S nem elegendő, ha mindez teljesül – a naplónak ki kell jutnia a falakon, rácson át, s némán túl kell élnie a vészterhes évtizedeket, hisz a rab mögött kiszabadulása után is ott áll az elnyomó hatalom.
Egy börtönnapló sohasem csak egy fogvatartott szűkre szabott világáról tanúskodik. Mindig a kor teljes képét is adja: a rabtartókét, akikben az állam szándékai nyernek kifejezést, s a rabokét, akik az éppen bűnösnek kikiáltott társadalmi csoportot testesítik meg. Így volt ez 1947-ben Puskás Lajos tanár úr, a kolozsvári piarista gimnázium cserkészparancsnoka esetében is. Őt ítélet nélkül, de tudni valóan a kolozsvári Tízes Szervezet (1939 és 1944 között az egész várost felölelő önsegélyező társulat) egykori vezetőjeként deportálták, sokadmagával együtt.
A II. világháborúból ocsúdó erdélyi magyarság félelemmel, bár némi reménnyel figyelte a kovácsolódó új korszak buzgólkodását, röpdöső jelszavak között és lobogó zászlók alatt. Nem sokáig. Az addigi üldöztetésnek újabb feje nőtt, a kommunizmus. Erre az érdekes korra (nem könnyed-e a szó a diktatúra kiépülésének éveire?) különleges fényt vet a Puskás Lajos által a szamosújvári várbörtönben naponta vezetett írás. Ezek az esendő, mert túlélésre esélytelen, ám párjanincs sorok mégis egyedülálló, egyetlen és egyidejű dokumentumai lettek a vörös fejjel éppen akkoriban születő (s mindjárt üvölteni kezdő) kommunista román állam börtönéletének.
A társaság: magyarok, akik a tapsot elváró önkénynek útjában voltak; tollforgatók, akik porlepte szavaikért, papok, akik a létükért, parasztok, akik egy keserű kifakadásukért bűnhődtek. A börtönnapló nem az egyhangú napok fárasztó leírása. A lapokat hajtva kirajzolódik a kép az olykor még tétova börtönigazgatásról, a foglyok saját életet élő kis társadalmáról: a nyomorúságból kihajtó nagy tettekről és kicsinyesekről. S látatlanul is látjuk a falakon túli világot: az áldozatkész asszonyokat, akik a vár falaira merészkednek, miként egykoron Egerben.
Az állandó várakozásban új meg új hírek születnek: „egy börtönőr az utcáról ilyen jelt adott: karját háromszor maga előtt körözte, s azután az állomás felé mutatott, közben arcát tenyerébe hajtva álmot mutatott – ezt aztán ki-ki vérmérséklete szerint kommentálta”.
A szükségben kivirágzik a lelemény is, legyen szó főzésről, tiltott levelezésről vagy szökésekről. „A várfalat fejtik – írja Puskás tanár úr május 30-án –, s a benne levő zöld színű »sóskőt« csiszolják különféle formára. Fából szipkák, sakkfigurák készülnek.” A napok múltával az írás mind többször latinra vált – nagy időkhöz méltón. Holt nyelv az élve eltemetetteknek. (Latintanárként ez a naplóíró számára gyakorlat is volt, s később e részeket maga fordította magyarra.) A hosszú hetek, hónapok nyomán feldereng az igazságtalan fogság értelme: a falak közt mindinkább hangot nyer a lélek, s benne a megtapasztalt és megvallott Úristen. A századok óta rabságban tartó falak színfalak, melyek közül előlép a Csend Ura.
Helyet kap a kötetben a börtönélet túléléséhez szükséges humor is, az iróniával megírt A lágeristák kiskátéja, amely a benti élet számos részletére világít rá, s korát megelőző rajza az új rend emberének: „Kihirdetjük a cenzúra- mentes levelezést – ha senki nem ír levelet, az eredmény tökéletes; elrendeljük, hogy öt perc alatt a lágert mindenkinek el kell hagynia, mert feloszlik – ha mindenki nyugodtan tovább rágja a kacsacombot, akkor a láger valóban elérte célját: az »idegölés« tökéletesen sikerült.” Szükséges és illő volt helyet adni a börtönélet szülte más, általában tréfás írásoknak is (alkalmi versek, körképek), köztük a briliáns „római epigrammák” remekbe szabott sorainak. Szorosan és személyesen kapcsolódik mindehhez a családdal való, rejtett módon megvalósított levelezés is. Ez a legszemélyesebb világ érintésnyi közelségbe hozza a sorok íróját. Szerepel még a kéziratban az akkori magyar foglyok névsora is, melyet Puskás Lajos történészi érzékkel jegyzett le, s melyben számos család, nem csak kolozsváriak találnak majd felmenőikre, s a naplóban az ő történeteikre is. A fogolytársakról, ha mód volt rá, rövid életrajz is készült. Ezekben felrajzolódik a bebörtönzött magyar társadalom 1947-es pillanatképe is, s egy-egy rabtárs tetteit – élete hátterében – különös fényben látjuk.
Most először vehetjük kezünkbe az eredeti kéziratot s más börtönírásokat, betű szerinti hűséggel. Az október elején megjelent, százhatvan oldalas, keménykötésű, fűzött könyvről részletek a kötetet kiadó Országút Társulat honlapján olvashatók: orszagut.webnode.hu. A könyv megrendelhető a következő címen: orszagut.tarsulat@gmail.com.
