Nem volt menekült. Főapátja küldte ki a harmincas évek derekán, hogy tanuljon, gyarapodjék lelkiekben, szellemiekben – és jöjjön haza. Haza is jött, doktorátussal a zsebében. És megtanulta, mihez kell a doktori diploma: a tóthegyi iskolában – újabban kocsma – a kisgyerekeknek tanította a hittant. Életre szóló élménye volt, hogy a gyerekekkel szemben állva neki fordítva, görög módra kell vetnie a keresztet, ha azt akarja, hogy a gyerekek latin módra tanulják meg a keresztvetés tudományát. Ehhez kellett tehát neki a római doktorátus teológiából. Meg sok minden máshoz: épp az Alföldön tartott lelkigyakorlatot, amikor táviratot kapott a főapáti hivatalból: azonnal menjen Pannonhalmára, mert indulnia kell Rómába. Ez valamikor 1946-ban volt. Nem akart menni, mert annyi volt itthon a teendő. Megkérdezett egy bölcs ferences atyát, aki azt mondta neki: kedves fiam, egy év múlva itthon vagy börtönben leszel, vagy a föld alatt. Jobb, ha kimégy, mert akkor megmaradsz számunkra. Gellért megértette, jelentkezett Pannonhalmán, és indult Rómába.
Innen indította útnak többi rendtársát, közülük a soproniak ismerik Csanád atyát, aki nemrég tért a mennyei hazába. Őt akkor Sao Paulóba küldte, ahol ma is virágzik bencés apátságunk. Ő indította útnak másik rendtársát, a minap közülünk szintén eltávozott Jáki Szaniszlót is, aki Stanley Jaki néven nagy karriert futott be az Egyesült Államokban és a Pápai Tudományos Akadémia tagjaként fejezte be földi életét. Másokat is útnak indított, akik még közöttünk vannak, így róluk most itt nem szólnék. Itt, Rómában, számos hasznos magyar dolgot cselekedett, mint a Békés-Dalos-féle Újszövetségi Szentírás fordítója, mint a római Katolikus Szemle szerkesztője és kiadója – legrégibb magyar katolikus folyóiratunk volt és még ma is az lenne, ha megjelenne. 1995 óta azonban nem jelenik meg, mert nem tartotta etikusnak, hogy utolsó mohikánként, egyedül, itthon, Katolikus Szemlét szerkesszen. Más világ várta itthon, a Szemle elvégezte misszióját odakint. Nemcsak útnak indította, de fogadta is Rómába érkező magyar rendtársait – és segítette őket minden lehetséges módon. Szeretettel fogadott engem is, akit másodikként küldtek ki otthonról, ugyancsak tovább tanulni. Sokat tanultam is itt – de elsősorban tőle, Gellért atyától.
