Homíliavázlat: „Uram, hogy lássak!”

Amikor Jézus nyilvánosan fellép és hirdetni kezdi Isten országát, csodajelekkel igazolja, hogy ő a várva várt messiás: a vakok látnak, a süketek hallanak, a bénák talpra állnak. A csodákat látva-tapasztalva egyesek hisznek, mások kételkednek, vagy az ördögnek tulajdonítják a varázsló műveit.

Álmodik a múlt: Mint a sasok

Az itt látható esztergomi, fehér márványba faragott sasos oszlopfő a királyi palota ásatásaiból került elő. Ma a vármúzeumban látható, és bizonyosan a hazai román kori anyag legszebben megmunkált darabjai közé sorolandó.

Tűnődés a hétről: Akik elmentek

Üldögélünk a kertben. Simogat a napfény. Andris szokása szerint azon mesterkedik, hogyan találhatná el egyetlen rúgással a szárítót, s ettől a célkitűzésétől az anyai intelmek sem tántorítják el. Kata olvas, időnként beszáguld a házba.

Kilátó, viszonyítási pont

Szilasi Alex zongoraművész a Chopin-jelenségről: – A Chopin-évforduló, az elindult jubileumi esztendő arra is lehetőséget ad, hogy Chopint, az embert és a környezetét vizsgáljam. Számomra ő a XIX. század eleji romantikus „nagy generáció” legfontosabb képviselője, aki gyakorlatilag lezárt, összegzett egy folyamatot, egy korszakot, amely a francia forradalomtól az 1848-49-es felkelésekig, szabadságharcokig tartott. Ez az időszak társadalmi, politikai, kulturális téren egyaránt hihetetlen változásokat hozott. A gazdaság felfelé ívelt, miközben a kiüresedett társadalom kapaszkodókat keresett; ilyen fogódzó volt a művészet és a művészek pártolása.

Hogy került a fény a vászonra?

Impresszionisták a bécsi Albertinában – Monet, Sisley, Seurat, Renoir, Cézanne, Pissarro – olyan festők, akiknek ha nem is legnagyobb műveit, de százharminc nevezetes alkotását (amelyből tíz a múzeum tulajdona) gyűjtötte Ausztriában eddig soha nem látott attraktív csokorba az Albertina. Klaus Albrecht Schröder igazgató szerint Párizs, London, New York vagy Chicago múzeumaival ellentétben Európának ezen a részén évtizedek óta nem volt tekintélyes impresszionista kiállítás.

A szabadságról szól…

1989 után ismét: taizéi találkozó Pécsett – Húsz év után ismét Pécsett rendez nemzetközi találkozót a taizéi közösség. Az október 23. és 25. között zajló találkozón Alois testvér, a közösség perjele (vezetője) is tart elmélkedéseket, s a szomszédos országokból is érkeznek hívő fiatalok, akik pécsi és a város környéki családoknál kapnak szállást. A rendezvényre a MÁV különvonatokat is indít.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.