– Hasonló érveléssel sokan buzdították a magyarokat, hogy vegyenek részt a szavazáson – de szerencsére nem kevesen meghallották a hívó szót a szavalásra is. Ez a vasárnap ugyanis nemcsak a parlamenti választások ideje volt, hanem József Attila születésnapja is. Negyvenhat éve minden esztendőben ekkor tartják a költészet napját Magyarországon. Az idén egyik jelentős eseménye volt az ünnepnek a Gát utcai szavalás. Ebben a ferencvárosi utcában született a költő: a háromemeletes bérház udvarra nyíló, földszinti lakásában, 1905-ben. Jó ideje már József Attila-emlékhely működik a kis szobákban, amely egyfajta szerény zarándokhelye a versszeretőknek itt, „a város érdes részén”. Szavalófülke, ez a felirat állt az egykori szegénylakás ajtaja fölött, az ajtónyílásban Galkó Balázs színművész állt – és néha leült –, és mondta-mondta József Attila verseit. Az összeset – reggel tíztől éjfél utánig, néhány rövid szünettel. Az egymást váltó, érkező majd egy idő után távozó hallgatók – mindig voltak harmincan-negyvenen – a felállított ponyvatető alatt hallgatták, többen meg a kezükben tartott kötetből vagy emlékezetükből maguk is némán együtt mondták a színésszel a verseket. Csupa tiszta szó hangzott azon a napon azon az udvaron. Az indulat, a humor, a félelem, az elhagyatottság, a szeretetvágy, az igazságra törekvés szavai – a magával és a világgal küszködő, a tévedéseivel és vétkeivel együtt is jóravaló, jóakaratú ember szavai, egymással feleselve is egymásba kapaszkodva. Úgy következtek egymásra a versek, mint egyetlen költemény strófái, mintha minden mindennel összefüggne és összetartozna: „akár egy halom hasított fa / hever egymáson a világ / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát…” Akik ott üldögéltünk azon a Gát utcai udvaron, április 11-én – tíz percet, fél órát, másfelet –, rábólinthattunk a költő és a színész szavára, hogy ez az élet: szorítás is, nyomás is, összefogás is. Jó volna többször is szembesülni ezzel a ténnyel, nemcsak ilyen jeles alkalmakkor, itt a szavalófülke előtt. Esetleg mindennap – az imádság mellett, vagy ahhoz hasonlóan – pár percen át verset olvasva. „Szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye” – figyelmeztet (megkésve) a költő. Szükséges, hogy (jó) vers olvastassék, hogy ne görbüljön tovább…
