A teljesség igényével

A Mozart jubileumi években (1991-ben, 2006-ban) szentmise keretében megszólaltattuk az óbudai főplébánia-templomban a szerző összes miséjét. S mivel korábban már Beethoven C-dúr miséjét is énekeltük, ezért szinte kötelességünknek éreztük az idei évben a nagy kortársnak, Haydnnak e műveit is előadni. A tizenhárom miséből tizenkettő most is szentmise keretében hangzott/ hangzik el, s az utolsó alkalommal – a szentmisét követően – hangversenyszerűen szólal majd meg a Cecília-mise. Ezt a sorozatot egy (ugyanazzal az) együttessel megvalósítani óriási munka!
Még nagyböjt előtt a Szent Gellért-templomban adtunk elő kettőt, húsvéttól pedig már a mi (óbudai) templomunkban hangzott el a többi. A szólisták hivatásos énekesek, főiskolásoktól énekművészeken át a Kossuth-díjas operaénekesig. A kórus és a zenekar amatőr a szó nemes értelmében, akik igyekeznek az előadások alkalmával közel kerülni a hivatásos szinthez. De minden előadó a közös zenélés kedvéért, ellenszolgáltatás nélkül, örömmel vállalja a közreműködést. Úgy gondolom, hogy szerte a nagyvilágban hasonló sorozattal még hivatásos együttesek sem igen büszkélkedhetnek.

– Haydn munkásságában hogyan értékelhetők miséi?
– Ha csak Mozarthoz viszonyítjuk – a két nagyon rövid mise kivételével – sokkal elmélyültebbek. Ahogy ugyanazt a szövegrészt más-más lelkiállapotban megfogalmazza, új oldalról közelíti meg. A Benedictus, Jézus jeruzsálemi bevonulásának megzenésítése, a Credóban a fogantatás, a keresztre feszítés, majd a feltámadás új és új megközelítése, a Sanctus általában alázatos, az Istenhez viszonyított helyét pontosan tudó hívő zeneszerző érzése, s a többi tételben is a szöveg az akkori stílusnak megfelelő, kifejező megzenésítése a szöveget értő hallgatók és előadók számára igazi imádságos lehetőség. Ennek tudatában a művek megszólaltatása komoly kihívás.

– Hány hangverseny van még hátra a sorozatból?
– Október 4-én, 18 órakor lesz még a Schöpfungsmesse, majd november 7-én a Missa Rorate coeli, közvetlenül utána pedig a már említett Cecília-mise. Persze van még tanulnivaló, de sok a munkából fakadó őszinte öröm, hiszen mindeközben szeptember elején az Óbudai Társaskör szervezésében nagy sikerrel, telt házas koncert keretében előadtuk A teremtést. Közben filmen vetítettük a „cselekményt”, ráúsztatva a magyar szöveget is a jobb érthetőség és élvezhetőség kedvéért. Október 10-én, Vámosgyörkön énekeljük a Nelson-misét, majd november 1-jén itthon, Óbudán Mozart Requiemjét szólaltatjuk meg. Azt hiszem, büszke lehet az együttes minden tagja erre a hatalmas munkára. Kiemelt köszönet Khirer Vilmos plébános úrnak, aki Óbudára helyezésétől kezdve kitüntetett figyelmével és segítségével támogatta az idén huszonöt éves együttest.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .