Hetvenöt évvel ezelőtt, 1937. április 2-án hunyt el Mátraházán Tormay Cécile. 1875-ben született, s 1896-tól a Nádudvari nemesi előnevet használta; ő volt az első magyar írónő, aki európai hírnévre emelkedett. Szecessziós ízlésű, határozott formaérzékű műveit többek között német, angol, francia, olasz, svéd, finn nyelvre is lefordították.
„Tudod, hogy sokáig nem is mertem arra gondolni, hogy képek készüljenek a verseidhez; nem tudtam úgy olvasni őket, hogy azt érezzem: bármit is hozzájuk lehet tenni. Aztán egy hasonló hangulatú este során megrohantak a képek. Soha nem történt még ilyen azelőtt” – írta a költőnek címzett fiktív levelében Nágel Kornél grafikusművész a tavalyi – évfordulós – Pilinszky Fesztivál keretében megnyílt kiállításának „előszavaként”. Az Erzsébet téri Gödör Klubban rendezett est egy olyan programsorozat nyitánya lett, amely az összművészet szellemében irányítja a figyelmet költészetünkre; a XX. század olyan klasszikusaira, mint Pilinszky vagy Weöres Sándor…
Nemzeti ünnepünk alkalmából március 15-én Kossuth-díjat vehetett át Vasadi Péter költő, író, az Új Ember régi munkatársa. A rangos elismerést „klasszicizáló világképű, etikai megalapozottságú, keresztény hagyományokat őrző munkásságáért” kapta.
A hátizsák nem szép
és nem szeretetre méltó önmagában.
Az utak teszik azzá hátunkon vele,
a veríték, az erőfeszítések.
Barikádozd el magad,
a létrát, ami fölvezet,
hogy tisztán találja majd,
ha rálel, aki fölvezet.
Negyvenöt, néhány óra híján
negyvenhat nap alkohol nélkül.
Máris csaltam. Fiam névnapi
köszöntése miatt negyvennégy
teljes marad, Mátyás ugrása
után negyven egyhuzamban, és
ott van még a feleségemé,
a másik próbáló kivétel.
Legyetek tanúim, hegyek,
s főképp te, Szent Györgyről nevezett,
úgy jártam útjaidat,
mintha még ifjú lennék,
Szívem szerint folyton csak gyónnék.
Benyitnék, szép halkan köszönnék,
letérdelnék, keresztet vetnék,
hosszasan és pontosan gyónnék,