Népek bölcsessége

Indián szólásmondások:
Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető.
A tétlenség rozsdája többet árt, mint a munka általi kopás.

A húsvéti öröm festményei

A keresztút képei Kiskunfélegyházán – Szentgyörgyváry Margit Mária Palládia szerzetes nővér festményeiből nyílt kiállítás március 12-én a kiskunfélegyházi Constantinum Sportcentrumban. A tárlatot Csatlós Mária Ilona az idén százötven éves Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának vezetője nyitotta meg.

Zarándoklat hazánkért

Kispapok a nemzeti kegyhelyen – Az Árpád-kort, s az utána következő viharos évszázadokat idéző tájon, a Zagyva folyó völgyében gyülekeztek húsvét harmadik hetében az országos kispapi zarándoklat résztvevői. Annál a tari templomnál, mely a történelem során nemcsak a hadak dúlásával, de az idővel is dacolt. A XIII. századi templom, habár magán viseli a gótikus, a barokk és a klasszicista átalakítások nyomait, Isten dicsőségére, s az emberek szolgálatára még ma is áll.

Róma – Vatikán – Itália

Meg kell teremteni a hangok harmóniáját – A Hittani Kongregáció prefektusa, William Levada bíboros (képünkön) ezt a metaforát alkalmazta az elmúlt napokban az anglikánok katolikus egyházhoz való csatlakozását illetően. A L’Osservatore Romano cikke arról tájékoztat, hogy a bíboros a kanadai Kingston egyetemének Newman Központjában mondott beszédet.

Törökországi földrengés

A törökországi Elazig városhoz közeli területet március 8-án földrengés sújtotta. A március 10-i általános kihallgatáson XVI. Benedek pápa együttérzését fejezte ki az áldozatok és hozzátartozóik iránt, imájáról biztosítva az érintetteket.

A cölibátusról

Ismételten hangsúlyozni kell a papi nőtlenség szent értékét, amely Isten országának próféciája, önátadás Isten és az emberek számára – mondotta XVI. Benedek pápa a március 11-én és 12-én megrendezett nemzetközi teológiai konferencia hétszáz pap és püspök résztvevőjéhez intézett beszédében.

A bevándorlók tisztelete

A befogadásról és az igazságosságról Isztambulban – Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) és az Európai Egyházak Tanácsának (KEK) közös bizottsága Isztambulban tartotta első ülését március 7-től 11-ig a migrációról. Március 8-án Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke nyitotta meg beszédével az összejövetelt.

Könyvespolcra: A kereszt titkának nyomában

A hét szóról – A sok kitűnő, klasszikus zeneszerző választotta témájául Jézus utolsó hét szavát a kereszten, így szerezve nekünk maradandó élményt az azonosság különbözőségével. A Hét szó a kereszten című, a Szent Gellért Kiadónál megjelent kötetben szintén erről a témáról elmélkednek a magyar lelki élet nagy írói, például Kerényi Lajos atya, Bábel Balázs érsek, Jelenits István, Barsi Balázs, Czakó Gábor stb. Az írások hangulatát kitűnően kísérik a gondosan megválogatott művészi festmények, grafikák, így igazi képmeditációs könyvként is forgathatjuk.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.