Róma – Vatikán – Itália

A politikát ne rendeljék a pénzügyi mechanizmusok alá. A nemzetközi és politikai rendszereket a gazdasági és pénzügyi struktúrákhoz viszonyítva, arányosan újítsák meg, hogy egyre hatékonyabban megvalósíthassák az emberi család közös javát. Az egyházat az a meggyőződés irányítja, hogy a munka az ember, a család és a társadalom javát, szabadságát kell hogy szolgálja. Mindenki tudatában van annak, hogy sok áldozatot kell hozni egy-egy vállalat fennmaradásáért. Ezek olyan „személyek közösségét” alkotják, amelyek javakat termelnek, illetve szolgáltatásokat nyújtanak, tehát nem az egyébként szükséges nyereség az egyetlen célkitűzésük. A pénzügyi válság azt bizonyította, hogy a láncszerűen bekövetkezett csődöknek csak azok a vállalkozások tudtak ellenállni, amelyek képesek voltak etikus magatartásra, és figyelembe vették környezetük szükségleteit.

A torinói pápalátogatás programja

A Szentatya május 2-án reggel indul a ciampinói repülőtérről Piemont tartomány székhelyére. Autón folytatja útját a San Carlo térre, ahol fogadja a torinói polgármester és a bíboros érsek köszöntését, majd szentmisét mutat be. A piemonti püspökökkel ebédel. Délután a San Carlo téren a fiatalokkal találkozik. Ezt követően a pápa a torinói dómban lerója tiszteletét a halotti lepel előtt, és meditációt tart Krisztus és az ember szenvedéséről. Fél 7-kor a Szentatya a cottolengói Isteni Gondviselés Kis Háza elnevezésű jótékonysági intézménybe látogat, ahol betegekkel és az intézmény lakóival találkozik.

A Bíborosi Kollégium összetétele

Az amerikai Adam Joseph Maida bíboros 80. születésnapjának betöltésével száztízre csökkent a választó, és hetvenkettőre a nem választó bíborosok száma. Az Egyesült Államok 16 kardinálisa közül így 12 a pápaválasztó és 4 a 80 év feletti, nem választó bíboros. Március végéig további két főpásztor is betölti 80. életévét: az új-zélandi William Thomas Stafford, valamint a spanyol Julian Herranz bíboros.

Katolikus-Zsidó párbeszéd a Vatikánban

Március 16-án és 17-én megbeszélést tartottak a Vallásközi Konzultáció Nemzetközi Zsidó Bizottsága (IJCIC) és néhány vatikáni hivatal képviselői. A zsidó küldöttséget Richard Marker rabbi vezette. Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke, majd délután Peter Turkson bíboros, a „Iustitia et Pax” Pápai Tanács elnöke fogadta a résztvevőket. A nemzetközi küldöttség találkozott Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkárral. A megbeszélések középpontjában a levéltárak megnyitása, XII. Piusz pápa boldoggáavatási eljárása, az antiszemitizmus elleni küzdelem, a II. vatikáni zsinat szellemében folytatott párbeszéd állt.

Lezárult a vizsgálat

A Krisztus legionáriusai közösség szentszéki vizsgálata befejeződött – az eredmény azonban valószínűleg hónapok múlva válhat csak ismertté. A vizsgálatot tavaly júliusban rendelték el, miután a mexikói rendalapító, Marcial Maciel Degollado (1920-2008) szexuális eltévelyedéseire fény derült. A kivizsgálást spanyol, amerikai, chilei, mexikói és olasz főpásztorok végezték.

“A Megvátó hét szava a keresztfán”

XVI. Benedek pápa tiszteletére március 19-én hangversenyt adtak az Apostoli Palota Kelemen-termében. A Henschel-vonósnégyes és Susanne Kelling mezzoszoprán énekesnő (képünkön) adta elő Joseph Haydn művének új változatát, amelyet a madridi Királyi Palota kápolnájának tiszteletbeli orgonistája, José Peris Lacasa dolgozott át. Haydn a következőket írta művéről: Út, hogy lelke legmélyén megrendüljön még a legtapasztalatlanabb hallgató is. Krisztus imája – tanítja Benedek pápa – csúcspontját a kereszten éri el. Amikor látszólag kétségbeesetten kiált Istenhez elhagyatottságában, valójában annak a fohászát fejezi ki, aki ellenségeitől körbevéve csak Istenhez fordulhat.

Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA, valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze. 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .