– Az egyetem elvégzése, azaz 2004 óta Magyarországon dolgoztam. Elsődlegesen a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársaként, de egy rövid ideig tartó kitérő során 2007-ben az M6- os autópálya Tolna megyei szakaszának régészeti feltárásában is részt vettem. Az örökségvédelmi törvény 2011. év végi módosítása azonban új helyzetet teremtett. A régészeti feltárások határidejének lerövidülése és az ezekre fordítható összegek csökkentése előrevetítette az itthoni szakmai feladatok háttérbe szorulását. Ebben a helyzetben került a kezembe az afgán kormány felhívása, amely gyakorlattal rendelkező régészeket keresett egy Afganisztánban nyitandó rézbánya megelőző régészeti feltárásához. Az önéletrajzom és a referenciák elküldése után mintegy másfélkét hónapig nem válaszoltak. 2012 nagy szombatján – erre pontosan emlékszem – kaptam egy e-mailt, hogy bekerültem a nemzetközi régészcsapatba, és amint lehet, induljak. A nyomatékosítás kedvéért a projekt afgán vezetője még aznap fel is hívott, hogy megkaptam-e a levelüket és számíthatnak-e rám.
Más elgondolni azt, hogy kimegyek Afganisztánba, és más úgy dönteni, hogy holnap már indulok is. Biztonsági szempontból Afganisztán a világ egyik legveszélyesebb országa, amely az utóbbi években, évtizedekben csak a háborús eseményekkel kapcsolatban szerepelt a médiában. Nem volt könnyű döntés, de a családommal közösen határoztunk úgy, hogy belevágok a „kalandba”. A szervezés után, 2012. május 12-én szállt le a gépem Kabul repterén.
– Afganisztánban évszázadok óta muszlimok vannak többségben. Hogy lehetnek itt buddhista emlékek?
– Igaz, Afganisztán ma muszlim állam, de nem mindig volt ez így. Az ország Ázsia közepén, „útkereszteződésben” helyezkedik el. Ebből kifolyólag időről időre kultúrák és emberi közösségek keveredésének a tanúja. Az iszlám térhódítása Afganisztán területén a Krisztus utáni VII. század közepén vette kezdetét, amikor az első arab hódítók 642-ben Nahávandnál (ma Irán) legyőzték III. Yazdagird szaszanida uralkodó seregét. A minket érintő történeti rész a Krisztus előtti IV. században vette kezdetét. Baktria, Afganisztán északi területe az Óperzsa Birodalom része volt. Nagy Sándor hódítása, majd halála után a legkeletibb görög „utódállam” szerepét töltötte be a Graeco-baktriai Királyság, amelyet Krisztus előtt 128-ban a kínai forrásokban jüecsi néven szereplő nép hódított meg. A hódítást követően a jüecsik körülbelül száz évig részfejedelemségekben éltek, amelyeket Krisztus után 10 körül a Kusán-dinasztia egyesített, létrehozva ezzel a Kusán Birodalmat. Ez II. Kanishka alatt érte el a legnagyobb kiterjedését a II. század elején. Az ő uralma alatt lett a buddhizmus a birodalom fő vallása. A kusánok voltak a felelősek a buddhizmus terjedéséért Belső-Ázsiában. Ez az állam indiai, iráni és görög elemeket egyesített magában, a hellenizmus görög és a buddhizmus indiai kultúrájának sajátos ötvözetét alakította ki, melynek páratlan művészeti emlékeit Gandhára-művészet néven ismerjük. Fontos összetevője a görög hódítás nyomán Közép-Ázsiában elterjedt hellenisztikus alap. Erre épül a Kanishka támogatta buddhizmus művészete, de a későbbi indiai hódítások nyomán a brahmanista dzsainista stílus is ötvöződött benne.
Jellemző vonásai a realisztikus emberábrázolás, illetve a szereplők frontális megjelenítése a szobrászatban. Kanishka és utódai alatt példátlanul nagy területen virágzott fel a buddhista művészet, és nagy lendületet vett a selyemút kereskedelme, amelynek nyugati végpontja Róma volt. Mindez Afganisztán számára azt jelentette, hogy Kanishka nyári fővárosa, a Kabultól északra elterülő Bégrám kultúrák és javak páratlan találkozóhelye lett. Az ásatások lenyűgöző leletanyagot hoztak felszínre: a drága indiai elefántcsont faragványok nagy tömegétől a szíriai üvegedényeken, római bronz, alabástrom és márvány műremekeken át a Kínából származó lakktárgyakig. Emellett nagy mennyiségű selymet is importáltak. Nemcsak a bégrámi palota és a raktárak árulkodnak a jólétről és ízlésről, hanem további települések – a Balhtól északra elterülő Delbardzsin és a nyugatabbra eső Sibargan – városmaradványai, aranyleletei is; vagy Szurkh-kotal épületei, szobrai, akropolisza és az ott talált feliratok.
A Kusán Birodalom nem volt hosszú életű: 241-ben Sápur, a Szaszanida Biro dalom második uralkodója meghódította Afganisztán tekintélyes hányadát, beleértve Bégrámot is. Egy ideig kusán hercegek megmaradtak helyi uralkodókként, ám a IV. század közepén újabb nomádok érkeztek Közép-Ázsiából: a heftalita hunok. Nekik azonban csak másfél század adatott meg, mielőtt a szaszanida-nyugati türk koalíció legyőzte őket 565-ben. Ennek vetett véget az iszlám hódítás.
– Hogyan lehet nyugodt tudományos munkát végezni egy háborús övezetben?
– Röviden azt mondanám, hogy nem könnyen. Szerintem alkat kérdése az, hogy civilként mennyire tudjuk kizárni a külvilágot – itt elsősorban a háborúra gondolok –, illetve hogy az elején, az igazán meghatározó pár hétben mennyire tudunk, elsősorban idegileg, koncentrálni a munkára. Volt olyan kollégám, aki a táborban töltött első nap után úgy döntött, hogy inkább hazamegy. Én tizennégy hónapig voltam kint. Mindenhez hozzá lehet szokni: a tábori körülményekhez, a napi öt-hat motozáshoz, az állandó katonai jelenléthez, a rendszeresen odahallatszó gép fegyverropogáshoz vagy aknarobbanáshoz. Előbb-utóbb ezek az életünk részeivé váltak. Ha el tudjuk fogadni, hogy nekünk ilyen körülmények között kell dolgoznunk, akkor már lehet tudományos munkát is végezni. Hiszen ez a feladatunk.
– Mi lesz a feltárt régészeti emlékek sorsa? Van esély arra, hogy megmaradnak?
– Egy részük biztosan. A feltárás nagysága elérte az egymillió négyzetmétert. Ezen a területen gyakorlatilag egy – a mi római korunkra keltezhető – város emlékei kerültek elő. Hatalmas, több méter magas falú kőépületek, vályogfalak. A vallás mindennapi jelenlétét mutató hat-nyolc méteres Buddha-szobrok és sztúpák. Ezeknek a fő emlékeknek a legnagyobb része sajnos el fog pusztulni a kitermelés folyamán. A vallási emlékek és egy-két épület lesz az, amelyet feldarabolva Kabulba szállítanak, ahol újra felépítik őket. A „hétköznapi” régészeti leletanyag – kerámia, állatcsont, kisplasztika, bronzok – nagy része egy helyben felépítendő múzeumba kerül majd, míg a legszebb darabok az Afgán Nemzeti Múzeumban kapnak helyet.
Persze nem szabad elfelejteni, hogy mindezekben a tervekben nagy a bizonytalanság. Ennek oka elsősorban a biztonsági helyzet alakulása.
– Tervezi, hogy visszatér Afganisztánba?
– Erre a legnehezebb válaszolni. Sokan furcsán néznek rám, ha azt mondom, igen. Hiszen kemény időket éltem át, és valószínűleg később is ez várna rám. De ugyanazt tudom én is mondani, mint azok, akik már megjárták Afganisztánt: van az országnak egy olyan romantikája, magas hegyeivel, a szabadság érzetével, amely örökre visszahívja az embert.
