A teljesség igényével

Tudom, hogy Isten kegyeltje voltam, de a világnak azt is tudnia kell, hogy nem voltam haszontalan tagja a társadalomnak, és hogy a zene útján is lehet jót cselekedni – vallotta a kétszáz éve elhunyt zeneszerző: Joseph Haydn. A budapesti Albert Schweitzer Kórus és Kamarazenekar az idei Haydn-emlékévben különleges és egyedülálló dologra vállalkozott. Erről kérdeztük az együttes vezetőjét, Kenessey László karnagyot.

A „kis úton” járva

Egy boldog pap: Edward Poppe – Harminchárom évig élt, nyolc esztendőn át volt pap. Egyik kedvenc szentjeként tisztelte Vianney Szent Jánost. 1999-ben, vagyis tíz éve avatta boldoggá II. János Pál pápa. 1890. december 18-án született Belgiumban, egy pék harmadik gyermekeként. Szüleinek tizenegy gyermeke közül három meghalt. A két fiú pap lett: ő világi, öccse pedig ferences. Öt leány szerzetesrendbe lépett, és csak a hatodik maradt a világban, hogy korán megözvegyült édesanyjuk mellett legyen.

A papok évének védőszentje

Százötven éve hunyt el az arsi plébános – Szerény képességekkel rendelkezett, de szíve bölcs volt és nyitott az Úr felé. Idén százötven éve hunyt el és nyolcvan esztendeje lett a plébánosok védőszentje Vianney Szent János, az arsi plébános.

Örömhírt mindenkinek

Ötéves a Magyar Katolikus Rádió – Keresni az igazságot, és megosztani másokkal. A tömegtájékoztatásban dolgozó hívő munkatársak az egyház missziós feladatát teljesítik. Különösen így van ez az ötödik születésnapját ünneplő Magyar Katolikus Rádióban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) azzal a céllal hozta létre, hogy a magyar társadalomban erősítse és felmutassa a keresztény életfelfogást, őrizze a magyar és az egyetemes kultúra értékeit.

Hajléktalanok „örökbefogadása”

Mielőtt Jézus megszületett, Mária és József menekültként úton voltak – nem volt hajlékuk. Egy istállóban aztán befogadásra leltek, és világra jöhetett a Kisded. Mindannyiunkért megszületett a Megváltó. Kunszabóné Pataki Anna az egyik elindítója annak a kezdeményezésnek, amelynek segítségével hajléktalanokat lehet örökbe fogadni. – Vannak nagyon komolyan imádkozó hajléktalanok is – mondja beszélgetésünk elején az ötgyermekes édesanya, szociálpolitikus és szociális munkás.