Százötven éve jel

 

Azt szerette volna, hogy a zsinagóga arányai nagyrészt megfeleljenek a fő ideálnak, a salamoni templomnak; így a mester a szentély bibliai leírását vette alapul az épület tervezésekor. Förster Európa nyugati feléről behozott újításával, az öntöttvas tartószerkezet alkalmazásával hagyományt teremtett a hazai zsinagógaépítészetben is. A kontinens legnagyobb és a világ második legmonumentálisabb működő neológ zsinagógájának alkotói nem voltak zsidók; így nem véletlen, hogy a többek között Feszl Frigyes munkáját dicsérő belső tér kialakítását tekintve egy háromhajós csarnoktemplomra emlékezteti a betérőt. A pazar látványt nyújtó terem híres orgonáján egykor Liszt Ferenc és Camille Saint-Saëns is játszott. A közel háromezer ember befogadására alkalmas zsinagóga a szertartások mellett – az immár tizenkettedik alkalommal megrendezett és éppen a napokban zajló – Zsidó Nyári Fesztivál központi helyszíne is. Múzeumában vasárnap, 16 órakor nyitják meg az évforduló tiszteletére kialakított új termeket, ahol a zsinagóga építéstörténete mellett az eltelt másfél évszázad ide kapcsolódó vallási, történelmi és kulturális eseményeit követhetik nyomon az érdeklődők.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.