„Ott van mellette valaki, akit szerethet”

 

 

– Miben más a Fokoláre, mint a többi – már-már gombamód szaporodó – lelkiségi mozgalom?

– Éppen ebben a különleges karizmában. Valamennyi lelkiségi közösség valamiért, valami érdekében születik: van, amelyik azért, hogy a szegényeknek segítsen, és akad, amelyik azzal a céllal, hogy betegeket ápoljon. S aztán ott vannak még a családmozgalmak is. A Fokoláre azért alakult, hogy kötelékeket fonjon, kapcsolatokat teremtsen. Így hát kapcsolatba lépett megannyi más közösséggel is. II. János Pál pápa 1998-ban összehívta a mozgalmakat a Szent Péter térre. Chiara volt az első, aki úgy érezte, meg kell ígérnie a szentatyának, hogy mindent megtesz azok egységéért. Az Együtt Európáért rendezvény is jelzi: a keresztény mozgalmak országokon túlnyúló hálót alkotnak, és Jézus egyetemes üzenetét közvetítik.


Egység, egyesült világ, egyetemes testvériség… Sokan azt mondanák: globalizáció, s különben is, túl általános, elvont, elcsépelt fogalmak. Miért fontosak mégis? Hogyan élhetők meg?

 

– Nem globalizáció, legalábbis nem a „hagyományos” értelemben. A globalizációt a félelem szüli, a magánytól vagy a szegénységtől való rettegés, s az érdek mozgatja. Az Isten irányításával életre hívott egységet ezzel szemben nem az érdek vezeti, hanem a szeretet, amely egymás felé indítja a szíveket. Ez az egység hasznunkra válik, saját épülésünkre és a másik szolgálatára van. Anyagi javainkat, szellemi-lelki gazdagságunkat mind be tudjuk tenni a közösbe, országunk és más országok felemelésére, gyarapítására. Ez az egység tehát nem globalizáció, hanem egyetemessé válás.

– Mit vár a mostani találkozótól?

– Azt remélem, hogy hazatérve minden résztvevő felismeri, ott van mellette valaki, akit szerethet, s elkezdi szeretni. Nem kell rögtön nagyokat álmodni, a kicsivel kell kezdeni. Az a fontos, hogy azonnal tegyünk valamit. Világszinten nehéz ennél gyakrabban összejönni, de biztos vagyok abban, hogy az egyes országokban is találnak majd alkalmakat szép találkozásokra. Mindenkiből mag lesz, amely aztán kihajt, kibontja a mozgalom karizmáját, az egység gondolatát – Budapesten is. Ez a város mindig is képes volt összekötni keletet és nyugatot, a különféle kultúrákat. Az ideérkező fiatalok megérezték, látták ezt, kapcsolatba kerültek budapesti fiatalokkal, s persze az összes többi fiatallal – az interneten keresztül is. Majd meglátjuk, mi lesz ebből.

Fotó: Kissimon István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .