Párhuzamos gondolatok „húsvéti zenékről”

Mennyország-érv ez a zene, bizonyítéka, hogy ellentétek nélkül is van élet, sőt, az ellentétek nélküli életnek lendülete a leghatalmasabb, a »legizgalmasabb«. Klasszikus zene, s aki vonzásába kerül, annak a számára Bach az egyetlen klasszikus, mindenki más romantikus keresőnek hat az ő közelében. Örökös megérkezés ez a muzsika, ezért nincs benne semmi szorongás, ezért merészel örökké útra kelni” – írta Pilinszky János 1963 áprilisában az Új Emberben Bach János-passiója kapcsán.

Húsvét közeledtével én legtöbbször a Parsifalt hallgatom. Mert Wagner ünnepi játéka számomra elsősorban Isten-bizonyíték – mint minden igazán nagy mű. Ebben a zenében van némi romantika, talán még nosztalgia is. Benne az ellentétek kölcsönhatása: árnyék – és a vakítóan tiszta fény; nélküle – és Vele… Csupa keresés és csupa feleselés. Nemes, felemelő küzdelem az igazságért, a megértéséért. Mennyországérv ez a zene, mindennél erősebben az. Bizonyítéka annak, hogy az igazi élet igenis ellentétekkel teli. És ez az élet az, ami megdicsőül a centrum sodrában, a központ erejével. Modern zene. Aki Wagner hattyúdalának vonzásába kerül, megsejti, hogy mi végre az ember szépségesen fájdalmas keresése, és mit jelent a megérkezés. Ez a zene bekapcsol, nem engedi, hogy a tündöklésre tekintve tétlen szemlélőként megpihenjünk, elmerengjünk… Aztán minden szorongásunk feloldódik a bizonyosságban. „Üdvösség csodája! Megváltó megváltása!”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .