Fotó: gloriousrhythms.com
„Imádkozzátok mindennap a rózsafüzért” – hangzott el a Szűzanya első, 1917. május 13-i fatimai üzenetének végén. Október 7-én mint a Rózsafüzér Királynőjét ünnepeljük őt, de már a hónap elején felhívjuk a hívek figyelmét: október – májushoz hasonlóan – Szűz Máriának szentelt hónap. Ne felejtsük el hát kézbe venni a szentolvasót, e hónapban szenteljünk neki önzetlen gyermeki szeretettel egy-egy estét, amikor bokros teendőinket félretéve a templomba sietünk, hogy Isten imádkozó népének körében felismerhessük a velünk és értünk is imádkozó Istenszülő vigaszt és békét adó anyai jelenlétét, akárcsak a Szentlélekre váró tanítványok az „emeleti teremben” (vö. ApCsel 1,14). Megkísérthet minket azonban, hogy az októberi rózsafüzér imádság hagyományát egyfajta „kampányszerű” imának fogjuk fel, és a jeles hónap elmúltával ellankad a lelkesedésünk. A civilizáció „áldozataiként” vergődő emberek talán leggyakoribb védekező mondatai: a „nem érek rá”, a „nincs időm semmire”, az „egyszerűen nem érem utol magam” és a hasonló vélt vagy valós panaszok mindannyiunk számára ismerősek. Ha a rózsafüzért tehernek, elvégzendő pluszteendőnek tartjuk, vagy egyfajta belső kényszertől hajtott lelki elvárás tárgyának, az bizonyára nyomasztó súlyként fog ránk nehezedni, elvégzése pedig a „na, ezt is kipipáltam” fanyar érzésével tölthet el. Ez azt jelzi számunkra, hogy nem sikerült még ráéreznünk a rózsafüzér imádkozásának valódi „ízére”. A rózsafüzért úgy szeretjük meg, ha végezzük, ha általa egyre élőbb kapcsolatba kerülünk az Egyház Anyjával.
Mint minden ima, a rózsafüzér is lehet „küzdelmes”: a figyelmetlenséggel, szétszórtsággal folytatott tusakodás, a lelki szárazság, a belső sötétség miatt valósággal végigkínlódott idő ugyanúgy a lelki élet része, mint a Szentlélek öröme által „repített” és Isten békéje által körülvett ima gyönyörű percei. Ha kitartó hűséggel mondjuk a rózsafüzért, előbb-utóbb megtapasztaljuk: gondolataink, érzéseink, mindennapos ügyeink megszentelődnek általa. Néha egy-egy tized rózsafüzér is rengeteget ér, amit „üresjáratokban”, buszra, orvosi rendelőbe nyíló ajtóra vagy egy másik emberre való várakozás alatt mondunk, vagy egyszerűen „csak úgy”, mert jó egy kis időt töltenünk égi Édesanyánkkal.
Kispapkori személyes élményem volt egy megható főpapi szolgálatkezdés. Amikor az egyik szemináriumi rektorunkat mindnyájan elkísértük püspökszentelésére, elődje, a nyugdíjba vonuló idős főpásztor atyai szavakkal mindenki előtt a lelkére kötötte: „Fiam, szorítsd szíved köré a rózsafüzér koszorúját!” De ne feledkezzünk meg egy másik, mindannyiunk számára ismert főpásztor, Mindszenty József bíboros esztergomi érseki beiktatásáról sem, amely 1945-ben éppen Rózsafüzér Királynőjének ünnepén volt. Az új hercegprímás akkor – mint egyfajta személyes „hitvallást” – a következőt mondta: „Édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafüzérében bízom.” Tudta, akárcsak az övéit Nagyasszonyunk oltalmába ajánló haldokló Szent István király: sorsunk, jövőnk Mária kezeiben lesz a legjobb helyen. „Nagy öregjeink” példáját a szívünkbe vésve számunkra, a XXI. század keresztényei számára is bátorítólag hat: a rózsafüzér „már bizonyított”, évszázadok óta kíséri és megszenteli Isten népének életét, fáradozásait, könnyhullatásait és örömeit. A Szűzanyával imádkozó szív könnyebben talál utat Istenhez.
Szent II. János Pál pápa is emlékeztet: „Egy ilyen egyszerű, ugyanakkor ennyire gazdag imádság valóban megérdemli, hogy a keresztény közösség újra felfedezze” (Rosarium Virginis Mariae, 43). Tegyük magunkévá október hónap elmúltával is e szavakat, és mindennap vegyük kézbe gyermeki szeretettel és hűséggel a szentolvasót, hogy felismerhessük: a Szűzanya velünk járja a földi élet útját az örök Haza felé, ahol ő már „a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándok népe számára” (Lumen gentium, 68).
