Hogy egy műnek milyen meghatározó hatása lehet, arról a lengyel Edward Stachura Szekercelárma avagy emberek a téli erdőn című regénye győzött meg. Igaz, könnyen, mert többszörösen elfogult voltam iránta.
Bosco Szent János, akit leginkább don Boscóként ismer a világ, 1815-ben született egy szegény olasz családban. Kétéves volt, amikor édesapja meghalt, így már nagyon korán kenyérkeresővé vált.
Ezzel a csodálatos címmel tiszteli meg bizánci szertartású egyházunk Szent Simeont, a találkozás ünnepének egyik szereplőjét. Így énekel róla: „Az aggastyán az évszázadok Alkotóját kapja kezébe csecsemő alakjában, s felismeri, hogy az Krisztus, az öröktől fogva való Isten, a pogányok világossága és Izrael dicsősége.”
David Le Breton néhány éve megjelent antropológiai munkájában az emberi érzékszerveket és az érzékelés egyes formáit elemzi. A látás esetében a tudás világáig jut el, a hallás vizsgálatában pedig a megértésig.
A szerzetesség nagyon sokszínű valóság: néha egy-egy közösségen belül is sokféle életforma, vérmérséklet és karizma talál otthonra. A szerzetes nap mint nap keresi létének forrását, igyekszik megmaradni Annál, visszatérni Ahhoz, aki követésére hívta.
A szavaknak különös súlyuk van a Szentírásban: Isten szól, és megteremti a világot. Az Úr és a kiválasztott emberek között szavak által születik meg a szövetség. A próféták egész lényükben az isteni szó hordozóivá válnak. E hatalmas szavak őrződnek meg az írásokban, a tanítók ezeket tanítják, s a hívő emberek ezek szerint alakítják életüket.
Lelkigondozás az egyházban, a családban, a kórházban – sokat hallottunk már róluk. De mi a helyzet azzal, hogy lelkigondozás a futballban? Szokatlan kezdeményezésnek tűnik, igaz? Pedig Rockenbauer Barnabás évek óta ennek elkötelezettje. A zalaegerszegi labdarúgóbarátot arról faggattuk, hogyan találkozhat a kettő egymással.
Két fiatalember, értelmes arcok, olykor őszinte kacagásra nyílnak. Akkor például, amikor egyikük így fogalmaz: régen, ifjúkorunkban… Ugyanis mindketten harmincnégy évesek. 1998-ban kezdték szerzetesi életüket a Veszprémhez közeli Nemesvámoson, három év után átköltöztek a hidegkúti plébániára, s egy éve tértek vissza Nemesvámosra.