Megszállott emberek nyújtotta rendkívüli teljesítményeket persze mostanság is szeretünk figyelni – leginkább kívülállóként, kényelmes fotelban ücsörögve. Lissa Evans és David Grann regényének főhőse, Catrin Cole és Percival Fawcett egyaránt speciális körülmények által edzett, eltökélt figura, történetük ideális alapanyag egy-egy jólesően régimódi filmhez.
Nos, a sajátos körülmény Lone Scherfig Their Finest (A nemzet legjava) című filmjében maga a második világháború. Catrin (Gemma Arterton) közös albérletben él vőlegényével, s mindenáron állást próbál szerezni, hogy esküvőjükre és a világégés utáni, közös életükre gyűjthessenek. A korábban titkárnőként alkalmazott lány bekerül egy propagandafilmeket gyártó stúdió írócsapatába, kezdetben csupán azért, hogy a látványos akciójeleneteket és a hazafias monológokat összekösse egy kis hétköznapi csacsogással. Tom Buckley (Sam Claflin), a sikertelen író felfigyel Catrin ötleteire, s hamarosan közösen kezdik el írni egy új film történetét, amelynek fordulatai szembetűnően hasonlítanak saját kapcsolatuk alakulására. Scherfig szerencsére nem fullasztja olcsó romantikus limonádéba a cselekményt, értő iróniával ábrázolja ezt a jellegzetesen brit mikrovilágot a hiú, ám kiöregedett színészlegendával (Bill Nighy), a vaskalapos producerrel (Richard E. Grant) és az elkötelezetten feminista, ám vajszívű titkárságvezetővel (Helen McCrory). Miközben szórakoztató komikum szövi át a filmet, lassan megismerkedünk a hátország nélkülözésével, és főhősünkkel együtt felismerjük, hogy legyen bármilyen butuska is, mégiscsak fontos egy propagandafilm. Főleg akkor, ha cselekményét a tragikus valóság hitelesíti.
A realitás, amellyel Catrin nehéz küzdelem árán végül megbékél, szinte mindvégig legyőzendő akadályként áll Percy Fawcett (Charlie Hunnam), a The Lost City Of Z (Eldorádó, az elveszett város) hősének útjában. Alacsony sorból származó angol katonatisztként eleinte a ranglétra csúcsa, majd családja boldogsága lesz számára az a cél, amelyért elszántan harcol. A XX. század tektonikus változásokkal sűrűn szabdalt első felében mindez önmagában is elég lenne egy izgalmas karriertörténethez, ám az élet közbeszól: Percy egy amazóniai kiküldetés során megdöbbentő bizonyítékot fedez fel egy hajdanvolt mesés civilizáció létezésére. Eleinte alig törődik az üggyel, a felforgató megszállottság fokozatosan keríti hatalmába, amiért egy ponton még a családját is kész lenne feláldozni.
S miközben látja, hogy a világtörténelem első gépesített háborújának borzalmai után már küszöbön áll a következő kataklizma, könnyű szívvel tér vissza Dél-Amerika végtelen dzsungelébe.
A zöld pokol persze könyörtelen, ám a misztikumban feloldódó zárójelenet nem képes elfedni a rögeszméjéhez végsőkig ragaszkodó főhős tragédiáját. James Gray a klasszikus stílusú, látványos kalandfilm kulisszái között egy olyan figurát ábrázol meggyőzően, aki mindvégig rejtélyes marad: kideríthetetlen, hogy megszállottsága mögött kitörési vagy megfelelési vágy, menekülés, vagy esetleg kétségbeesett kompenzálás húzódik meg.
A vég elkerülhetetlen, a dilemma azonban velünk marad: észszerű kompromisszum vagy valósággörbítés? Okos elszántság vagy pusztító megszállottság? Bármi is a válaszunk, ezt a kérdést manapság, a felhőkarcolókról ugráló fikciós szuperhősök és a szórakoztatásként tálalt extremitás korában már nem sok film meri feltenni úgy igazán, valódi erkölcsi igénnyel.
