Szent Erzsébet útján Thália szekerén

– Tavaly Szent Erzsébet születésének nyolcszázadik évfordulója kapcsán sokáig kutattam olyan anyag után, amely alkalmas lehet arra, hogy saját színművészi eszközeimmel hajthassak fejet világszerte ismert Árpád-házi szentünk előtt. A véletlen folytán, egy beszélgetés kapcsán hallottam, hogy Illyés Kinga művésznő (aki sajnos már nincs közöttünk) 2001-ben bemutatott egy önálló estet Az élet kenyere címmel. Nagy izgalommal kezdtem keresni a művet, végül több hónapi kutatás után sikerült felvennem a kapcsolatot a jogutódokkal, és megkaptam a szöveget. Izgalmasnak és érdekesnek találtam, de az is egyértelművé vált számomra, hogy át fogom dolgozni a magam alkatára. Dramaturgiai szempontból nyár közepére készültem el a forgatókönyvvel. Éppen a színpadra állításán kezdtem gondolkodni, amikor a veszprémi önkormányzat megkeresett, hogy az augusztus 20-i ünnepségsorozat programjait illetően lenne-e valamilyen ajánlatom számukra. Nagy örömmel mondtam el, hogy mire készülök, ők pedig boldogan fogadták az ötletet. Augusztus 18-án, Nagyboldogasszony napjához köthetően a veszprémi Szent Margit-kápolna romjai között szólalhatott meg először az előadás. Több száz néző gyűlt össze. Csodálatos este volt, szakrális értelemben is, életem páratlanul szép és felejthetetlen élményei között tartom számon. Szent Erzsébet tehát elindult útjára… Itthon számos helyen játszottam már. A ferences atyák (és itt külön kiemelem Harmath Károlyt) jóvoltából meghívtak egy szerbiai körútra: Szabadkán, Újvidéken, Zentán és Kikindán jártam a darabbal. Kanadába is eljutott az előadás, ahol két hét alatt nyolc helyszínen láthatta a közönség. Nagy boldogság volt számomra, hogy októberben Budapesten, a Thália Színház Új Stúdiójában is bemutathattam. Jövő tavaszra pedig meghívást kaptam Svédországba és a Felvidékre…

Mint színészt s mint hívő embert egyaránt foglalkoztatnak a Szent Erzsébettel kapcsolatban felmerült kérdések: mi végre vagyunk itt a földön? Miért adta a Teremtő az élet csodálatos ajándékát? Mit kezdünk a kapott talentumainkkal? Az emberek előtt mindig is voltak példaképek. Erzsébetet nagyon közelinek éreztem magamhoz. Felkeltette az érdeklődésemet ez a fiatalasszony, aki ma is mindenki számára ismerős problémákkal küszködött. Olyan bölcsességgel, hittel, odaadással viselte életének egyre tragikusabb, válságosabb, ugyanakkor mind boldogabb eseményeit, ami egyszerűségében káprázatos. Ennyire egyszerűen, hittől átitatva kéne élnünk, önmagunkat odaadva annak, amire a Teremtő szánt minket. Alakításomra, személyemre is hatott mindez. A magam útját járva másként tekintek a megoldandó feladatokra, kihívásokra, kudarcokra, örömökre és ajándékokra. Mert azt se felejtsük el, hogy a nagy ajándékokat ugyanolyan nehéz „elviselni” és jó helyre tenni életünkben, mint a nehézségeket.

Minden előadásban hagyom, hogy Erzsébet lénye átsugározzon és szóljon a ma emberéhez, mindenkihez, életkortól függetlenül. Egyszer előadás után azt mondta nekem egy néző: Olyan volt, mintha végig csak hozzám szólt volna. De biztos vagyok benne, hogy a többi jelenlévő ugyanígy érezte – tette hozzá. Ennél pontosabban nem lehet megfogalmazni, miért „korszerű” Erzsébet példája, és miért jó, hogy itt van köztünk.