– S miért éppen cselló?
– Hatévesen egyszer épp jöttem le a padláslépcsőn, mikor édesanyám azt kérdezte: „Gyuri, akarsz csellózni?” Igent mondtam, bár azt sem tudtam, mi az a cselló. Aztán egy remek tanárnőhöz kerültem, aki nagyon megszerettette velem. Végigjártam az összes iskolát, harminchét éve része a mindennapjaimnak, de nem bántam meg. Gyönyörű hangszer!
– A Bolyki Brothers, amelyben testvéreivel énekel, nemzetközileg is ismert a cappella együttes, hiszen az elmúlt években Európa legkiemelkedőbb jazz-, a cappella és gospel-rendezvényein is felléptek, nagy sikert aratva. Nyílt színi evangelizáció mindaz, amit csinálnak egy-egy fergeteges koncertjükön. A kaposvári református templomi hangversenyük több mint kétórás volt, s a közönség nem akarta abbahagyni a vastapsot.
– Örülök, amikor sikerül élményt szerezni a közönségnek. Valóban, a Bolyki Brothers koncertjeinek szerves része az evangélium is, hiszen mindannyian hitvalló keresztények vagyunk, és dalaink nagy része bibliai szövegeket tartalmaz. Bár néha előfordul, hogy valaki bekiabál, hogy ne beszéljünk az evangéliumról, de ilyenkor azt válaszoljuk, hogy mi csak a dalok szövegét ismertetjük. Ha egy szerelmes dalról van szó, nem kiabál be, hát hallgassa meg azt is, amiről mi énekelünk! De egyébként nem ez a jellemző, Kínát kivéve a világ bármely részén szívesen veszik az emberek az evangéliummal átitatott átvezető szövegeket. Kínában komoly cenzúra van, előre közölni kell, mit fogunk mondani a dalok között. Abban bízom, előbb-utóbb ez is változik.
Fontos a jó előadás, a jó éneklés, de ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a dalok ne csak „eldurranjanak”, hanem szívhez szóló üzenetet is tartalmazzanak, mely – mint egy-egy mag – majd kikel a hallgatóság szívében, amikor Isten megöntözi. Óriási a felelősségünk, hogy be tudjuk-e tölteni Istentől kapott küldetésünket a világ színpadait járva, vagy megmaradunk egy jópofa jazzgospel produkció szintjén. A tehetségünket ugyanis azért kaptuk Istentől, hogy szolgáljunk vele, e nélkül nincs értelme színpadra állni. És az is fontos, hogy ne csak a színpadon akarjunk szolgálni! Egy fellépés másfél-két órán keresztül tart. Aki csak ennyi ideig akar Isten szócsöve lenni, azon megérzi a közönség, hogy álságosak a mondatai. A színpad előtt és után dől el, mennyire lesz hiteles a hangszórókon át felhangosított mondanivalónk. Nagy felelősség, sok örömmel és sok küzdelemmel – mint minden élet, melyet komolyan odaszánnak Istennek.
– A brother szó nemcsak fiútestvért, hanem hittestvért, felebarátot is jelent…
– Így van, annak minden áldásával és nehézségével együtt. Jövőre lesz harminc éve, hogy először színpadra álltunk. Azóta bejártuk a világot, volt részünk sok jóban, néha rosszban, békességben és vitatkozásban. Olyan ez, mint egy munkahely, de a tagok között sokkal szorosabb a kapcsolat, mint általában. Ennek óriási előnye, hogy szavak nélkül kommunikálunk a koncerteken, nagyon egymásra tudunk hangolódni – és ez szakmailag behozhatatlan előny a többi együttessel szemben. Amikor elmentünk a világ legjelentősebb a cappella versenyére, a zsűri első díja mellé úgy nyertük meg a közönségdíjat, hogy senki másra nem érkezett szavazat. Olyan kapcsolati háló van közöttünk, amit érzékel a publikum, és – jó esetben – élvezi az ebből fakadó kommunikációnkat. Ez nem tanulható, nem lehet begyakorolni, vagy van, vagy nincs. Úgyhogy kérkedni sem lehet vele, hiszen semmit nem tettünk érte. Isten így rendelte az utunkat, mi pedig megpróbálunk végigmenni rajta. Nagyon hálás vagyok, hogy harminc év után is fel tudunk még állni a színpadra, és – bár már nem vagyunk túl fiatalok – üzenetünk lényege három évtized után is ugyanaz, mint ami a kezdetekben volt: Isten szeretete, Krisztus értünk feláldozott élete.
– Nehéz néhány nevet kiemelni a világhírű magyar és külföldi művészek közül, akik az elmúlt négy évben felléptek a Kaposfesten. Éppen azért, mert olyan kiválóságok, akik játékukkal, énekükkel valóban közelebb hozzák az égi szférát. Említsük elsőként a fiatal Joshua Bellt, akit sokan a Jóisten hegedűsének tartanak, vagy José Gallado zongoraművészt, a Kelemen Barnabás–Kokas Katalin házaspárt, a fesztivál fő mozgatóit. Kocsis Zoltánról, Vásáry Tamásról sem feledkezhetünk meg, mint ahogy a jazz-zongorista Szakcsi Lakatos Béláról és Jevgenyij Nyesztyerenkóról sem, aki oly megindítóan énekelte magyarul: „Elindultam szép hazámbul…” Az elmúlt években hányan léptek fel a fesztiválon?
– Hú, ez nehéz kérdés; mivel évente negyvenöt-ötven művészt hívunk meg, mintegy kétszáz fellépőnk lehetett. Persze akadnak olyanok is, akiket már többször láthatott a közönség, de ők vannak kevesebben. Meghívottaink többsége fiatal, kiemelkedően tehetséges művész, akik egy-két év múlva foglalják el a világ zenei életének vezető pozícióit. Nagy élmény látni, hogy a szemünk előtt vált sztárrá Nicolas Altstaedt, akinek Gidon Kremer átadta a lockenhausi fesztivál igazgatói posztját, vagy Jonathan Cohen, aki William Christie együttesét veszi át. De említhetném Alina Pogostkinát, akit az első számú női hegedűsként tartanak számon, vagy az idei fesztiválra érkező Szergei Nakarjakovot, akit a legjobb trombitásnak tartanak. Vagy hogy a nagyszerű magyar művészekről is szót ejtsünk: a Kaposfest közönsége végigkövethette a négy évvel ezelőtt alakult Kelemen Kvartett fejlődését, akik néhány hete megnyerték a világ legrangosabb kvartettversenyét. Ezek mind azt igazolják, hogy Kokas Katalin művészeti vezető jó érzékkel válogatja össze a meghívott fellépőket.
– Idén nyáron kiket láthatunk-hallhatunk? Egyáltalán mi alapján válogatnak, hiszen egyes művészek naptára évekre betelt.
– De az a szerencse, hogy abba a naptárba a Kaposfest is be van írva évekre előre! Kokas Katalin folyamatosan figyeli, kik tűnnek ki a nemzetközi koncertéletben kimagasló tehetségükkel, és amint rátalál egy ilyen előadóra, azonnal meghívjuk a Kaposfestre. Nyugodtan mondhatom, hogy a „holnap sztárjainak” egyik legnagyobb felhozatalát nálunk láthatja a közönség. Mindig azt ajánlom, ne a fellépők nevét nézzék, mert nálunk öt-hat évvel előbb jelennek meg a „jövő sztárjai”. Bízzanak bennünk, higgyék el, a Kaposfestre csak azok vannak meghívva, akiket hallani kell. De őket hallani kell! Azt javaslom, aki csak teheti, augusztus 13. és 19. között költözzön Kaposvárra, és élvezze a jobbnál jobb koncerteket.
– Ez lesz az ötödik Kaposfest. Szita Károly, a somogyi megyeszékhely polgármestere egy helyütt azt mondta: ez a kamarazenei találkozó néhány év múlva a világ egyik legrangosabb fesztiválja lesz. Ön hogy látja? Már az, nem?
– Hogy kell szerényen azt mondani, hogy „De igen!”? Komolyra fordítva a szót: óriási dolognak tartom, hogy hazánkban egy ilyen színvonalú rendezvény megszülethetett, és ebben óriási szerepe van Szita Károlynak, aki vállalta a Kaposfestet. Minden fesztiváligazgatónak ilyen hátteret kívánok, mint amilyen a miénk Kaposváron. Persze, szükség van még komoly kormányzati támogatásra is, de ezt is magunk mögött tudhatjuk. Az elmúlt években talán sikerült bebizonyítanunk, hogy képesek vagyunk folyamatosan magas minőségű munkát végezni, így érdemes hosszú távon gondolkodni a Kaposfestben.
– A házigazda Bősze Ádám zenei felvezetései, humoros, olykor pajzán történetei, derűs jelenléte telitalálat. Nem szólva arról, hogy a Bartók rádió és a Kultikon szerkesztő-műsorvezetője zenei antikváriumot vezet, így Kaposváron is látható egy-egy zenetörténeti relikvia. Olyan, mint például az idén száz éve született Fischer Annie ceruzás jegyzetekkel ellátott, viseltes kottája…
– Ez is része annak a gondolkodásnak, ahogyan mi egy színvonalas fesztivált elképzelünk. Sokrétű élményt nyújt a közönségnek, középpontjában a zene van, valamint a zenéhez és a zenészekhez kapcsolódó egyéb érdekességek. Ezért főzött Segal Viktor Rossinireceptekből készült ebédet, ezért rendeztünk tekeversenyt, és ezért hívtuk meg a hegedűkészítőket is. Bősze Ádám az egyik legintelligensebb, legfelkészültebb ember a zenei életben, nagy öröm számomra, hogy együtt dolgozhatom vele.
– A Bartók rádiónak köszönhetően a Kaposfest koncertjei akár több tízmilliós közönséghez is eljuthatnak.
– Már az első fesztivál műsora is szerepelt a hetvennégy országot tömörítő nemzetközi rádiós szervezet, az EBU programjában. A BBC statisztikája szerint egy-egy koncertnek hétmillió hallgatója volt világszerte. A Kaposfesten egy hét alatt tizennégy koncert hangzik el, így valóban több tízmillió – illetve ma már inkább százmilliót mondanék – emberhez juthattak el a kaposvári koncertek.
– Végtelenül kedvelem, hogy a fesztivál nem feszélyez senkit; legfeljebb egyes újságírókat. Sem a művészeket, akik a kánikulában akár rövidnadrágban is kitelepedhetnek a Szivárvány Kultúrpalota színpadára – mint ahogy Vásáry Tamás is tette –, hogy közelről szemléljék a vendégelőadókat, sem pedig a közönséget, amelynek legifjabbjai fesztiválpárnán ülnek a földön, a bérletes árnál jóval olcsóbban. Fiatalos, üde, önfeledt ez a fesztivál. Joggal lehet rá büszke a város és Ön is. Fő szervezőként hogy látja: mi a legnagyobb nehézség, s mi adja a legteljesebb örömet?
– Mindkettőre ugyanaz a válaszom: a magas minőség. Nagyon nehéz jól megcsinálni valamit – legyen az egy asztal, egy kovácsoltvas kerítés, egy angolóra vagy egy fesztivál. Azt szokták mondani, hogy a kilencvenszázalékos teljesítményhez a befektetett energia tíz százaléka szükséges. A maradék tíz százalék – amitől valami igazán jó lesz – igényli a befektetés kilencven százalékát. Ezt elérni saját magammal és a munkatársaimmal szemben is folyamatos kihívás. De csak így érdemes bármit is csinálni. Kiváló emberekkel dolgozom együtt, profi csapat alakult ki az elmúlt évek alatt.
– Zenepedagógusi tevékenysége is közismert. Kodály és Bartók országában hogy lehetne még közelebb vinni a fiatalokhoz a világszínvonalú, klasszikus zenei koncerteket? Mire elegendő a heti egy énekóra?
– Igazából semmire. Mivel iskoláinkból „kikopott” a zenei képzés, felnőtt egy olyan generáció, mely gyermekeit már nem vezeti be a klasszikus zene világába. Kár, mert ennél szebb élménypark és hasznosabb nevelési eszköz nem nagyon van! Kodály még csak megérzésből mondta, hogy mennyire fontos a zenei nevelés egy társadalomban, ma már az agy- és viselkedéskutatók mérni is tudják a zenei élmény hasznosságát a személyiségfejlődésben. Egyszer talán, a nem olyan távoli jövőben majd ismét kormányzati program szintjére emelkedik az iskolai énekórák fontossága. De addig is templomainkban, gyülekezeteinkben használjuk ki az együtt éneklés, együtt zenélés közösségépítő hatását!
Fotó: Kovács Tibor
