Szegény kis cinege
A Budakeszi határától induló Szanatórium utca szélén feküdt. Autó üthette el, az egyik szárnya kinyújtva, sárga mellénykéje összeborzolva, csőre tövén egy piros vércsepp, megtört szemei a semmibe meredtek.

Svédország 2005-ben a Hétköznapi mennyország című filmet nevezte Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A Kay Pollak által 2004-ben rendezett alkotás nagy népszerűségnek örvend itthon, amolyan kultfilmmé vált bizonyos körökben.
E heti lapszámunkban többek közt beszámolunk az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye máriaremetei majálisáról, hogy új püspököt neveztek ki a Temesvári Egyházmegye élére, valamint Kalocsán átadták a Kunszt József-díjat
Az idei tavaszi nagymarosi ifjúsági találkozót május 12-én tartották. A magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő országos lelkinapjának előadásai, programjai ezúttal az öröm témáját járták körül, a Szent Pál-i felszólítás nyomán: „Örüljetek az Úrban szüntelenül!” (Fil 4,4).