Újra övé a kezdeményezés: most is olyan a szíve, amilyen mindig volt: szelíd, jóságos, megbocsátó. Feltámadt testének létmódja azonban egészen más: nem gátolják a tér és az idő korlátai: ott van jelen, ahol jelen lenni akar, úgy mutatja meg jelenlétét, ahogyan akarja. Lehetnek akár ezer zárral belakatolva az ajtók: Jézus egyszer csak ott áll a terem közepén, és békeköszöntésre nyitja ajkát. Egy szóval sem veti a tanítványok szemére gyávaságukat és hűtlenségüket. Ellenkezőleg, bizalommal újból megerősíti apostoli küldetésüket, amellyel folytatják azt a küldetést, amellyel magát a Fiút küldte az Atyaisten e világba, hogy üdvözítse a világot.
A teljesen elkeseredett, „hitetlen” Tamás apostol kedvéért is Jézus még egyszer megjelenik, hogy szerető jelenlétével elvezesse őt a hithez. János evangéliuma eredeti formájában ezzel a jelenettel zárul, a 21. fejezet ugyanis függelék. János evangéliumán végigvonulnak Jézus önkinyilatkoztatásai és az azokra adott kétféle válasz: a hitetlenség válasza, amikor Jézus önkinyilatkoztatására azzal felelnek az emberek, hogy meg akarják ölni, és végül meg is ölik, valamint a hívők válasza, akik egyre világosabban megvallják, hogy kicsoda Jézus. Keresztelő Jánosé: „Ő az Isten Fia” (1,34), Nátánaelé: „Te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya” (1,49), a szamariaiaké: „Ő valóban a világ Üdvözítője” (4,42), Péteré: „Te vagy az Isten szentje” (6,69), a vakon születetté: „Te vagy az Emberfia” (9,35—38), Mártáé: „Te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön” (11,26), végül pedig Tamásé, aki e szavakkal vallja meg hitét: „Én Uram, és én Istenem” (20,28).
Tamás e hitvallására Jézus így válaszol: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak és hittek” (20,29). Nagy Szent Gergely pápa Jézus e válaszáról mondja, hogy „nagyon vigasztaló számunkra”. Hiszen mi, keresztények vagyunk azok, akik Tamás módjára nem látták ugyan a feltámadt Krisztust, de az apostolok tanúbizonyságára és a Szentlélek ösztönzésére mégis hiszik, amit Tamás hitt és megvallott, vagyis azt, hogy Jézus az Isten egyszülött Fia, akit ugyanúgy megillet az „én Istenem” megszólítás, mint az Atyaistent.
Ahogyan maga János evangélista megvallja, evangéliumát azért írta, hogy e hit megszülessék bennünk: higgyük, hogy „Jézus a Krisztus, az Isten Fia”, és e hit által az ő nevében életünk, mégpedig örök életünk legyen (20,31).
