az orvos. Megesik, hogy nagyobb fogyatékossággal, végtag nélkül, súlyos agykárosodással, mozgáskorlátozott ízülettel, megmaradó fájdalommal éli túl a gyerek a balesetet, mert már nem lehetett többet segíteni: „Az élet megmentésén túl nehéz a teljes funkciót visszaadni.” Kassai doktor Petra történetét meséli el. A lány tízévesen szánkóbalesetet szenvedett, összetörte a combcsontjait. Megoperálták, lassan megtanult járni, majd szinkronúszó lett, és nemrég érettségizett. A szalagavatójára az orvosát is meghívta, pördült egyet a szoknyájában, és azt mondta: „Tökéletes!”
Tudja majd használni a kezét
A KSH adatai szerint 2000 és 2013 között jóval több mint a felére, 282-ről 120-ra csökkent a halálos gyermekbalesetek száma. A közlekedési balesetek gyereksérültjeinek aránya jelentősen visszaesett, miután kötelezővé tették a biztonsági gyermekülés használatát. Ám a gyermekeknél még mindig a baleset a vezető halálok, ezt követik a daganatok, majd az idegrendszer betegségei és a veleszületett rendellenességek. Kassai Tamás nagy problémának látja a gyermekbántalmazást, azt, hogy a gyereket megrázzák, megütik. Egyes felnőttek nem tudnak megfelelően vigyázni a kicsikre, vagy nem figyelnek rájuk eléggé. Ezért fontos hangsúlyozni a megelőzés szerepét. A bal eseti központban tavaly egyébként mintegy huszonhétezer gyereket láttak el. Több mint tizenötezer volt az akut sérültek és az osztályra felvettek száma, és közel tizenkétezer a kontrollra járóké. Kassai doktort az ambulanciára is elkísérjük. Egymás után jönnek be a gyerekek: szebbnél szebb történetek. Rozi négyéves. Nem nőtt az orsócsontja, és hiányzott a hüvelykujja. Nagy nap ez a mai: négy hét után leveszik a kötést, és kiderül, hogy sikeres volt a műtét: az orvos a mutatóujjából hüvelyk – ujjat „varázsolt” neki. Ahogy a röntgen is mutatja, minden rendben van. A kicsi máris odaszalad a játékosládához, és választ magának egy kisautót. Nagyon ügyesen fogja. „Tizenhat éves korára úgy harminc műtéten lesz túl, de tudja majd használni a kezét” – mondja az orvos. Hasonló operációkat máshol az országban nem igen végeznek. Miközben nézem Kassai doktort és a gyerekeket, egyre csak Ferenc pápának a betegek világnapjára megfogalmazott gondolata jár a fejemben: „A beteg ember mellett eltöltött idő szent.”
Fotó: Kissimon István
