Érseki látogatás a Jó Pásztor Nővéreknél
Ternyák Csaba egri érsek július 2-án szentmisét mutatott be Gyöngyösoroszi község templomában, majd a rendházban beszélgetett a Jó Pásztor Nővérekkel.
Ternyák Csaba egri érsek július 2-án szentmisét mutatott be Gyöngyösoroszi község templomában, majd a rendházban beszélgetett a Jó Pásztor Nővérekkel.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a római püspök bazilikája, a lateráni Szent János-főszékesegyház tiszteletbeli protokanonoka (első kanonoka) lett. Ez a cím hivatala alapján illeti meg Franciaország mindenkori államfőjét. Kanonoki megbízatását Macron elnök június 26-án délután vette át.
Megalapításának 50. évfordulóját ünnepelte június 29–30-án a Szabadkai Egyházmegye. Pénteken papszentelést tartottak a Szent Teréz-székesegyházban Pénzes János megyéspüspök vezetésével, aki aranymiséjét mutatta be.
A tevékeny Jézus követése
A Boldog Jerzy Popiełuszko Múzeum és Dokumentációs Központ, valamint a varsói Kosztka Szent Szaniszló-plébánia idén ősszel országos akció keretében szeretné összegyűjteni a vértanú pap által írt leveleket, valamint a személyéhez kötődő emléktárgyakat és a róla készült fényképeket.
Nem maradhatunk le! Vedd már észre, megváltozott a világ! Ez egy másik generáció! Nincs mit tenni! – halljuk mindenfelől, és lássuk be, ettől elbizonytalanodunk. Sokan azt állítják, hogy a számítógép-használat fejleszti a különböző készségeket. Vajon igaz ez?
Harminchatodik alkalommal szervezett ifjúsági találkozót Máriagyűdön a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája, a Pécsi Katifi.
Pietro Parolin bíboros államtitkár június 30-án kétnapos látogatásra érkezett Szerbiába. A vatikáni államtitkárt fogadta Aleksandar Vučić köztársasági elnök, és találkozott a szerb miniszterelnökkel, valamint a külügyminiszterrel is.