Rendőri jelenlét az egyházmegyében

Emellett szó esett a rendőrség munkájáról, és arról, milyen segítségre számítanak munkájuk hatékonysága érdekében. Például arra, hogy a plébániákon fényképek és pontos leírások készüljenek (ha eddig ez elmaradt volna) a féltve őrzött értékekről, hogy ha valaminek lába kelne, könnyebb legyen beazonosítani az ellopott tárgyat. E nélkül – mondhatni – szinte vakon tapogatóznak a tettesek után. A megfelelő biztonsági berendezések témája is előkerült a továbbképzésen. Ezen a téren már születtek is komoly eredmények, Székesfehérvár egyházi épületeiben ugyanis olyan riasztórendszert építettek ki, amelyet a szakemberek javasoltak, így a templomok, plébániák és más katolikus épületek közvetlen összeköttetésben állnak a rendőrséggel, ezzel is növelve a biztonság fokát. A rendvédelmi testület vezetői emellett abban is számítanak az egyház segítségére, hogy a hívek felé is segítenek közvetíteni szempontjaikat, legyen szó közbiztonságról, betörésvédelemről vagy éppen a közlekedés szabályainak betartásáról. Sokféle félelem foglalkoztatja napjainkban az embereket – mondja Spányi Antal püspök –, ezek egy része, a templomi betörések, plébániák kifosztása, rongálások az egyházat közvetlenül is érintik. Nagyon fontos a kapcsolatok ápolása, amelynek lehetőségét a rendőrség is keresi, hiszen minél eredményesebb munkavégzésükhöz szükséges a társadalmi elfogadottságuk. Ezzel szemben az utóbbi években többször is előfordult, hogy politikai célokra használták fel a rendőrséget. Persze – teszi hozzá a főpásztor – egy rendőrnek nincs mérlegelési lehetősége: parancsot kap, amelyet teljesítenie kell. Ugyanakkor nagyon sok derék, áldozatos ember dolgozik a testületnél, és mindannyiunk, így az egyház segítségére, összefogására is szükség van, hogy a pozitív emberi, közösségi viszonyok eredményeként politikamentesen és magas szakmai színvonalon működő rendőrség dolgozzon valamennyiünk érdekében.

Rendőrség és egyház békés, sőt ünnepi találkozásának már voltak előzményei Fehérváron: tavaly augusztus 14-én, az egyházmegye fogadalmi napján, a Szent István országfelajánlásának emlékére bemutatott szentmisén a megyei rendőrség képviselői is megjelentek, s ez alkalomból díszes kiadású Bibliát kaptak ajándékba. – Máskor is meghívást kapnak a kiemelkedő egyházi alkalmakra, amelyekre rendszerint el is jönnek – fűzi hozzá a püspök. Fejér megyében baráti kör is szerveződött már, melynek célja a rendvédelmi szervek elfogadottságának, a velük is kialakítandó jó kapcsolatoknak az ápolása. E társulás munkájában – felismerve társadalmi jelentőségét – a székesfehérvári egyházmegye is részt vesz.