Fotó: Ligeti Edina
Ferenc pápa Mohos Gábor pápai káplánt, a Pápai Magyar Intézet rektorát, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) korábbi titkárát október 4-én iliturgi címzetes püspökké és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki.
Az esztergomi székesegyházban Szeplőtelen Fogantatás főünnepén bemutatott ünnepélyes szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás, Michael August Blume magyarországi apostoli nuncius és Ternyák Csaba egri érsek szentelte püspökké Mohos Gábort. Az eseményen jelen volt Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára; az MKPK számos jelenlegi és nyugállományban lévő tagja, több, határon túli magyar főpásztor, valamint számos egyházi és világi személyiség. A szentelési szertartás kezdetén felolvasták Ferenc pápa október 4-én kelt bulláját. Ezt Erdő Péter bíboros szentbeszéde követte. A bíboros emlékeztetett arra, hogy a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának titkát Szíriai Szent Efrém a IV. században így fogalmazza meg Jézushoz fordulva: „Te és Édesanyád szebbek vagytok mindenkinél. Mert nincs rajtad semmi szeplő, és semmi folt nincs Édesanyádon.”
Amikor az angyal belép Máriához, ezt mondja: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” Amikor Máriát szeplőtelennek valljuk, ezzel két dolgot állítunk róla. Egyfelől azt mondjuk, hogy az eredeti bűn szeplője nélkül fogantatott, másfelől pedig azt, hogy minden kegyelemmel és ajándékkal teljesen született a világra. Keleti keresztény testvéreink főként ezt az utóbbi szempontot hangsúlyozzák. Máriát Panhagiának, teljesen szentnek nevezik, a latin hagyomány pedig az egészen szép elnevezéssel illeti őt (tota pulchra).
Ugyanezt akarjuk szavakba önteni, amikor Máriát kegyelemmel teljesnek nevezzük. De a „kegyelem” szónak is gazdag a jelentése: irgalmat, kedvezményt, bocsánatot, szépséget és szeretetreméltóságot is kifejez. Szűz Máriát valóban elborította az isteni kegyelem ingyenes ajándéka, az az isteni kegyesség, amely, ha bűnnel találkozik, bocsánatként és irgalomként jelenik meg. Emellett sugárzott róla az a szépség is, amelyet ma a kegyelem állapotának nevezünk. Szűz Mária kegyelemmel teljes, mert Krisztus érdeméből eleve mentes volt az áteredő bűntől.
De miért beszélünk mi áteredő bűnről, bűnös állapotról? Nem vagyunk túl borúlátók? A Teremtés könyvében azt olvassuk, hogy Isten megteremtette a mindenséget, „és látta, hogy mindez nagyon jó” (Ter 1,31). Ugyanakkor azt is olvassuk az Ó- és Újszövetség lapjain, hogy az emberek körében elterjedt a bűn, sőt, „mind elpártoltak, nincs, aki jót tenne” (Zsolt 53,4; Róm 3,12).
A bűnbeesés történetében arról olvasunk, hogy Istentől kapott szabad akaratát az ember rosszra használja, ennek pedig súlyos következménye lesz, amely végigkíséri az emberiség egész történetét. Isten azonban már az ősevangéliumban, a paradicsomból való kiűzetéskor Megváltót ígér. Így szól a kígyóhoz, aki a gonoszt jeleníti meg: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig sarka után leselkedel” (Ter 3,15). Már az emberi történelem kezdetén ott rejlik a titokzatos ígéret, hogy valaki majd végérvényesen győzelmet arat a gonoszság erői fölött. Az emberiség és a választott nép felismerte Isten akaratát, amelynek ünnepélyes foglalata a tízparancsolat. A tíz ige tilalmaiban ugyanakkor isteni ígéret is rejlik. Amikor Isten azt parancsolja, hogy „Ne ölj!”, „Ne lopj!”, ez azt is jelenti, hogy valamiképpen segítséget ad az embernek ahhoz, hogy teljesítse ezeket a parancsokat. Akaratunk szabadsága megmarad, de a Teremtő nem hagy minket magunkra, bár a bűn következtében értelmünk elhomályosult, akaratunk rosszra hajló lett.
Az üdvösség történetének erőterében a fordulópont Krisztus megváltó műve. Az ő érdeméből a keresztség és a bűnbánat szentsége révén elnyerhetjük a megszentelő kegyelem állapotát, a helyes döntésekhez pedig Istentől olyan kegyelmi segítséget kapunk, amely magának Krisztusnak az életébe emel minket. Ebben az erőtérben él és teljesíti küldetését az Egyház a történelem végéig.
Erdő Péter a továbbiakban a szentelendő püspökről beszélt. Mohos Gábor atya katolikus családban nevelkedett. Életében fontos szerepe volt a plébánián működő papoknak éppúgy, mint a bencés atyáknak, akiknek hitére, oktatói és nevelői munkájára ma is hálásan emlékszik. Gábor atya a római nagyszemináriumban készült a papi szolgálatra, majd szentelése után az Accademia Alfonsianán erkölcsteológiát tanult. Különösen a társadalmi bűn problémája foglalkoztatta, az a jelenség, amit az Egyház társadalmi tanítása a bűn struktúráinak nevez. A hazugság, a kizsákmányolás, a hátrányos megkülönböztetés, a gyűlölet és a bosszú olyan struktúrákat építhet ki az emberi társadalomban, amelyektől a magunk erejéből aligha tudunk megszabadulni. A történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a legdurvább önkényuralom és a legvéresebb forradalom sem tesz mást, mint hogy az egyik bűn helyébe a másikat állítja, az egyik igazságtalanság helyett a másik embertelenséget és jogtalanságot érvényesíti. Ilyen az ember a kegyelem segítsége nélkül. Ám amikor az Egyház társadalmi tanítását és hitünk forrásait, a Szentírást és a szent hagyományt tanulmányozzuk, útmutatásokat kapunk gyakorlati döntéseinkhez is. Valószínűleg sokan megmosolyogják az etikus gazdaságról, a szerető családokra épülő emberi közösségről szóló egyházi tanítást, mondván: idealista elképzelések. Ki fogja érvényesíteni ezeket az elveket az erőszakkal, az önzéssel és a gonoszsággal szemben? Ilyenkor döbbenünk rá újra és újra, hogy valaki vezeti az emberiséget, és nem engedi, hogy a vesztébe rohanjon. Ami gyöngének és szerénynek látszik, sokszor az hordozza az igazi megoldást, a kiteljesedést és a jövőt.
A bíboros arról is beszélt, hogy „az egyházi rend szentsége különleges erőt és kegyelmet ad. Ennek működését, ha alázattal figyeljük sorsunkat és tevékenységünket, magunk is megtapasztalhatjuk. Amikor az Egyház üldözést szenved a világban, amikor meg nem értés veszi körül, amikor újabb és újabb hullámokban próbálják megsemmisíteni a történelem erői, akkor különösen is szükségünk van a szentekre, a csodákra, a Szentlélek kegyelmeire tanúságtételünk során.”
A homília után Mohos Gábor ígérettétele következett, majd a Mindenszentek litániája, amely alatt a szentelendő az Istennek való teljes önátadás jeleként a földön fekve imádkozott.
Ezután a jelen lévő püspökök kézrátételével adatott át a papi rend teljessége az új püspöknek. Ezt az olajjal való felkenés, valamint az evangéliumoskönyv, a püspöki gyűrű, a mitra (püspöksüveg) és a pásztorbot átadása követte. A szentmise végén Mohos Gábor szólt az ünneplő közösséghez. Először is hálát adott Istennek, aki öröktől fogva elgondolta, hogy legyünk, értékeinkkel és korlátainkkal együtt. Ezután a szüleinek adott hálát, legfőképpen azért, hogy rögtön születését követően megkereszteltették, s ezáltal megnyílhatott az az út, amelyen haladva meghallotta Isten hívását. Azoknak is köszönetet mondott, akik jó példájukkal vagy akár csak a jelenlétükkel támogatták papi hivatásában.
„Ki olyan, mint az Úr, a mi Istenünk, aki a magasságban lakik, de lehajol, hogy letekintsen az égre és a földre? Fölemeli a nincstelent a porból, fölsegíti a szegényt a sárból, hogy helyet adjon neki a fejedelmek között, népének fejedelmei között” – idézte az új püspök a 113. zsoltárt, amelyből püspöki jelmondatát vette. Hangsúlyozta, ez program a számára, és az lehet mindannyiunknak. Hiszen ha Istenre emeljük a tekintetünket, megtisztul a látásunk, és képessé válunk arra, hogy lehajoljunk, észrevegyük az ínséget, elsősorban a szeretetre való ínséget. Ez az Egyház hivatása, hogy Istenre irányítsa a tekintetünket – fogalmazott az új esztergom-budapesti segédpüspök.
Mohos Gábor végül köszönetet mondott mindenkinek, aki osztozott a püspökszentelés örömében.
