Párbeszéd a liturgiáról

Az úrnapi körmenet magyarországi rendjét nemcsak a Rituale, illetve 1961-től a Collectio rituum szabályozta, hanem az úgynevezett kántorkönyvek is. Ezek közül megemlítjük Fekete Ferenc először 1818-ban kiadott művét, a Zsasskovszky testvérek Karénekes kézikönyvét, valamint a Harmat–Werner-féle Cantus cantorum szertartáskönyvet (1958). De nem feledkezhetünk meg Kapossy György Egyetemes szerkönyvéről, valamint Kersch és Brantl hasonló célú műveiről sem. A magyarországi szerkönyvekben a már említett Kersch és Brantl kivételével a népénekes anyag bőségével találkozunk. Minden latin nyelvű himnusznak megadták a magyar nyelvű megfelelőjét, illetve a már meglévő gyakorlatból emeltek be megfelelő népénekeket. A Cantus cantorum gyűjteményben, a közölt énekek sorában megjelenik a Salutis humanae Sator kezdetű himnusz is. A körmenet kapcsán a szerkesztők, Harmat Artúr és Werner Alajos megjegyzik: „az esztergomi főegyházmegye részére a Praeorator így rendelkezik: A körmenet megindulása előtt a pap nem intonálja a Pange linguát, hanem a hívek szentségi éneket énekelnek”. A jelenlegi Praeorator megtartja a régi szerkönyvek és a Collectio rituum rendjét: „miután megtömjénezte a Szentséget, vélumot vesz, kezébe veszi a monstranciát, és a hívő közösség felé fordulva énekli: Pange lingua (…) vagy pedig magyarul: Üdvöz légy, Oltáriszentség”. A jelen kiadás hiányossága, hogy nem közli a Graduale Romanumban található himnuszok magyar nyelvű változatát, viszont igyekszik megfelelő énekeket ajánlani az egyes oltároknál történő áldásokhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..