Reményt adó hittel
Fotó: Lambert Attila

 

Nagy érdeklődés kísérte az eseményt a barátságos hangulatú kávézóban, amely tökéletes helyszín Tóni atya személyes hangvételű beszélgetéseihez. A január 18-i est előtt levetítettek egy nemrég készült, néhány perces kisfilmet, amely bemutatja a kávézót, ahol megváltozott munkaképességűek dolgoznak nagy örömmel és odaadással.
A gyermekkorával kapcsolatos kérdésre válaszolva Beer Miklós elmondta, hogy konszolidált polgári családba született. A háború nagy tragédiát jelentett az életükben, de a bizalom és a remény sok nehézségen átsegítette őket.
Édesapja 1945. február 11-én, Budapest ostromának utolsó napjaiban halt meg munkaszolgálat közben. A házuk lakhatatlanná vált, az akkor másfél éves kisfiú és édesanyja rokonoknál húzta meg magát. Néhány évvel később kitelepítették őket egy kis szabolcsi faluba: „Az Úristen olyan élményt adott ezzel, amely gondoskodott arról, hogy ne legyek elkényeztetett pesti gyerek” – vallotta meg. Itt megtanult aratni, markot szedni – később Pilismaróton „nagy tekintélyre” tett szert ezzel a tudásával. A szabolcsi család együttérző vendégszeretete is szép emlék maradt számára. Később Zebegénybe kerültek a nagymamához, onnan járt a váci gimnáziumba, majd a teológiára. S hogy mit jelent számára a Dunakanyar térsége? Az Úristen csodálatos ajándékát, a természet élményét.
1966-ban szentelték pappá. Zuglóban, majd Márianosztrán, Pilismaróton és Dömösön, később az esztergom-belvárosi plébánián szolgált. A szemináriumban tanított, rektor lett, majd 2000-ben segédpüspöki, 2013-ban pedig püspöki kinevezést kapott.
A példaképeiről szólva Beer Miklós Vajda József zebegényi plébánost említette, aki tudós ember volt, de Esztergomból büntetésből Zebegénybe helyezték. Tíz éven át nevelte őt, és példát adott neki puritán, következetes, hiteles életével. A gimnazistakorú Beer Miklós mellett Pálos Frigyes állt – a fiatal pap akkor váci káplán volt. A püspök elmesélt egy kedves történetet: amikor Frigyes atya kórházban volt, s az orvosa lemondott róla, hívta őt, hogy látogassa meg. El is ment hozzá. Amikor Frigyes atya megtudta, hogy ő lesz a váci püspök, gyorsan meggyógyult, és hazament. „Azóta is itt van mellettem, a napokban lesz kilencvenéves.”
Felidézve püspöki jelmondatát – „Rendületlenül a hitben” – Beer Miklós elmondta, hogy minden bajjal szemben a hit az, ami reményt adhat. Feltette továbbá a kérdést, hogy miért panaszkodik annyit a mai ember, holott a statisztikák szerint (mint kiderült, a főpásztor szereti tanulmányozni a Worldometers valós idejű világstatisztikai programot) Magyarország a föld ötven leggazdagabb országa közé tartozik. A pesszimizmus terén még­is az első öt között vagyunk.
A beszélgetésben ezután az egyházmegye szervezetét érintő kérdések következtek. A világiak képzése nagyon fontos a Váci Egyházmegyében. Miért? A püspök elmesélte, hogy tizenöt évvel ez-
előtt Bosák Nándor püspök egy buszos utazás során említést tett neki az akolitusképzésről. Ekkor figyelt fel rá. Ma már több akolitusuk van, mint papjuk, évente huszonöt-harminc felnőtt férfi jelentkezik a szolgálatra. Ezen a ponton Ferenc pápa legújabb beszédeiből idézett a főpásztor: Santiagóban a Szentatya azt mondta, tragikus volna, ha a papok és a püspökök azt hinnék, ők az Egyház: együtt vagyunk az Egyház. Beer Miklós azt is elmondta, hogy a cserkészetben azt tanulta, meg kell bíznia a munkatársaiban. Ma is ezt a bizalmat gyakorolja az egyházmegyében is.
A kórházi beteglátogatás jól működő intézménye a Váci Egy­házmegyében Faragó Artúrra épül, akinek ez a hobbija. A püspök „megörökölte” őt, neki csupán annyi volt a dolga, hogy zöld utat adjon a tevékenységéhez. Ma már tizennégy kórházban van főállású lelkigondozójuk, ők szervezik a látogató csoportokat.
Nem maradhatott ki a beszélgetésből a cigány­pasz­to­rá­cióról szóló, 2014-ben írt körlevél sem. Miért érezte úgy a főpásztor, hogy meg kell nyilvánulnia ebben a kérdésben? Pilismaróton és Dömösön húsz évet élt együtt cigányokkal, megismerte őket, közelről látta elesettségüket. A rendszerváltás után sokat romlott a cigányság helyzete. Egy szociológus szerint Nógrád megyében tíz évvel ezelőtt húsz százalék volt köztük az analfabéták aránya: egy ilyen helyzetben meg kellett szólalnia – mondta Beer Miklós. Nagy fájdalmat jelentett számára, hogy jó néhány pap nem akarta felolvasni a templomban a körlevelet. Pedig ez a kérdés arról is szól, hogy hívő emberek vagyunk-e, vagy csak vallásosak. El tudjuk-e fogadni testvérként a cigány embert, ha a templomban mellénk ül? Embernek nézzük-e? És mit teszünk a cigányságért? Fel kell rázni az Egyház lelkiismeretét! Egy-egy családot pártfogolni lehetne…
Innen egyenes út vezetett a beszélgetés következő témájához, a migránsválsághoz, amelyet a püspök inkább XXI. századi népvándorlásnak szeret nevezni. A problémának csupán a felszínét érintjük, de valójában nem kezeljük azt. Ferenc pápa újévi körlevelében felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban kétszázötvenmillió ember van úton, közülük húszmillióan háború elől menekülnek. Ma háromszor annyian élnek a Földön, mint hetven évvel ezelőtt, amikor Beer Miklós született. A már említett Worldometers a születésszám valós idejű változását is mutatja: úgy pörög az utolsó számjegy, akár a gázóra számsora.
2015-ben a váci főpásztor úgy fogalmazott: a kerítés megépítésével kegyelmi időt kaptunk, hogy felkészüljünk a népvándorlás kezelésére. Ma úgy látja, nem használjuk ki ezt az időt. A lengyel püspöki konferencia elnöke, Stanislaw Gądecki kimondta: „A nemzetbiztonság kérdését felülírja az ember.” Hívőként el kell gondolkodnunk ezen a mondaton – figyelmeztetett Beer Miklós.
Ferenc pápa is azt mondja, ha van rá esély, szeretnénk, hogy az emberek otthon maradjanak. De ha nincs rá esély? Kérdés, hogy van-e merszünk szembenézni azzal az emberrel, aki előttünk áll. Jézus minden rászorulóval azonosul: „Éheztem, és ennem adtatok…” – erről nem szabad megfeledkeznünk – mondta a püspök.
Nem maradhatott ki a beszélgetésből az elmúlt napok botrányt kavaró híre sem, amely egy papról szól, aki a templomban kihirdette, melyik pártra szavazzanak a hívek. „Elég hamar a képernyőre kerültem ismét…” – mondta mosolyogva Beer Miklós, akit Zebegényben, a málenkij robot emlékére bemutatott szentmise előtt a sekrestyében keresett meg egy tévéstáb. Nekik is azt mondta: nagy veszélyt jelent, ha beállunk kampányolni, és nincs is jogunk hozzá.