A hetven év hatására néhányan úgy vélik, a hagyományosan orosznak és kereszténynek tartott népet teljesen felszámolta a bolsevik diktatúra, helyét az úgynevezett „homo szovjetikusz” vette át. Négy fő vallása az országnak: muzulmán, zsidó, buddhista és keresztény. Statisztikai felmérés (2007) szerint a lakosság ötvenöt százaléka vallja magát istenhívőnek, míg ortodoxnak 63 százalék. Ez abból adódik, hogy sokaknak a nemzeti önazonossághoz tartozik ortodoxnak lenni. A húsvéti böjt idején azonban a szigorú böjti előírások hatására csak 17 százalék változtat étkezési szokásain. Alekszandr Kuzin érsek véleménye szerint a magukat ortodoxnak vallók harmincöt százaléka „csak akar” keresztény lenni, tizennégy százalékuk pedig egyáltalán nem az.
Az újrakezdés templomok ezreinek és kolostorok százainak újjáépítésén túl a keresztény oktatás és nevelés intézményeinek, a missziós és karitatív tevékenységnek, az egyházi-társadalmi szolgálatnak a feltámasztását is igényli. A gigászi feladatból nem kevés megvalósult II. Alekszej pátriárka alatt. Az Ortodox Egyház Püspöki Szinódusa által húsvét előtt nyilvánosságra hozott jelentős személyi változások arra utalnak, hogy utóda, Kirill pátriárka új lendülettel és friss erőkkel kíván nekilátni az előtte tornyosuló munkának. A Kirill pátriárka által korábban vezetett külkapcsolatok irányítását például a fiatalnak számító Hilarion püspök, a magyarországi egyházmegye ideiglenes kormányzója veszi át. Kiemelt feladat az ortodoxok közötti egység megszilárdítása.
1924-ben Tyihon pátriárka a gregorián naptár bevezetését követő huszonnegyedik nap rendeletet adott ki, amelyben bejelentette: visszatérnek a Julianus-naptárhoz. Ez van ma is érvényben, ennek köszönhető, hogy idén például a katolikusok után egy héttel később ünneplik a húsvétot. Minden ünnep alkalmából a média kiemelt helyen mutatja a főpapok mellett az állami vezetőket. Vlagyimir Putyin kormányfő Kirill pátriárkával április elsején történt találkozásán is fontosnak tartotta kihangsúlyozni az állam és egyház közötti jó kapcsolatot.
Az Orosz Ortodox Egyháznak úgynevezett kánonjogi területéhez, mely nagyjából megegyezik a volt Szovjetunió területével, százharminchat egyházmegye tartozik.
Ha az ortodox keresztényeknek szinte a semmiből kellett feltámasztani egyházukat, a katolikusokra ez szó szerint értendő. Amikor megnyílt az újrakezdés lehetősége, Oroszország területén mindössze fél tucat katolikus pap működött. A külföldről érkező papok és szerzetesek ismeretlen világban találták magukat. Korábban a „szocialista testvériség” propagandája ellenére a külföldiekkel szigorúan tilos volt minden kapcsolat. Az idegenek ellenségnek számítottak. Egy-egy pap ott telepedett le, ahol a katolikusok kisebb csoportokban rendületlenül összejártak imádkozni. Korábban nagy ünnep volt, ha nagy ritkán pap látogatta meg őket és részesülhettek a szentségekben. A lelkészek nagy része sokszor paptársaitól több száz kilométerre, magányosan, kis létszámú plébániáról látja el a szórványban élő híveket. Ez télen-nyáron komoly fizikai energiát követelő utazást igényel. Azonban így is képtelenség, hogy minden katolikushoz eljussanak legalább évente egyszer. Külön kell megemlíteni a nővéreket, akik létükkel tesznek tanúságot, amikor ketten-hárman, többnyire városi emeletes házak lakásaiban élik Istennek szentelt életüket. Szerzetesi ruhájuk, külföldi voltuk azonnal felkelti a környezet érdeklődését és figyelmét. Az egyház jogi helyzete a mai napig nem rendeződött teljesen, ezért a külföldi papok és szerzetesek egy évben legfeljebb hat hónapot tartózkodhatnak az országban. Sokak a szenvedő Jézus iránti odaadó és napról napra megújított szeretetének köszönhetően minden nehézség ellenére ma négy egyházmegye kétszázharminc plébániáján beindult az élet.
Napjaink gazdasági krízise hatására keresztényekben is felmerül a kérdés: egy 1998-hoz hasonló tragédia előtt áll az ország, amikor a pénz egyik napról a másikra értékét veszítette? Az egyházak felelős vezetőinek figyelme fokozottan a lelki építésre irányul, mert nem kétséges, hogy csak lelkileg érett közösség képes magára venni a társadalom gondjait.
A szocializmus idején élvezett egyfajta szociális biztonság megszűnt. Bárki viszonylag könnyen elveszítheti a hivatalos munkavállaláshoz, az orvosi ellátáshoz való jogát. Aki pedig egyszer az utcára került, annak a visszaút gyakorlatilag lehetetlen. Kutatók szerint csak elenyészően kevesen választják a hajléktalan életformát. Polgárjogi aktivisták pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy sokakat éppen a társadalom és az állam kényszerít embertelen körülmények közé. Hivatalos források szerint több mint hárommillió az állandó lakhely nélküli felnőtt, de a fiatalkorúak még ennél is többen vannak. Létszámuk meghaladja a polgárháború idején elárvult csavargó gyermekekét. Az állami gondozásból kikerülők helyzete egyáltalán nem könnyebb. Alekszej Moroz pap, a kérdés ismerője szerint e fiatalok harminc százalékából bűnöző, harminc százalékából alkoholista lesz. Tíz százalékukat pedig a kilátástalanság öngyilkosságba kerget.
A helyzet megoldása az állam nélkül lehetetlen – emlékeztetett erre március utolsó vasárnapján Alekszandr Boriszovics esperes a moszkvai Kozma és Damján templomban. A liturgia után hajléktalanok érkeztek a templomba, hogy hívek egy csoportjával, több mint húsz elhunyt ismerős lelki üdvéért közösen imádkozzanak. Mind a téli hidegben vesztették életüket. Nyomtalanul, jelöletlen sírban, sok száz ember tűnik el minden évben Moszkva utcáiról. A keresztre feszített Jézus tekintete néz ránk minden társadalom által lenézett, intézményes diszkriminációt szenvedő emberből, ő kéri konkrét segítségünket, imánkat.
Foucauld atya nővérei a legszegényebbeknek szentelik életüket. Közösségük két olasz nővére vidám arca arról árulkodik, hogy hivatásukban vannak. Hetente két alkalommal meleg ételt osztanak Moszkvában. Villanyrezsón, nyolc lábasban helyi és külföldi segítőkkel nyolc órakor kezdődik a főzés. A bejárat előtt már jóval az ebédosztás előtt türelmesen várakoznak a kiéhezett emberek, hogy aztán rövid ima után helyet foglaljanak a megterített asztalnál. Az ebéd után a nővérek a karitász támogatásával még egy szendvicset és néhány cukorkát tudnak adni. Ha szükséges, a férfiak borotvát kapnak, és már jöhet is a következő turnus! A gyéren megvilágított kis pincében tízes turnusokban tizenegy és egy óra között száz harmincan étkeznek. A körülmények szerények, a légkör egyszerű és derűs.
Nem egyedi eset, hogy ortodox vagy katolikus pap, sokszor a könnyű pénzszerzés reményében, bűnözők célpontjává és áldozatává válik. Nem ért véget a vértanúk ideje! Az utóbbi idők kiemelkedő személyisége volt Alekszandr Meny atya, aki felismerve a megnyíló lehetőséget, nagy hatással adta át a feltámadt Krisztus örömhírét egyszerű embereknek és értelmiségieknek egyaránt. Életét sorozatos fenyegetések után 1990-ben ismeretlen tettes oltotta ki. Írásain keresztül számtalan ember talál rá ma is Istenre.
A Krisztust keresztútján hűségesen követő keresztények világító jelek a társadalomban. Ilyenek voltak a hetven év alatt hitükért életüket adó vértanú ortodox, protestáns és katolikus keresztények, ilyenek napjaink szentjei. A tapasztalat azt mutatja, önfeláldozásuk itt, a földön is meghozza gyümölcsét. Elérkezik a feltámadás!
