Kérjük áldását egész életünkre
A Győri Egyházmegye első alkalommal hívta zarándoklatra oktatási intézményeinek diákjait. A győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban március 10-én tartott találkozót a Könnyező Szűzanya tiszteletére ajánlották fel. A szentmisét Veres András főpásztorral ünnepelték a fiatalok.
Európai szerzetesek találkozója Romániában
Vezetővé választották Labancz Zsolt piarista tartományfőnököt
Naplójegyzetek – 1945 húsvétján
A kilencvenes évek végén néhány jegyzőkönyvecskére leltem nagyszüleim padlásán. Azóta gyakran forgatom ennek a számomra oly kedves észak-erdélyi fiatalembernek a naplóköteteit, melyeket még szülőfalujában kezdett el írni. Ő volt az édesapám.
Szentnek lenni és másokat is megszentelni
Brenner János egy évvel volt idősebb nálam. Rövid élete során nagyon kevés alkalommal találkoztam vele. Voltam viszont utóda a rábakethelyi plébánián.
A Fekete párduc sztárja bátran vállalja a hitét
A Fekete párduc (Black Panther) című új Marvel-film egyik sztárja Letitia Wright. A fiatal színésznő egy interjúban lenyűgöző nyíltsággal beszélt istenkereséséről. Azt is elmondta, miért szakított egy időre a filmezéssel.