Fotó: Mészáros Ákos
Ha azt halljuk, hogy egy épület vasbetonból készül, akkor egy hideg, nem éppen finom anyag jut az eszünkbe. A nyers beton kemény, szürke és érdes, nemigen szerethető ebben a formájában. Pedig manapság nagyon gyakran használják az úgynevezett modern építészet jegyében – általában fantáziátlanul, kevéssé törődve az emberek esztétikai elvárásaival, szépérzékével.
Persze az épületek általában láthatatlan tartószerkezetének kiváló anyaga a vasbeton, hiszen szilárdságot ad, valamelyest még a földrengéstől is védi a házakat. A betonkoszorú a tetőszerkezetek elengedhetetlen része. Ám volt idő, amikor nemcsak a szerkezet számított az építészetben, hanem a szépség is. Ez utóbbit szolgálta az épületek díszítésére használt ornamentika, egy-egy szobor, dombormű vagy éppen egy hangulatos bábos korlát. Medgyaszay István építész gyakran alkalmazott, látványos motívuma volt az áttört erkélykorlát. Legtöbb épületén megfigyelhetők a vasbetonból nagy fantáziával készített, nyitott, illetve zárt erkélyekhez tervezett korlátok. Medgyaszay nemcsak bérházakat, villákat, hanem templomokat és színházakat is tervezett hosszú élete során. Azt gondolhatnánk, egy ilyen sokoldalú építész munkásságában egy erkélykorlát csekélységnek számít. Valóban. Mégis éppen ez mutatja leginkább a tervező igényességét, képzelőerejét, sokoldalúságát, s azt, hogy mennyire odafigyelt a részletekre is.
Medgyaszay István építőművész, szakíró 1877-ben született Budapesten. Apja, Benkó Károly szintén építész és kőműves volt, s bátyja, Medgyaszay Gyula is ezt a hivatást választotta.
1893 és 1896 között a budapesti Állami Ipariskola építészeti szakosztályán tanult, majd egy évet Francsek Imre tervezőirodájában dolgozott. 1899-ben Bécsben beiratkozott a Képzőművészeti Akadémiára és a Műszaki Főiskolára.
A XX. század elején divatossá váló Bauhaus stílussal szemben Medgyaszay egy szintén modern, ugyanakkor a népi motívumokat, az ősi magyar szimbólumokat is megjelenítő egyedi építészeti stílust alakított ki. Természetesen komoly gyűjtőmunka előzte meg mindezt. Erdélyben és a Dunántúlon aprólékos munkával kutatta fel, rajzolta és fényképezte a népművészeti emlékeket, és beépítette ezeket a saját terveibe. Az ősi építészet emlékeit tanulmányozta indiai és afrikai útjai során is.
„A jövő építőművészetét kialakító legfontosabb erő – az új világnézetünk – még erős izzásban van. Úgy érezzük, hogy nemsokára fellobog, és lelkünket bevilágító tüze sokat magába olvaszt a görögök szép harmonikus életéből, az első keresztények emelkedett lelkivilágából és korunk tudományának igazságaiból… Az építőművészetnek sok évszázadra volt szüksége, hogy egy-egy új erőviszony tökéletes formában kifejeződjék. Talán a mi feladatunk is évszázadokra szól. Addig pedig törekedjünk arra, hogy az új anyagok szilárdsági viszonyait minél világosabban jellemezzük, műveink a mi népünk formanyelvén beszéljenek, és azokban a mi korunk gyermekeinek lelke, a mi világnézetünk tükröződjék” – írta 1909-ben, a Művészet című folyóirat hasábjain, akár ars poeticaként is felfogható vallomásában. A szellemi vezérfonal, amely ebben az írásában kibontakozni látszik, a művészet más területein is követőkre talált. Szőnyi István vezetésével a festők újabb nemzedéke szintén egy sajátosan magyar művészetet akart létrehozni. Ezt a vágyat fedezhetjük fel Lechner Ödön munkásságában is, aki főműve, a budapesti Iparművészeti Múzeum tervezésekor szintén magyaros motívumokat alkalmazott.
Medgyaszay István az organikus építészet hazai előfutára volt. Nála az épület nem csupán egy autonóm alkotás az önmegvalósítás horizontján, hanem a természetbe belesimuló, funkciójának megfelelő, emberbarát létesítmény. A természetet nem leigázni akarta, hanem együttműködni vele. Soha nem törekedett arra, hogy harsány legyen, hogy épületeivel erőszakosan előtérbe nyomuljon, mint például Finta József az 1969-ben megépült pesti Duna Intercontinental szállóval.
Fővárosi templomai közül kiemelkedik a reformátusok XI. kerületi Magyar Advent temploma és a hozzá tartozó két bérház (1928–29) az Október huszonharmadika utcában, az egykori Skála Áruházzal szemben. A mai Allénál található épületegyüttes szürkén, kopottan áll, látszik, hogy valaha szebb napokat élhetett. A szemben lévő bevásárlóközpont ugyan uralja a teret, de ez a templom sem marad el tőle. Isten házát Medgyaszay nagyszerű arányérzékkel tette monumentálissá. A szépen kialakított bejárati oszlopsor szinte kínálja magát a hívő ember számára. Enyhe lépcsősor vezet fel a bejárathoz, s a felette hirtelen magasodó torony mindenhonnan nagyszerű látványt nyújt.
Az igazi élményt azonban az épület belseje jelenti. Hatalmas négyzetes tér fogadja a belépőt, és kétoldalt szépen faragott padsorok várják. Körben majdnem végig faburkolat takarja a falakat és a mennyezetet is. Erdélyi stílusú népi motívumokkal, finom, stilizált tulipános díszítésekkel élt itt az építész. A templom külső, nyers vasbeton szerkezetét pedig terméskő burkolattal borította.
Ha Veszprémben járunk, a helyi látványosságok között feltétlenül érdemes megnézni a Petőfi Színház épületét is, amelyet éppen most újítanak fel. Mesés hangulatú, szecessziós, díszes épületegyüttes tárul elénk, amelyet – legalábbis szerkezetét tekintve – szinte teljesen vasbetonból épített Medgyaszay István. Ez volt az első ilyen anyagból készített magyar teátrum. Az első vázlatokat 1907-ben Párizsban készítette. Sehol egy éles sarok, mindenütt lekerekített ablakok, stilizált népies virágdíszek, játékos sorminták, virágmintás füzérek díszítik az épületet. A megyeháza felőli homlokzaton Nagy Sándor (1869–1950) festőművész Hunor és Magor című színes sgraffitója látható, a főlépcsőházban pedig egy hatalmas, színes, ovális üvegablak fogadja a látogatót, amely
A népművészet dicsérete címet viseli – ez is Nagy Sándor alkotása. Az épületet hatalmas park veszi körül, amely régen Püspökkert néven volt ismert.
Medgyaszay István hosszú éveken át dédelgetett, nagyszabású építészeti terve volt egy nagy nemzeti emlékhely létrehozása a Gellért-hegyen. A Nemzeti Panteon tervét eredetileg Széchenyi
István vetette fel még 1843-ban, „Üdvlelde” néven később fia, Ödön szorgalmazta megépítését. Ez lett volna a nemzet nagyjainak közös temetkezőhelye. A Nemzeti Panteon gondolata az 1870-es évektől kezdve nagyjából az 1900-as évek elejéig foglalkoztatta az építészeket és a város vezetőit. Feszl Frigyestől kezdve Czigler Győzőig az idők folyamán számos építész nyújtott be tervet megvalósítására.
Medgyaszay még Otto Wagner bécsi mesteriskolájának végzős hallgatójaként 1901 és 1903 között készítette el a panteon tervét. A grandiózus épületcsoport a főműve lehetett volna, de tegyük hozzá, szerencse, hogy nem valósult meg. A terveket elnézve ez a hatalmas építmény szinte rátelepedett volna a fővárosra. Nem érdemes sajnálnunk, hogy csak terv maradt. Inkább annak örüljünk, hogy máig állnak – igaz, sok helyütt felújításra várnak – ennek a nagyszerű magyar építésznek az alkotásai.
Medgyaszay építészeti munkássága az innováció és a konvenció találkozása, iránymutatása egyfajta középút volt a múlt és a jelen között. Nála a modernizmus eszméje, a megfelelő arányok megtartása mellett, szerencsésen ötvöződött a nemzeti hagyományokkal és az organikus építészet természetelvűségével. Sajnos 1945 után megszakadt ez a folyamat, amely az előző évtizedekben számos követőre talált. Manapság pedig legtöbbször beton, vas és üveg felhasználásával készült, eklektikus összevisszaságot mutató, minimalista építményeket láthatunk országszerte – különösen az irodaházak szinte mind ilyenek. Persze vannak azért jó példák is, főleg vidéken, ahol a régi és az új harmóniájának megtalálásával remek magán- és közösségi terek jönnek létre. Szegeden, Szombathelyen vagy Veszprémben, hogy a teljesség igénye nélkül csak ezt a néhány várost említsük, kitűnő megoldásokat láthatunk a mai kor igényeinek megfelelő épített környezet kialakítására, a várostervezésre.
