Papi sorsok a Gulágon 

 Fotó: Lambert Attila

„A  konferenciával szeretnénk ráirányítani a figyelmet az elhurcolt papok, lelkészek és szerzetesek rendkívüli szolgálatára, akik a szenvedések közepette is igyekeztek tartani az emberekben a lelket, a hitet és a szellemi érdeklődést, ezzel is hozzásegítve őket a túléléshez. A magyar mellett olasz és szlovák; a katolikus mellett evangélikus és református előadók is részt vettek a kétnapos konferencián, amely a történeti Magyarország egész területére kiterjesztett figyelemmel kívánt beszámolni a hetven évvel ezelőtti eseményekről” – mondta el a tanácskozást szervező Lénárd Ödön Alapítvány szándékáról Zakar Péter történész, egyháztörténész, az alapítvány kuratóriumának tagja.
A társadalmi szervezetet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hozta létre 2006-ban, azzal a céllal, hogy támogassa az egyház 1945 utáni történetének kutatását. Az alapítvány régebben kiemelten foglalkozott az egyház és 1956 kapcsolatával, valamint az egyházi iskolák államosításának kérdésével. Tavaly, a Szovjetunióba elhurcoltak emlékévében az MTA-val és a Gulág-kutatók Nemzetközi Társaságával közösen részt vett a kormány által felállított emlékbizottság munkájában.
Zakar Péter szólt arról is, hogy a XX. század történelmének kutatása nehéz feladat, mert a totalitárius rendszerek, különösen a Szovjetunió, módszeresen törekedett a források megsemmisítésére, ma pedig igyekszik átértelmezni a sztálini terror időszakát. A Gulág értékelésekor például a munkatáboroknak a szocializmus építésében betöltött szerepét hangsúlyozzák. Ezért a szokásosnál nagyobb a jelentősége az „oral history”-nak, a túlélők, a szem- és fültanúk meghallgatásának – véli az egyháztörténész.
Az előadásokból kiderült, az elhurcolt egyházi személyek – katolikus és görögkatolikus papok, szerzetesek, református és evangélikus lelkészek – megtalálták és támogatták egymást a táborokban, közösen dolgoztak a közös célokért. Hazatérésük után is osztoztak a közös sorsban: közülük sokan nemcsak az állam, de az egyházi hatóságok részéről is kénytelenek voltak elviselni a hátrányos megkülönböztetést, ám továbbra is tartották egymással a kapcsolatot, eljuttatták egymáshoz a kézirataikat.
A konferencián Szlovákiát képviselte Cyril Hišem, a Rózsahegyi Katolikus Egyetem Teológiai Karának dékánja, aki a szlovák deportáltak sorsáról beszélt. Viliam Judák nyitrai püspök az orosz emigránsok körében végzett missziós munkával megbízott Vendelín Javorka jezsuita szerzetes tevékenységéről és elhurcoltatásáról tartott beszámolót. Előadását Käfer István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szlovák Intézetének vezetője  fordításában hallhatták a résztvevők.
Mirák Katalin, a Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottságának tagja Böröcz Sándor evangélikus lelkész példája alapján a lágerbeli ökumenéről beszélt. Kovács Áron, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek munkatársa  a fiatal nemzedék képviseletében a deportált Tiszán inneni reformátusok sorsát mutatta be.
Fodor Gusztáv tiszaderzsi református lelkész a kárpátaljai történelmi egyházak korabeli helyzetét ismertette, és kiemelten foglalkozott a reformátusok deportálásával. Előadásában azt a kérdést is feltette: hogyan ítéljük meg azok helyzetét, akik együttműködtek a hatalommal?
Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja a Gulag- és a Gupvi-táborrendszerekről adott áttekintést. Hajagos Csaba muzeológus a málenkij robot kecskeméti vonatkozásait ismertette egy református család kálváriáján keresztül.  Balogh Margit, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet főmunkatársa Hadifoglyok, internáltak, kitelepítettek. Mindszenty József bíboros érsek és az emberi jogok védelme címmel tartott előadást, Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője pedig Gulácsy Lajos emlékiratáról beszélt.
Zombori István nyugalmazott múzeumigazgató a Gulágra deportált szerzetesek sorsát idézte fel, s arról beszélt, mit jelentett a táborok világában a szerzetesek és a papok bátorító jelenléte. A bazilita rend sorsán keresztül mutatta be a kárpátaljai görögkatolikusság tragédiáját. Beszélt a jezsuita Vág (Eredics) József, a piarista Szász István, a minorita Gruber Ernő, a ferences Kiss Szaléz és Lukács Pelbárt elhurcoltatásáról, illetve részletesen beszámolt Nádasi Alfonz OSB és a decemberben 100. születésnapját ünneplő Olofsson Placid OSB atyák élettörténetéről.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Gulág: Bűn nélküli büntetés címmel a kommunista diktatúra természetét elemezte. „Eszköze a hazugság volt, halálos ellensége pedig az igazság.” A kommunizmus a félelemre, az emberben lévő rosszra épített, míg ma az a cél, hogy a jóra való törekvést, a bizalmat erősítsük – mondta az államtitkár.
A konferenciához kapcsolódóan átadtak egy, a Gulág áldozatainak emléket állító köztéri szobrot. Kovács Jenő alkotását a szegedi dóm mellett, a Keresztény szolidaritás parkjában helyezték el, ahol korábban emléket állítottak 1956, a katyńi vérengzés, az örmény népirtás és a zsidó holokauszt áldozatainak is.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Gulágot megjárt keresztapja emlékét megidézve személyes hangon emlékezett meg az áldozatokról. Arra figyelmeztetett, hogy nagy felelősségünk a múlt őrzése.
Az áldozatok emléke előtt tisztelgő alkotást Kiss-Rigó László, a Szeged–csanádi egyházmegye püspöke áldotta meg. A főpásztor arra emlékeztetett, hogy az elhurcolt tömegek áldozata nem volt hiábavaló. Szenvedésük egyesül a Megváltó szenvedésével, és a végső győzelem felé vezet. Életük erkölcsi tőkeként erőforrást jelent nekünk, utódoknak, és arra ösztönöz bennünket, hogy a szabadságban élve tanúságot tegyünk a hitünkről. A résztvevők az emlékezés mécseseivel fejezték ki az áldozatok iránti tiszteletüket az emlékműnél.