„Ott már semmi sem a miénk…”

A bejárókkal együtt több mint kétszáz diákja volt az iskolának, amikor a tanév végén a szerzetesek az egyházi iskolák államosításáról szóló törvény értelmében kénytelenek voltak átadni az államnak az iskolaépületet a teljes leltárral együtt, bezárni a kollégiumot, és kiköltözni. Az iskola átadása- átvétele békésen zajlott le. A tanári testület tagjai közül már senki sincs az élők sorában, aki felidézhetné a hatvan évvel ezelőtt történteket. A szaléziak optimista szellemiségét némiképp tükrözi, hogy annak ellenére, hogy az alma matert el kellett hagyniuk, az 1948-as év nyarán az iskola melletti rendházban vendégül láttak néhány tizenéves kisfiút, vidám, játékos nyári oratóriumot szervezve számukra. Ezek a fiúcskák ma már ősz nagyapák, de még mindig szívesen emlékeznek vissza arra a nyárra, amit akkor a szaléziakkal töltöttek. Az utcai fronton levő kápolnában reggel és este együtt mondták a zsolozsmát, és ha miséztek az atyák, a helybéliekkel megtelt a kis szentély. Hogy mégsincs minden rendben, azt csak akkor érezték, amikor játék közben be szerettek volna lesni a lezárt iskolába, de a szaléziak szomorúan leintették őket, hogy ne kíváncsiskodjanak, „ott már semmi sem a miénk…” Az iskola melletti rendházban még egy ideig meghúzhatták magukat a szerzetesek. Az elnéptelenedő ház utolsó lakója Nyers János szalézi atya volt, akinek még két évig megengedték, hogy ott lakjon, de 1950-ben, betegen neki is el kellett hagynia Nyergesújfalut. Az egykor országos hírű fiúnevelő intézetet csak ötvenhárom év múlva, 2001-ben kapta vissza a szalézi rend.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..