A rókahegyi templom lelkipásztora májusra kiállítást szervezett, amit a liturgia végén Szocska Ábel püspök nyitott meg. Fekete András hajdúszoboszlói görögkatolikus atya húszezer kilométert utazott, hogy elkészíthesse a kiállított fényképeket. A huszonhét fotó a hajdúszoboszlói kiállítás után most Nyíregyházán látható.
Szocska Ábel püspök a beszédében három gondolat köré csoportosította mondanivalóját.
A szent atyák tanítása alapján elsőként arról beszélt, hogy a virág és a szeretet hasonlít egymásra: ha a virágot ápoljuk, ha fényt biztosítunk számára, akkor szebb lesz, s ha elajándékozzuk, kedvesebb lesz. Így van ez a szeretettel is, amellyel égi édesanyánk megajándékoz bennünket.
A pócsi kegyképpel és másolataival kapcsolatban a püspök két dologra hívta fel a figyelmet. Egyrészt arra, hogy az eredeti képen és másolatain a Szűzanya mindig mosolyog. Ez a vonás nem gyakori a bizánci ikonográfiában. Másrészt az arcán könnyek nyomai is láthatók. Az édesanyákra jellemző, hogy gyakran mosolyognak a gyermekeikre, és gyakran sírnak is, ha gond adódik velük. Így van ez égi édesanyánkkal is – fogalmazott a püspök, és hozzátette: Megkérdezhetjük magunktól, mi mennyi fájdalmat okoztunk az édesanyánknak, amiért sírnia kellett.
Szocska Ábel megosztott a jelenlevőkkel egy nemrég olvasott tanmesét is, amely hasonlított az evangéliumi talentumok történetéhez. Csakhogy itt az öreg király virágmagvakat adott a gyermekeinek. Az járt el közülük helyesen, aki nem elrejtette, még csak nem is eladta a magvakat, hanem elvetette őket a kertben, amely így tele lett csodálatosan nyíló virágokkal. A pócsi Szűzanya képei is így gyönyörködtetik a nagyvilágban az embereket, s közülük huszonhét most bennünket is – fogalmazott a püspök.
A hívek egész májusban a pócsi Szűzanya képeinek lélekemelő közegében végzik esténként a parakliszt, s minden alkalommal elhangzik egy-egy rövid tanítás is.
I. I.
