Liturgia: „Zarándok néped vigasza”

Augusztus közepén megállít bennünket az egyházi év, és soron kívül templomba hív: Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybevételének ünnepére. E jeles nap azok közé tartozik, amelyeknek saját előesti miséje és ezzel két teljes miseszövege van.

Isten éltesse!

Hetvenedik születésnapján köszöntjük Tóth Sándor író, költő, műfordítót, az Új Ember munkatársát. Gazdag munkásságának egyik múzsája a Mátra hegység, ahol gyermekéveit töltötte, és ahova erőt gyűjteni ma is szívesen visszavonul. Az esztergomi ferenceseknél szerzett érettségi után teológiai tanulmányokat folytatott Egerben és Budapesten, majd az ELTE magyar-történelem szakán diplomázott.

Az anyag megszentelése

Csík Aranka testvér, a Jézus Szíve Társaságának tagja – „Lajosmizsén, az elsőáldozási felkészítés alkalmával találkoztam a Jézus Szíve Népleányai Társasága – ma Jézus Szíve Társasága – tagjaival, akik ott éltek a faluban nehéz megpróbáltatások között. Melléjük költöztették az ávósokat, a lakásuk másik felébe. Tagjaik közül többen megjárták a börtönt, és állandó megfigyelés alatt álltak, ennek ellenére végezték az apostolkodást” idézte fel Csík Aranka gyermekkori élményeit.

Húszéves a JEL

„A JEL folyóirat címe a kereszt jelére – Krisztus keresztjére – utal, amely a hívőknek »Isten ereje és Isten bölcsessége « (1Kor 1,24), egyúttal a feltámadás jele és biztos reménye. Nemcsak az emberi személyiség, hanem minden emberi közösség, a nemzet számára is ez a jel az Élet titka.”

Jézus nyomában – bárhol a világon

Nemesszeghy Ervin jezsuita nyolcvanéves – Nagyboldogasszony napján többszörös jubileum gyűjti egybe a híveket Püspökszentlászlón: idén tizenöt éves a jezsuiták Életrendezés Háza, amelyet Vácz Jenő atya alapított, százesztendős a Jézus Társasága független magyar rendtartománya, és idén ünnepli pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját a ház jelenlegi lelkésze, Nemesszeghy Ervin, aki augusztus 13-án töltötte be nyolcvanadik életévét. Életéről, hivatásáról kérdeztük a jezsuita szerzetest.

A szegény nővérek rendje

Klarisszák Magyarországon – Szent Klára napján, augusztus 11-én tekintetünk a csendben, szegényen élő klarisszák felé fordul. A többórás napi imádság, a radikálisan megélt szegénység és a Krisztus követésében elmerült élet ma különösen példaértékű minden keresztény számára.

A befogadás és elfogadás karizmája

A Szent Keresztről nevezett irgalmas nővérek – Egyszerű, egyenlő szárú fémkereszt – ezt hordják jelként a Szent Keresztről nevezett irgalmas nővérek (Sororum Caritatis a Sancta Cruce – SCSC). „Küldetésünk, hogy egyre mélyebben érintve a kereszt és a feltámadás titkát, abból reményt és erőt merítsünk; a teremtett világot és az Isten képmását hordozó embert a maga méltóságában szemléljük és szolgáljuk; minél hitelesebben éljük meg a testvériséget és a ferences egyszerűséget; irgalmas szeretettel forduljunk mindenkihez; érzékenyek legyünk a mindennapi ínségből minket megszólító isteni hívásra, és arra teljes odaadással válaszoljunk” – szerepel hitvallásában.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.