Az ószövetségi nép nem is akart „független” lenni egy ilyen hatalmas Istentől, azaz nem ismert olyan szabadságot, amely arra lett volna való, hogy elvezessen Istentől. A szabadság lényegéhez nem tartozik hozzá a rossz: a szabadság a szövetséghez szükséges, s aki elfordul Istentől, az éppen visszaél a szabadsággal. A rossz választása a megkísértett szabadság téves döntése. A kísértő nem szabaddá tesz, hanem rabbá: ezt fejezi ki a kígyó képe és a meztelenség mint a rabság felismerése.
Az Ószövetség etikai szempontból egyik legfontosabb mondata így hangzik: „Isten teremtette a kezdet kezdetén az embert, és saját döntése hatalmába adta” (Sir 15,14). Isten tehát nem bábnak, hanem szövetséges társának teremtette az embert: szabadságot adott neki, s ez a szabadság egyszerre kitüntetettsége és terhe. Könnyebb hinni egy fatalista, predesztinációs Istenben, akinek akarata mindent eleve eldöntött. A katolikus hit azonban nem tanít ilyen isteni akaratról – a zsinat sokkal inkább a „nagykorúság Krisztusban” kifejezés mellett tört lándzsát. Mintha Isten visszadobná a labdát, mintha sokkal nagykorúbbnak tekintene bennünket, mint mi magunkat. Elhatározta, hogy mindenkit üdvözíteni akar, bizalommal áll mellettünk döntéseinkben, de nem oldja meg az életünket helyettünk, nélkülünk. Senkit sem ver meg egy házastárssal, nem predesztinál valamely szakmára, nem kényszerít egy meghatározott irányba. Ezért megtiszteltetés állni imádság közben, s nem csúszni-mászni, hanem barátként előre tekinteni.
Az ószövetségi nép azt is tudta: Isten kiszabadította a rabságból, de nem hagyja ott a sivatag szélén. Azaz vezeti a szabadságot Kánaán felé. Csodaszép kép ez a modern-posztmodern ember számára, aki megértheti: a szabadság nem a mindentől való függetlenség; az Igazság vezeti azt. A szabadság csúcsa nem a mindentől való elszabadulás, hanem a Kánaánban való beteljesedés. Minden liberalizmus súlyosan téved, ha nem látja be: a szabadság csúcsa nem önmaga, hanem az értékes élet. Az ószövetségi nép jól tudta, hogy a valamitől való szabadság még nem minden. A sivatag szélén állva, a rabságtól megszabadulva még nem boldog az ember. Isten vezeti a szabadságot boldogságra, teljességre.
